Vélemény

… és néha bele is lépünk. Ám ezért nem a kutyádat utáljuk, hanem Téged!

Albertirsa egy álmos kisváros volt a Tápió-vidék kapujában annak idején.
Aztán Budapesten elszabadultak az ingatlan árak. A főváros kezdett élhetetlen lenni, ám a panel árából nálunk már lehetett egy takaros kis házacskát venni, udvarral. Jó hír a pesti kutyáknak és kutyatartóknak! Néhányan mindjárt bele is vágtak a projektbe. Na jó, olyan nagy kert és udvar nem kell, mert akkor az esti sorozatnézésre nem lenne idő, ezért aztán akkora m2-nyi udvar elég is, ahány kilós az eb -mert „nehogymá’ egész hétvégén a rohadt füvet köjjön nyírni”-. Aztán jöttek a gondok: a zsebkendőnyi kert mégsem elég egy vizslának (vagy bármi hasonló méretű ebnek), meg amúgy is, folyton „telibeszarja a füvet” a gazdi meg belelép, és „nehogymá’….”
„Akkor menjünk sétálni!” Igaz ugyan, hogy a családi házak között lépdelve a pórázon vezetett jószágnak állandó stressz ez, mert jobbról is, balról is a területüket őrző, óvó rokonok dühödt kiabálásával kell szembesülnie, azt hallgatni az emberénél ötvenszer jobb hallásával, de legalább az út közepén -naná, hogy a gazda ordít a leghangosabban, hogy előtte miért nincs járda és csinálja meg az önkormányzat, mert az közterület, kivéve a kapubejárót, ahol a kocsijával megáll, mert az az övé, mit akar mászkálni ott bármi hülye gyalogos-, a nyáron tüzes aszfalton kell csatangolnia, éppen úgy, mint Budapesten! Aztán jöhet a füves árok, ahova a gazdi hagyja -naná, itt nem bünteti meg a „f…szopó Közteres” -mert nincs (remélem csak egyelőre!)-, hogy szerencsétlen eb odatehesse végre étkei végtermékét. S a Pesten is bunkó gazdi, éppen úgy, mint a fővárosban, ott is hagyja, mert itt nem az ő háza előtt van.

Kedves Bunkó Kutyatartó, hadd jelezzem Neked, hogy itt, Veled ellentétben, mi magunk nyírjuk a füvet a házaink előtt, hiszen az a mi feladatunk, nem végzi el helyettünk a FŐKERT, s eközben vagy összeszedjük bunkóságod jelképét, vagy szétcsapja a fűnyíró, fűkasza, s mi éppen úgy belelépünk, mint Pesten bármilyen egyéb járókelő! Csak itt Téged még nem utálunk annyian emiatt, mint azt már Budapesten megszokhattad!
Szóval azért igazán kár volt eljönnöd Pestről, hogy magaddal hozd ide mindazt, amit a Fővárosban nem szerettél! Ne is akard itt úgy megváltoztatni a világot, hogy azon kívül, hogy mindenki utál a kutyád miatt (pedig nem a kutya miatt utáltak, hanem magad miatt!) minden legyen úgy mint Budapesten!
Nálunk nem az Önkormányzat nyírja a házad előtt a füvet, -Istennek hála- nem sózzák az utakat télen, nincs csapadékvíz elvezetés, se távfűtés, se éjjel-nappali bolt, se éjszakai bárok! Vannak viszont haszonállatok, amik számodra büdösek lehetnek, ugyan nem sokan, de akadnak akik elégetik a kerti hulladékot, sokan fával fűtenek télen, s emiatt füst van. De nem kopog fel az alattad lakó, mert fapapucsban járkálsz a járólapon, ha normálisan viszonyulsz a szomszédaidhoz, figyelni fognak Rád és a házadra, szólnak, ha elcsúszott egy cserép a tetődön, megkérdezik, kell-e valami a boltból, mert éppen mennek. És igen, segítenek megkeresni az elszökött kutyádat is!

Kedves Bunkó Kutyatartó, hadd jelezzem, hogy Albertirsa is elég nagy város ahhoz, hogy az üzletekben vásárolhass a kutyaürüléknek megfelelő zacskót és szedd fel az ebed után azt, ami nem a miénk! Ha sétálni akarsz a kedvenceddel, mert igen, egy ehhez szokott kutyának az is kell, akkor elég nagy a határ, bőven van hely a poros úton, ami nem viseli meg a kutya tappancsait sem nyáron, sem télen, sőt, az árnyékon még Neked is jót tehet a friss levegő, a mozgás!

