Zűr és zavar

Épelméjű ember nem mond, nem gondol ilyet!

Csak tesz?

Egy barátom mesélte, hogy egy vidéki nagyvárosba ment dolgozni, és mivel valahol lakni kell, albérletet keresett.
Kisgyerekkel, kutyával, hogy némi szójátékkal éljek, kutya nehéz feladat, ha van is, akkor is nagyon drága.
Ezért barátom úgy döntött, hogy egy közeli településen néz körül, hátha nagyobb szerencsével jár. Arra gondolt, hogy mégiscsak jobban fog járni egy kertes házzal, ahol kiülhet a teraszra a napi fárasztó munka után madárcsicsergést hallgatni, csöndbe, nyugalomba aludni, pihenni, int a nagyvárosban egy emeleti lyukban kucorogni, hallgatva a szomszédból dübörgő zenét, és fizetni a fene tudja miért a közös költséget, a fűtésre meg mindenféle készenléti díjat.
Azt a kis füvet pedig örömmel lenyírja, még jól is fog esni neki az a kis fizikai munka, ha meg még kertecske is van, onnan pedig nagyon jól esik a maga termelte borsóból megenni egy levest!
Alaposan körbejárt a településen, de csak rengeteg üres, eladó házat látott, kiadóval nem találkozott. Gondolt egy merészet, és elkezdte felhívogatni az eladókat.
Sok esetben kiderült, hogy a ház évek óta üresen áll, a tulajdonos tartja az árat, vagy éppen most engedte le, mert nem volt érdeklődő. Mégsem akarta senki kiadni az ingatlant, pedig rengetegen panaszkodtak arra, hogy mennyi fölösleges költséggel jár a ház fenntartása, hogy mennyire szüksége lenne a pénzre, mert a saját lakásán hitel van, és azt milyen nehezen fizeti, de  „Hátha éppen most jön egy vevő, és ha lakik ott valaki, biztosan nem akarja megvenni!”

Mi pedig elgondolkodtunk, és elkezdtünk számolni.
Vegyünk az egyszerűség kedvéért egy reális értéken 10 milliót érő házat (tekintsünk el attól, hogy a tulajdonos gyerekkori emlékeit is beárazta, és ezért 11 millióra tartja).
A jelen piaci körülmények között ha valaki biztosan el akarja adni ezt, akkor nem tíz millióra, hanem csak 7-re hirdeti, hiszen olyan túlkínálat van, hogy a valós forgalmi érték 60-70%-áért lehet csak gazdát találni az ingatlanoknak gyorsan. (Barátom információi szerint több ház is volt, amit már két-három éve kínálgatnak, de nem volt rá vevő!) Ha az eladó ebbe belemegy, máris vesztett minimum 3 milliót! Amennyiben „kitartja” az árat, esélytelen, hogy a következő 3-4 évben új gazdája lenne annak! Ekkor viszont évente legalább kétszer-háromszor le kell kaszáltatni a gazt, telente pedig valamilyen langyulatot kell biztosítani benne, különben olyan rohamosan fog romlani az ingatlan állapota, hogy évről-évre kevesebbet fog érni, a végén pedig megint csak ott lesz, hogy három millió „bukta” az eredmény!
Ha viszont felvállalja a kiadással járó kisebb macerát, akkor a helyzet a következők szerint alakulhat:
– kifesti a lakást saját és baráti segítséggel, összesen mintegy 30 000 Ft-ból, aztán kiadja;
– nem festi ki, csak egy hónap kauciót kér, és a lakó kötelezettséget vállal a kifestésre, aminek a számlával igazolt részét lelakhatja;
– a bérleti szerződést határozott időtartamra köti, meghagyva a lehetőségét a hosszabbításnak, és beleírják, hogy bérlő tudomásul veszi az eladási szándékot, kötelezi magát, hogy az adásvételi szerződés aláírásától számított 30 napon belül elköltözik és gondoskodik magának másik lakhelyről;
– bérlő kötelezettséget vállal a kert rendben tartására.
Mindezzel a tulajdonos havi 30 – 60 ezer forint bevételhez juthat, ami éves szinten 360 – 720 ezer forint, három év alatt pedig 1 080 000 – 3 600 000 Ft! Tehát nyugodtan kitarthatja az árat, veszíteni már biztosan nem fog!
Sőt! Mivel a bérlő rendet tart, télen a saját költségén fűt, elvégzi a szükséges, a használattal okozott károk helyreállítását, az ingatlan állapota nem romlik rohamosan, nem veszti el az értékét, nem kerül a tulajdonosnak külön pénzébe! (Egy rendezett ingatlant pedig könnyebb eladni, mint egy elhanyagoltat, tehát adott esetben gyorsabban, vagy magasabb áron találhat új gazdára!)

Az így befolyt összeget a tulajdonos tetszése szerint tudja használni: fordíthatja saját életének jobbítására, saját kölcsönének részbeni, vagy egészbeni törlesztésére is!
Mellette fennáll a lehetősége annak, hogy a bérlő megszereti az ingatlant, és vételi ajánlatot tesz. Akár egyösszegű vásárlásra, akár úgy, hogy egy-két évig a bérleti díj valahány százalékával megemelt összeget fizet, az így átadott pénzt pedig önerőként be tudják számítani.
Ezzel a tulajdonos duplán jól jár, hiszen azért abban csak bízhatunk, hogy néhány év múlva magához tér a gazdaság, és ismét emelkedik az ingatlan ára. Ekkor az okos gazda már nem 3 millió veszteséget, hanem 1 – 3 millió nyereséget könyvelhet el magának, tehát összességében 3 – 6 millió forintot keresett!

De úgy látszik, amerre a barátom keres házat, mindenhol csupa gazdag ember lakik, akik megengedhetik maguknak, hogy ekkora összegről lemondjanak. Vagy még mindig nem vagyunk elég szegények ahhoz, hogy gondolkozzunk?

-cser-

Mint tegnap megígértem,  ma utána jártam, miért van sötétben egy fél utca több, mint egy hete.

Először a Polgármesteri Hivatal illetékes csoportját kerestem meg a kérdéssel, hogy egyáltalán tudnak-e róla? -Biztos voltam benne, hogy nem csupán én vagyok, akit zavar, ha sötétben kell hazabotorkálnom, de mondok, „Biztos, ami biztos, megkérdem!”

Ott megtudtam, hogy igen, a problémát ismerik, sőt, már régen szóltak a DÉMÁSZ-nak, tehát az ő térfelükön pattog a labda.

Nosza, több sem kellett, felhívtam az áramszolgáltatót is. Itt érdeklődésemre csodálkozva közölték, hogy július 20-án bejelentették a problémát, és a diszpécseri napló szerint már régen ki is javították azt.
No, mondtam, hogy biz’ egy percre sem volt azóta fény, ezt biztosan tudom, mert eleddig az egyik lámpa folyvást belevilágított a szemembe éjszaka, most pedig igencsak édesdeden tudok szundikálni a szurok sötétségben!
A hölgy a vonal túlfelén megköszönte az információt, és ígéretet tett arra, hogy a hibát 24 órán belül kijavítják.

No, gyorsan kaptam magam, és visszaszóltam az Önkormányzatnak, hogy ne törjék magukat tovább, remélem elintéztem a dolgot.

Már nincs más hátra, mint kivárni a holnap estét, amikor kiderül, valóban „égni fognak-e a villanyok”?

 

-cser-

Időjárás

Városunk adataiért
kattintson a képre!HőtérképAdatszolgáltató: Időkép.hu

Archívum