Alterirsa

A rendőrségtől semmiféle segítséget nem kapó életveszélyben lévő bántalmazott nő éppen úgy előítéletek és diszkrimináció áldozata, mint a munkahelyéről kirúgott, mindenhonnan kitagadott és ezért öngyilkosságot elkövető meleg férfi. A munkát kapni nem tudó, és ezért a létminimum alatt tengődő, mélyen a szellemi képességei alatt teljesíteni kénytelen mozgássérült éppen úgy előítéletek és diszkrimináció áldozata, mint az a roma gyerek, akit kizárólag a származása miatt irányítanak kisegítő iskolába, eleve elzárva tőle a teljes élet lehetőségét.
A szociálpszichológiában a kezdetektől fogva jelen van a társadalmi hierarchia és elnyomás kérdésköre, olyan témákon keresztül, mint az autokratikus vezetés, a csoportközi viszonyok vagy az előítéletek, egyenlőtlenség kérdése.

„Gengszterváltás” után robbant:

A rendszerváltást követő válsággal együtt járó megrázkódtatás súlyosságát nagymértékben fokozta az, hogy sem a szociálpolitika, sem a családok nem voltak felkészülve arra, hogy olyan problémákat kezeljenek, mint amilyeneket a tömeges munkanélküliség, a nagymértékű elszegényedés vagy például a tömegméretű hajléktalanság felvet. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy olyan országban, ahol teljes volt a foglalkoztatottság, ahol állampolgári jogon járt valamiféle, ha nem is nagyon magas szintű társadalombiztosítási ellátás, ahol az „alapfogyasztást” központilag támogatták, minőségileg újfajta helyzetet eredményez a tömeges munkanélküliség megjelenése, a társadalombiztosítás és az egész állami újraelosztási rendszer megingása. Ez az új típusú szegénység legelőször és legerőteljesebben az állami nagyipar tanulatlan munkásait érintette, közöttük is mindenekelőtt a romákat. Különösen reménytelen helyzetbe kerültek az ilyen családokból kikerülő fiatalok, valamint azok az ötven év feletti, tanulatlan munkások, akiknek ma már jóformán semmi esélyük sincsen arra, hogy új munkát találjanak maguknak. Ők ma a harmadik világ szegényeinek szintjén élnek, és merev, szinte átléphetetlen határ választja el őket a társadalomnak attól a részétől, amelyiknek jó esélye van arra, hogy néhány évtizeden belül megközelítse az európai uniós országok állampolgárainak átlagos életszínvonalát.
Véleményem szerint a társadalmi egyenlőtlenségek nélkülözhetetlen velejárói az emberi világnak viszont az egyenlőtlenségek mértékének csökkentésére irányuló törekvés és az esélyegyenlőség támogatása igen fontos dolog egy állam esetében. Ez csak akkor jöhet létre, ha az állam polgárainak tulajdonát, méltóságát és más alapvető jogait tiszteletben tartja, mindemellett biztosítania kell azt is, hogy a társadalmat alkotó közösség egységes jogokkal rendelkező polgárokból álljon. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, hogy aktív közreműködésével megteremti (de legalábbis törekszik) az állampolgárok tényleges, életkoruktól, nemüktől, származásuktól, egészségi állapotuktól, vagyoni helyzetüktől független egyenlőségét.

A szegénység kultúrája:

Társadalmi egyenlőtlenségről akkor beszélünk, ha az egyének, családok vagy bizonyos csoportok helyzete a társadalomban nagy különbségeket mutat. Az egyenlőtlenség megnyilvánulhat a társadalmi pozíciók közötti egyenlőtlenségekben (jövedelem, vagyon, munkakörülmények, lakásviszonyok, műveltség, a szabadidő mennyisége és eltöltésének módja stb.). Bár szegénység mindig is létezett, ám szintje, mértéke, társadalmi megítélése folytonosan változott. A hétköznapi szóhasználat szegénynek azt az embert tartja, aki éhezik, nincs hajléka, rongyos ruhákban jár. A szociológia azonban megkülönböztet relatív és abszolút szegénységet. Az abszolút szegénység áll közelebb a hétköznapi szóhasználathoz, azokról az emberekről van szó, akik már csak olyan alacsony szinten tudják kielégíteni alapvető szükségleteiket, hogy az komoly kárt okoz személyiségükben és szellemi-fizikai egészségükben. Az abszolút szegénységi küszöböt nem is olyan könnyű meghatározni. A középkorban például kevesek kiváltsága volt a cipő, napjainkban azonban kevesen vitatják, hogy egy rongyokba burkolt lábú ember ne lenne szegény. Tehát reálisabb képet kapunk, ha a szegénységről kialakított elképzeléseinket hozzáigazítjuk a változó társadalmi normákhoz és elvárásokhoz.
Relatív szegénységről akkor beszélünk, ha egyének, családok – vagy a népesség bizonyos csoportjai – nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, olyan tevékenységekben vegyenek részt és olyan életfeltételekhez jussanak, amelyek társadalmunkban szokásosak vagy legalábbis széles körben elfogadottak.
A szegénység okainak magyarázatai között fellelhető egy rendkívül érdekes megközelítés. Ez a szegénység kultúrája elmélet, mely Oscar Lewis nevéhez fűződik. Az elmélet szerint a szegény rétegbe tartozóknak jól felismerhető norma- és értékrendszere van. A szegénységhez tehát egy szubkultúra is kötődik. E kultúra teszi elviselhetővé – fizikailag és érzelmileg egyaránt – a szegény családok számára a terheket, ám megakadályozza őket a szegénységből való kiemelkedésben is.
Fontos, hogy az állampolgár élhessen is jogaival, a megélhetést biztosító megfelelő munkabérre, egyáltalán munkára van szükség ennek megvalósításához. A piac, az állam és a társadalmi mozgalmak együttes tevékenységére – és persze az állampolgárok aktív részvételére – van szükség a szegénység megszüntetéséhez.