Ígérem ha ez megtörténik, többé nem Bunkó Kutyatartó, hanem Kedves Kutyás Barátunk leszel!

Kecser István főszerkesztő

– cser –

Utazásaim során az utóbbi néhány esztendőben megfigyeltem, hogy legalábbis Kelet – Közép Európa jelentős térségeiben (így hazánkban is) az urbanizációs folyamatoknak egy válfaja rohamléptekkel zajlik. Arról van szó, hogy a kisebb települések érzékelhetően funkciójukat vesztve kiüresednek, lakosságuk elöregszik. Ez ma már nem csupán az aprófalvakra igaz. Jönnek utánuk a nagyközségek, a kis-, sőt sok esetben a térség fogalmai szerinti középvárosok is. Ennek a folyamatnak csupán néhány, valamely sajátos funkciót (turizmus, speciális nagyüzem jelenléte stb.) erőteljesen megjelenítő település képes ellenállni.

A fent említett falvak, városok aktív lakosai többségükben egy – egy, különösen jelentős nagyváros magjába, avagy agglomerációjába áramlanak.

A jelenség kétségkívül létezik. Értékelése alapos tanulmányt igényelne. Magam összességében negatív kicsengésűnek tartom. Egyik következményeként ugyanis a vidéki életmód hagyományos értékei pusztulnak, másik hatásrendszere pedig gyakorta már-már megoldhatatlan feladatok elé állítja némely nagyváros (metropolisz) életének szervezőit, irányítóit.

Hol van, miként viselkedik ebben a közegben Albertirsa? – kérdezhetjük. Bizony nagy szükségünk van manapság efféle kérdések megfogalmazására!

Városunk gazdaságföldrajzi helyzete speciális. Hivatalosan nem tartozunk ugyan Budapest agglomerációjába, ám a valóságban annak legalábbis a határán élünk (egyébként is: egy-egy nagyváros agglomerációjának a fogalma csakúgy, mint a területe – változik).

Nos, Albertirsát az elnéptelenedés nem veszélyezteti. Ellenkezőleg: 1992-ben tanyáztunk saját demográfiai mélypontunkon, amikor a lélekszámunk mintegy 10420 fő volt. Azóta (az ezredforduló környéki megugrással) közel egyenletesen nő a lakosság száma, amely jelenleg 13000 fő környékén alakul. Ugyanakkor néhány nagyobb cég (Aquarius, Faulhaber, MIRELITE-Mirsa) és tucatnyi kis – közép vállalkozás erősödése, munkahelyteremtő eredményei kevésnek bizonyulnak a hagyományos „alvóváros” jelleg meghaladására. Ennek eléréséhez jó néhány olyan tényezővel kellene rendelkeznünk, aminek fájdalom, de híján vagyunk. Ez szintén olyan kérdéskör, amelynek a kibontása messze meghaladja a jelen írás kereteit.

Itt és most, kellő önmérsékletet tanúsítva csupán arra a véleményemre koncentrálok, amely szerint Albertirsa az alvóvárosi státuszában is képes figyelemre méltó erőfelmutatásra.

Na, itt érkeztünk el 2018. Ádventjének legfontosabb helybéli tanulságához! Egy pillanatra sem állítom, hogy 2018. decembere csupán bíztató eredményeket hozott városunkban. Ám szép számmal akadtak ilyenek. Sorolhatnék akár nívós kulturális programokat ennek bizonyítékaként. Azonban másra gondolok. A jótékonysági programokra. Számuk nagy, eredményük igen jelentős volt. Csak elismerés jár a benne résztvevőknek! Ez akkor is igaz, ha kétségtelen, hogy nem mindegyikük érte el megfelelő mértékben a „célközönséget”. A jövőben az ilyen fiaskók körültekintő szervezéssel és feszes összehangolással kiküszöbölhetők.

Megítélésük fő szempontja a következő: egy települési közösség erejét, vitalitását többek között az mutatja meg, hogy mennyire képes gondoskodni elesett tagjairól. Albertirsa 2018. decemberében ismét (nem először) megmutatta, hogy ebben a vonatkozásban óriási energiák birtokosa. Van ebben a városban spiritusz és kurázsi, hogy közkeletű kifejezésekkel éljek. Vagyis, azon tulajdonságok egyikével mindenképp rendelkezik, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megvesse lábát a fentiekben leírt urbanizációs cunami közepette.

Ezek után csupán két feladatunk van: támaszkodni erre a belső energiára, és okosan számba venni egyéb lehetőségeinket. Azután jöhet a munka! Érdemes, mivel Albertirsa mindannyiunké!

Fazekas László
Polgármester

A legutóbbi, rendkívüli testületi ülés számomra tiszta képet rajzolt a városban uralkodó ostobaságról. Bebizonyította, hogy akiknek a város érdekeit kellene képviselni, csupán kicsinyes, saját pecsenyéjüket sütögető emberek, akiknek sok helyen kellene lenni, kivéve ezt a képviselő testületet! Az igazi ostobaság az AH főszerkesztőjének menesztésében csúcsosodott ki, ahol nemhogy kilógott a politikai lóláb, hanem a kulturális bizottság elnökének mérhetetlen ostobasága okán kiesett az egész ló! Most mondják meg Kedves Olvasóink: valóban ilyen emberekre kell/szabad bíznunk ezt a várost?

Érdeklődéssel és figyelmesen követtem a rendkívüli testületi ülés élő közvetítését (de jó, hogy nem voltam ott!). Két olyan témában kellett újból határozni, amiben, ha normális ésszel gondolkodtak volna a képmutatóink képviselőink, nem kellett volna megismételni a szavazást!

Fel nem fogom – és még csak épelméjű magyarázatot sem kaptam arra -, hogy miért kellett megválni attól a főépítésztől, aki részt vett a város hosszú távú építészeti stratégiájának kidolgozásában együtt és közösen(!) azokkal az emberekkel, akik most (szembeköpve korábbi önmagukat -miféle népség az ilyen?!-) laput kötöttek a talpára. Attól aki fórumokon győzködte Albertirsa polgárait, hogy miért jó nekünk az Arculati Kézikönyv; s nem csupán bemutatta, véleményeket kért, de meg is alkotta azt. Ez által olyan mélyreható ismereteket szerzett a város építészeti kultúrájában, amilyennel egy „jött-ment” építész nem veheti fel a versenyt. Egy olyan ember -s ezt nem személyes indíttatásból írom-, aki egyszer már bizonyította, hogy nem igazán érti az itteni dolgokat, most pedig deklaráltan másodállásban látná el a feladatát, mert nincs ideje normális munkaidőben dolgozni. Igazából azt sem értem, ha tudta, hogy sem ideje, sem energiája nincs erre, miért jelentkezett egyáltalán? (Nyilván csak spekuláció, de adott esetben akár magyarázata lehetne a dolognak, hogy tisztában volt azzal, bármekkora sületlenséget is ír, mond, ő lesz a befutó, s igazából nem róható fel neki, hogy némi „aprópénzt” még szeretne összesepregetni a főállása mellett.) De mi lesz ennek az eredménye városunk számára?! Ezen vajon eltépelődtek-e drága képviselőnk, mielőtt gerinc nélkül beleolvadva az arctalan tömegbe felemelte a kezét, miközben behúzta a nyakát? De hiába. Az ésszerűtlenség, a racionális gondolkodás totális hiánya miatt a testület többsége meghozta a -bizton és nyugodt szívvel állíthatom- legrosszabb döntést, amit ebben a témában csak lehetett! Én meg döbbenten álltam ekkora fokú butaság előtt! Tényleg ilyen képviselők kellenek nekünk? Csak ilyeneket érdemlünk?