A társadalmi mobilitás:

A nagy ívű mobilitás rendkívül ritka. Bár süllyedés is előfordul, mind egyes emberek pályafutásában, mind nemzedékek között, ez sokkal kevésbé gyakori, mint az emelkedés a ranglétrán. Ennek az az oka, hogy az iparosodással egyidejűleg általában csökken a mezőgazdasági foglalkoztatottság és nő az értelmiség, az alkalmazottak és a szakképzett munkások száma is. A lefelé irányuló mobilitás oka gyakran a felesleges munkaerő elbocsátása. A nők is nagyon gyakran lefelé mobilak legalábbis nemzedéken belüli mobilitás esetén, hiszen a nő lehet, hogy egy szépen induló karriert szakít félbe a gyerekszülés kedvéért. Mire újra munkába áll valószínű, hogy alacsonyabb beosztásban találja magát, vagy csak rosszul fizetett részidős munkát vállalhat.
A mobilitás mértéke meglehetősen alacsony az esélyegyenlőség eszményéhez képest. Az egész világon a legtöbb ember helyzete alig változik a családjáéhoz képest. A vertikális mobilitás ugyan sok embert érint, de ez többnyire inkább a foglalkozási szerkezet változásainak, s nem az esélyegyenlőség magas szintjének az eredménye.

Egészség és egyenlőtlenség:

Az emberek egészségi állapotát is nagymértékben érinti az egyenlőtlenségek megnyilvánulásainak elharapódzása.
A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, jelentősen elmarad attól, amit társadalmi-gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne. A magyar újszülöttek életesélyei lényegesen rosszabbak, mint az Európai unió országaiban, a felnőttek rövidebb életre, és egyben kevesebb egészségben eltöltött életévre számíthatnak. Különösen kedvezőtlenek a hátrányos társadalmi helyzetű családban születettek életkilátásai ami a társadalom rendszerében tapasztalható egyenlőtlenségeknek is köszönhető. Mondhatni, hogy az egyenlőtlenségektől szenvedő társadalmak „önpusztító életet élnek”.

Újratermelődő egyenlőtlenség:

Az előítéletekről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint a környezet-szennyezésről: tudjuk, hogy nagyon károsak, hogy mérgezik saját és gyermekeink életét, mégis gyakran kilátástalannak tűnik az ellenük való küzdelem. Valójában az oktatási intézményeknek, tanároknak és pedagógusoknak kulcsszerepük lehet abban, hogy legalább a következő generációk élvezhessék az előítéletektől mentes tiszta levegőt.
A hatalom egyenlőtlenségének alapjait minden felnövekvő generáció nevelése újratermeli, amikor a gyerekek megtanulják a téves információkat a diszkriminált csoportokról valótlan információk, viccek, sztereotípiák, elfogult tanárok vagy az egyenlőtlenségeket szentesítő egyházi dogmák formájában. Megtanulják igazolni, betartani és fenntartani a hatalomnak akár az erőszaktól sem visszariadó használatát. Az előítéletek csökkentésének sikerrel kecsegtető útja a valódi integráció és a multikulturális nevelés együttesen. Valódi integrációról akkor beszélünk, ha teljesül minden gyerek joga a jó minőségű oktatáshoz, ugyanakkor az oktatási intézményt is alakítjuk át úgy, hogy abban minden gyereknek egyenlő helye legyen benne, egyenlő mértékben használhassa ki fejlődési potenciálját, és identitása megfelelő megerősítést nyerjen. Továbbá a hatalmi-hierarchikus helyzetekben a hatalommal bíró fél hajlamos eszközként kezelni, tárgyiasítani az alárendelt felet, ami a pszichológiai elnyomás egyik formája, hiszen a kisebb hatalommal bíró fél szükségletei, érdekei és élményei alárendelődnek a nagyobb hatalommal bíró fél céljainak. Példa erre a nők férfiuralomból, vagy a munkások kapitalista uralomból fakadó tárgyiasítása. Nem nehéz érveket sorolni amellett, hogy a kisebbségekhez tartozó gyerekeknek égető szükségük van a tájékozott oktatási intézményekre, akik folyamatos kapcsolatban állnak a helyi családsegítő intézménnyel, hiszen különben kevés esélyük van pozitív identitás kialakítása, versenyképes iskolai végezettség megszerzésére és a többségiekkel való együttélés megtanulására.

Városunkban kiemelkedő szolgáltatást nyújt ebben az Albertirsai Kistérségi Családsegítő, amelynek munkatársai is azon fáradoznak, hogy az egyenlőtlenségből fakadó tüneteket kezeljék. Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családokat, illetve személyeket felkutassák. Segítséget nyújtanak valamennyi élethelyzetben oly módon, hogy a családsegítő szolgáltat  nekik – a szociális munka alapelvei szerint -, vagy a szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez való hozzájutásukat megszervezi.

 Minden mai társadalomban vannak szegények és gazdagok, hatalmasok és a hatalomnak kiszolgáltatottak, olyanok, akik el tudják érni, amit szeretnének, és ezért elégedettek, és olyanok, akiknek nem sikerül életcéljaikat megvalósítani, ezért egyenlőtlenek. Ez ellen nehéz küzdeni, de minden fejlett társadalomnak belső kötelessége.

   Gér Mihály