Ám ez csak a kezdet volt! A következő témában a testület többségének sikerült alulmúlnia önmagát is, pedig ezek után az már igazán nem volt egyszerű feladat! Szőke „Kapitány” és maroknyi, de lelkes csapata – bár néha voltak, lehettek volna – ésszerű ellenérveik – miután úgy találták, hogy a jelenlegi főszerkesztő nagyszerű ember, fantasztikus munkát végzett, elismerték, hogy végre egy normális újságot csinált a városi lapból, le a kalappal előtte és drukkolnak neki, mégiscsak kipenderítették. S tették mindezt úgy, hogy havi nyamvadt 8 ezer Forintot (éves szinten 96 000,- azaz Kilencvenhatezer forintról beszélünk! Tessék megjegyezni ezt a számot, később érdekes lesz még!) kívántak a főszerkesztő bérén megspórolni. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy ehhez az összeghez Mihály már nem ragaszkodott, el is engedte volna, ám a Csipet-csapat agyáig ez már nem jutott el. Naná, hiszen szemmel láthatóan ki akarták tekerni a fiatalember nyakát! Persze – ilyen, amikor a butaság szorgalommal párosul – , a végén csak kiderült, hogy tárgyilagos főszerkesztői cikkekre áhítozva, a Magyar Időkben hirdettetik meg az állást! -Pártlapban keresve pártatlan főszerkesztőt… hogy oda ne tipegjek! (Ezzel a lendülettel akár úgy is feladható lenne a hirdetés, hogy Kisebbségben levő kormánypárti képviselők keresnek talpnyaló bértollnokot alacsony fizetésért. Jelentkezni: világvége sarkon jobbra.).- Szóval nem csak az elfogultság iránti igény lólába lógott ki a zsákból, de itt az egész ló is kiesett! Én ezt vérlázító pofátlanságnak ítélem meg, az önkritika, az önkontroll és a jó ízlés teljes hiányának, a pozíció-féltés magasiskolájának! Ugyanis -figyelembe véve az AH-ban megjelent hirdetést és -ugyan nem tudom mivégre, de mégis- részemről belekalkulálva némi önmérsékletet úgy vélem, hogy a megjelentetni szándékozott hirdetés egy alkalommal való megjelentetése a tarifa táblázat szerint, fekete-fehér megjelenés esetén is minimum 150 000,- Ft + ÁFA, tehát 190 500,- Ft! – Csak emlékeztetőül: Mihály évi 96 000,- Ft-al (adókkal együtt nagyjából 140 000-el) kért többet, amit aztán visszavont, tehát nem kellett volna kifizetni!- Innen nyugodtan leszűrhetjük azt a következtetést, hogy az adófizetők pénzéért ők csak akkor szoktak aggódni, ha az nem egyes arcátlan képviselők érdekei szerinti költséget testesíti meg! (Igaz, ezt már akkor is észrevehettük, amikor apuka kilobbizta a gyerkőc fizetésemelését, no meg a költségtérítés emelését – csak tudnám miféle olyan költségek lehetnek Albertirsán, amit nem bír el a fizetés? – Mert ugye azt kell tudni, hogy ezeket a plusz pénzeket is a város költségvetése fizeti! Hogy pontos számokat is tudjak írni, megkíséreltem megnézni városunk honlapján a „Foglalkoztatottak létszáma és személyi juttatásai” menüpontot, de hogy, hogy sem, az pont éppen feltöltés alatt áll…)

Mindezek után nyilván ne menjünk bele abba a neveletlen, ostoba, tiszteletlen viselkedésbe, amit az az ember megengedett magának azzal az ő tudásával, ami neki van. Ha nem úgy lenne, hogy magam is drukkoltam a kissé kapkodó, fiatalos hevületében néha megfontolatlan, viszont feltétlenül jó stílusú, elfogulatlanul tudósító főszerkesztőnek, akkor is bántó lenne az a pofátlan arcátlan stílus, ahogy kicsinálták!

A vérlázító ülés számomra azt világította meg, hogy városunk képviselőinek -sajnos többsége- egyszerűen nincs tisztában azzal, miért ülnek ott, ahol ülnek! Egyszerűen fogalmuk nincs arról, hogy nekik nem egy pártot, nem a saját sértődöttségüket, hanem városunk-, az itt élő, választópolgárok(!!) érdekeit kell(ene) képviselniük, óvva, őrizve azt a büdzsét, ami amúgy is vékonyka lábakon egyensúlyoz a tengernyi kiadási kötelezettség és az alig-alig csordogáló, erősen megtépázott állami dotáció talaján, s igyekezni kellene a lehető legjobb minőségű szolgáltatást nyújtani a megbízóiknak! Nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy ők nem urai, hanem szolgái a város polgárainak, akiknek egyszer el kell majd számolniuk a tetteikkel, s hogy az emberek nem felejtenek!
Én úgy látom, úgy vélem, hogy ezek az emberek a tipikusan olyan tehetségtelen és/vagy kisstílű figurák, akik a hatalomhoz dörgölőzve próbálnak a felszínen maradni. Ezen véleményemet mi sem támasztja alá jobban, minthogy ehhez a két szégyenletes határozathoz egyiküknek sem volt bátorsága a nevét adni; leszavazták a név szerinti szavazást. Ellubickolnak az arctalanságban. Elbújnak a döntés felelőssége elől: a többség így határozott. Valóban, joggal mondhatják, hogy ez nem a szocializmus, ott ugyanis volt egy olyan jelmondat, hogy „Munkád mellé add a neved!”.

Azért én javasolnám jövőre Kedves Olvasóim, a szavazófülkékben átfontolni, hogy akarunk-e, szabad-e olyan embereket bejuttatni döntéshozatali pozíciókba, akik a saját arcukat sem merik vállalni egy-egy döntésükhöz! Akarunk-e olyan embereket látni a testületben, akik nem a város javát, hanem a saját hatalmi, netán személyes érdekeiket nézik!?

Kecser István főszerkesztő

– cser –

Gregus tárogató kvartett az albertirsai zsinagógában

Kattintásra nagyítható

Aki a szombat kora estéjét tárogató muzsika hallgatásával akarta eltölteni, az a csodás zenei élmény mellett két ősbemutatót is kapott bónuszként a Gregus Tárogató Kvartett jóvoltából.

Bár szeretem a zenét és a tárogató hangja mindig is bűvöletbe ejtett, szombaton délután, az aprób­bik csemetével átbumlizott gyermeknap után elég nehezen szedtem rá magam a művészeti élmények élvezetére. Tán le is tettem volna róla, ha nem ígérem meg a látogatást egy számomra fontos embernek. S hogy mennyire jól jártam ezzel, az csak később derült ki!

Azt már a Művészetek Háza megnyitóján volt szerencsém megtapasztalni, milyen csodás akusztikával bír az épület, mégis minden alkalommal bámulatba ejt eleink építészeti tudása! Így aztán fokozott kíváncsisággal vágtam neki az estének.

A Gregus tárogató kvartett tagjai

Kattintásra nagyítható

A zenekar tagjainak bemutatása mellett kaptunk egy kis tárogatótörténeti ismertetőt is. Innen tudhattuk meg, hogy Szabó Sándor zeneszerszáma bizony, több mint száz esztendős, hogy a zenekarban levő alt- és tenor tárogatók egyedi megrendelésre, régi hangszerminta alapján készültek magyar mesterember keze munkájának dicsérete képen, s hogy az országban mindegyikből csupán egy darab található. Érdekes történelmi visszatekintés is volt a tárogató útján, ami sokunk számára jelenthetett új információkat.

A csodás este repertoárjában olyan ismert dallamok mellett mint Johann Strauss Verbunkja, vagy Farkas Antal verbunkos nótái, két ősbemutatót is hallhatott a közönség.

Egyikük Tomaso Albinoni Adagio-ja volt, ami világpremiernek számít, hiszen ezt a művet tárogatóra még senki nem ültette át! Erről a műről azt is megtudhattuk, hogy Albinoninak valójában nem sok köze volt ehhez a darabhoz, hacsak annyi nem, hogy az ő triószonátájának vázlatai és maradványai alapján készült, s valójában egy a milánói Remo Giazotto nevű zenetörténész komponálta meg.

A másik Hidas Frigyes: 9 Békés megyei népdalának átdolgozása volt, amit szintén Szabó Sándor munkáját dicsérte.

A koncert befejező részében az „Ott ahol zúg az a négy folyó” és a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” mellett az örök gyerekeknek némi régi mesezenei összeállítással is kedveskedett a négy művész: Szabó Sándor vezető nyugalmazott zenetanár, Tóth Eszter művész-tanár, Andrási László klarinét tanár aki az alt-tárogatón játszott, valamint Csuvár Gábor mérnök, aki a tenor-tárogatót szólaltatta meg.

A fergeteges hangulatú, vastapssal honorált este valódi felüdülést jelentett, s igazán bánhatja, aki nem volt ott!

Kecser István főszerkesztő

Kecser István

Avagy „the business is the business ”?

Amint az ember időben távolodik egy fájdalmas ténytől, úgy kezd el egyre jobban égni benne az a düh és mélységes undor attól, amit egy szerette elvesztésekor azok részéről tapasztalt, akiknek segítenie kellett volna őt a legnehezebb pillanatokban!

Ahogy minden ember életében elérkezik egyszer az a múlhatatlan fájdalommal járó pillanat, úgy az enyémben is elérkezett. Tavaly augusztus utolsó napján meghalt Édesanyám. Mivel a rosszullétekor értesítettek, semmivel nem törődve vágtattam a fővárosba, hogy mellette legyek betegségében. Sajnos odaértemkor már csak a mentősök papírját tudtam aláírni, amin a halál beálltának időpontja volt. A mentősök valóban mindent megtettek, velem is nagyon kedvesek, együttérzők voltak! Elmondták, hogy ilyenkor mi szokott lenni, ki mit intéz és én a temetkezési céggel kapcsolatos igényeimet mikor, kinél jelezzem. Ahogyan azt az ilyenkor szokásos protokoll előírja, értesítették az ügyelet orvost, aki egy idő múlva meg is érkezett. – Fogalmam sincs mennyi idő telt el addig; lehetett tíz perc, de lehettek órák. Az ember ilyenkor nem érzékeli az idő múlását. – A szükséges formaságok megkezdése előtt jelezték, hogy édesanyámat, otthonában történt hirtelen halála miatt boncolni kell a halál okának megállapítására, s majd csak az után, ami várhatóan 4 – 5 munkanap, viheti el a temetkezési cég. Én ekkor jeleztem a doktornőnek, hogy a budapesti székhelyű Kegyelet Kft-t kívánom megbízni a temetés és az ezzel kapcsolatos ügyek intézésére, mert -sajnos- már többször is bizonyították hozzáértésüket az utóbbi időben, s valóban, szinte minden terhet levettek a vállunkról. A doktornő közölte, hogy rendben van, már intézkedett is.
A papírok kitöltése után távoztak -egy férfi is vele volt, s közösen vették fel a halottvizsgálati jegy­zőkönyvet-.
Itt, kissé összefolynak az emlékeim -az vesse rám az első követ, aki ilyen helyzetre tökéletesen pontosan vissza tud emlékezni!- s nem tiszta a kép, hogy a halottszállítók érkezésekor még ott volt-e az ügyeletes vagy sem, de ennek a történet szempontjából nincs is jelentősége. A lényeg az, hogy amikor ők megérkeztek és aláírásra elém tolták a szállítási bizonylatot, a ruhájukon egy számomra korábban nem ismert embléma volt. Ekkor megnéztem a kapott bizonylatot és a szórólapjukat. Mivel a cég címe és neve nem volt ismerős (Téli Zöld Kegyeleti Szolgáltató Kft.), jeleztem is a beszédesebb alkalmazottnak, hogy én a Kegyelet Kft-t vártam, a József körútról. Az úr(?) közölte velem -szemrebbenés nélkül!-, hogy nevet változtattak és el is költöztek nem régen, de ők ugyanazok, csak most másképpen hívják őket. Még arról is beszéltünk, hogy februárban Albertirsán is ők temették el egy kedves barátomat! Én ezen megnyugodva adtam át Édesanyám földi maradványait elszállításra.

Néhány nap múlva telefonáltak a cégtől, hogy mikor mennék be megbeszélni a temetési részleteket és aláírni a megbízási szerződést, mert enélkül nem tudnak intézkedni és igen, vigyek magammal pénzt is az előlegre. Jeleztem, hogy egyelőre nem sietnék a dologgal, hiszen még nem is értesítettek a klinikáról, hogy mikor lehet vinni az elhunytat a temetőbe. Ennek ellenére a hölgy erősködött, hogy holnap -pénteken- csak siessek, mert ha délig oda tudok érni, akkor már hétfőn tudják intézni a sírhelyet és a temetést. Ezt az alternatívát határozottan visszautasítottam és a következő hét elején egy napot jelöltem meg a személyes találkozóra. Mivel hacsak nem feltétlen szükséges, nem szívesen autózom a fővárosban, ezért a P+R parkolóban hagytam a kocsit és metróval vágtam neki a nehéz útnak. Ekkor, nem tudom miféle indíttatásból -talán mert a többszöri beszélgetésünk során egyszer sem az általam korábban ismert telefonszám, se nem az ismerős ügyintéző jelentkezett-, felhívtam a Kegyelet Kft-s ismert számot, ahol pont az a hölgy vette fel, akivel korábbi temetéseinket is intéztem. Mély megdöbbenéssel értesült Édesanyám haláláról, arról meg főleg, hogy átalakult volna a cégük, ás természetesen el sem költöztek a József körútról február, utolsó találkozásunk óta! Ekkor rajtam volt a megdöbbenés sora! Természetesen azonnal a „megszokott” címre mentem és elővettem a papírjaimat és kértem, hogy vegyék át az ügyet. A hölgyet nagyon nem lepte meg a konkurencia viselkedése. Elmondta, hogy egyes orvosokkal valamiféle különös kapcsolatban van a Téli Zöld, mert a hozzátartozó bárkit kér is, az adott orvos ezt a vállalkozást értesíti (egyes híresztelések szerint „fejpénzt” fizet némely orvosnak a halottakért).

A történtek akkor csak dühítettek, s ennek a bő fél évnek kellett eltelni ahhoz, hogy billentyűzetet ragadjak és mások okulására leírjam az esetet. Hogy tessék odafigyelni, mikor és kit értesít az orvos, hogy Te/Ön azt a kegyeleti szolgáltatót szeretné-e megbízni azzal, hogy elhunyt szerettét utolsó útjára kísérjék! Mert vannak, lehetnek olyan lelketlen orvosok, akik a halottakkal kufárkodnak, s a hozzátartozó akarata, szándéka semmit sem számít!

Különösen kicsinyes én undorító a dologban az, hogy a 460 ezer forintnyi teljes költségből a temetkezési cég -ha nem számolom, mert nem tudom, így van-e, hogy a kellékek forgalmazásán is van haszna- mindössze gyenge 50 ezer forintot „kaszál” bruttóban! (Persze az is megér egy misét, hogy az állam a 27%-os ÁFA-val még jól lehúzza szerencsétlen gyászolókat! Ez is egy gyomorforgató történet, de talán majd egyszer, később elmoralizálok ezen is.)

A történet nem kitalált történet, a nevek és történések azonossága vagy hasonlósága valós szemé­lyekkel és cégekkel nem a véletlen műve!

Bár e történet nem városunkban játszódott, mégis úgy vélem nem szükségtelen mások okulására, vagy éppen megnyugtatására közreadni.

Kecser István főszerkesztő

-cser-

Készül az új járda a Mikebudai úton.

Készül az új járda a Mikebudai úton.

Mert bizony örömteli és jó hír, hogy hosszú évek után végre képviselő testületünk vette magának a fáradságot és pénzt biztosított arra, amire már nagyon régóta kellett volna: gyalogjárda építésére a Mikebudai út egy részére, az Ady Endre út egy részére és a Határ út egy újabb részére! További örömhír, hogy a pénzből jutott parkoló építésére a Tessedik utcán is!

Hűséges olvasóink előtt nem ismeretlen, hogy már 2013 májusában írtunk a központi parkkal kapcsolatban egy elütött kutya apropóján arról, hogy igencsak szükség lenne a Mikebudai úton a meglevő járda folytatására, mert az iskolába, vagy a belvárosba igyekvő, onnan hazafelé tartó gyalogosok, kerékpárosok konkrétan életveszélynek vannak kitéve a közlekedés során. (Igen, nekem ez a szakasz a vesszőparipám, mert a három érintett rész közül ez a legforgalmasabb és leginkább balesetveszélyes az én véleményem szerint.) Ez eleddig sajnos nem valósult meg.

 

Épülő járda a Mikebudai úton.

Épülő járda a Mikebudai úton.

Szerencsére most azonban van elmozdulás ezen a téren! A járdaépítés a gyalogos vasúti átjáróig tart és becsatlakozik a temető melletti autóbusz megállójába. – A villanyoszlopok áthelyezése megtöbbszörözte volna a költségeket, ezért inkább vállaljuk be, hogy figyelmesebben közlekedünk annak érdekében, hogy ne legyenek kék foltjaink! – A bekerülési összeg sem igazán fájdalmas, mindössze 14,7 millió forint! (A város költségvetésének nem egészen 1%-a!) Nem is értem, mi tartott ennyi ideig a képviselőinknek?! Az összeg akkor sem rázhatja meg a város költségvetését, ha hozzátesszük, hogy a Határ út 8,3 m Ft, az Ady utca pedig 6,4 millióba került. Természetesen nagyon fontos lenne a város gyalogosai számára, hogy ha nem is ekkora összeget, de minden évben 6 – 8 milliót ilyen célra fel lehessen használni! Mert legyünk őszinték: még számtalan neuralgikus szakasz, pont van Albertirsán, amire ráférne némi javítás, ahol szükség lenne a gyalogosok, a kerékpárosok közlekedését biztonságossá tenni! Természetesen tudom én is, hogy a biztonsághoz nem csupán megfelelő mennyiségű és minőségű járdára, kerékpárútra lenne szükség, hanem jogkövető, szabályos közlekedésre is! Hiszen gondolom mindannyian láttuk már a Pesti út – Vasút utca kereszteződésében az útpadkán egyensúlyozó, az autók között cikázó gyalogosokat, bicikliseket, avagy a megépült és használható járda ellenére a buszok-autók előtt kényelmesen, egymás mellett slattyogó gyalogosokat, netán babakocsit toló anyukákat a Határ út vasút felőli részén! Az is igaz viszont, Vasút út – Pesti út kereszteződésében igazán elférhetne egy gyalogátkelő is, hiszen ha valaki nem a piac oldalára születik, nem igazán tud oda átjutni piacnapokon, főleg szabályosan! (Az a kereszteződés egyébként is úgy rossz, ahogy van, tehát akár lesz elkerülő út ebben az évszázadban, akár nem, azzal ott kezdeni kell valamit, mielőtt valami nagyon csúnya nagy baj nem történik!)
De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak, hogy végre elindult valami és próbáljuk biztatásunkkal, alkalmasint számonkérésünkkel, de főleg javaslatainkkal segíteni a döntéshozókat, hogy ezt a folyamatot most már ne hagyják kimúlni! Akkor talán eljuthatunk addig, hogy végre elkészül egy normális, de legalábbis közlekedhető kerékpár út a Pesti út totális közlekedési és parkolási káoszában is!

 

Kecser István felelős szerkesztő

– cser –

Sokszor találkozunk vérlázító parkolással, bosszantó, esetenként életveszélyes közlekedéssel. Mivel az ilyen emberek nem hallgatnak a szép szóra, talán a tetteik „kiplakátolása” visszatartó erővel fog bírni a következőkben.

Azért meghirdetjük a „Hét gyökere” versenyt.
Ha Ön is lát életveszélyes vagy más okból erősen kifogásolható tettet -legyen az autós, kerékpáros, vagy gyalogos- lát, fotózza le és küldje el szerkesztőségünknek e-mailben és a beérkezett képekből minden héten kiválasztjuk a legirritálóbb felvételt és közzétesszük. Kérjük, hogy a fénykép mellé ne felejtse el a nevét, telefonszámát megadni, hogy fel tudjuk venni a győztessel a kapcsolatot.

És akkor lássuk a 26. hét győztesét:

heti gyökér 26

Kecser István felelős szerkesztő

– cser –

No nem kell megijedni, nem fogok párhuzamot erőltetni a hazánkban mind gyakoribbá váló és Majdan téri véres mészárlásba fordult tüntetéssorozat között, amiben a felbőszült kijeviek Moszkváig zavarták helikopterével és két bőröndjével a választási manipulációval a legitimitás látszatával hatalomra került, a velejéig korrupt rendszert létrehozó és működtető, Putyin báb Viktor Janukovicsot! Távol álljon tőlem bármiféle politikai összevetés, főleg Ukrajnával! Én csak azt vettem észre, hogy a közútjaink állapota lassan, de biztosan változik olyanná, amilyen Ukrajnában van.

útállapotok régebben Ukrajnában

1

útállapotok Albertirsán napjainkban

2

Annak idején még azokon az utakon is lehetett normálisan közlekedni, aztán egyszer csak megjelentek kisebb nagyobb gödrök. Nem voltak veszélyesek, csak kicsit nagyobb odafigyelést követeltek meg az embertől. Még lehetett közlekedni, ám a bosszúság mindennapossá vált. No meg egyre gyakrabban kellett felkeresni a gumiszerelőket, aminek ők természetesen örültek. Az autósok kevésbé, hiszen bajnak, kárnak nincs gazdája, a hivatalok egymásra mutogattak, hogy kinek kellett volna rendben tartani az adott útszakaszt (Persze mindenki tudta, hogy az állami útkezelőnél is ellopnak egy keveset a pénzből, a megyénél is ellopnak egy kicsit, a járásnál is hullik belőle, helyben meg már mindegy, hiszen úgysincs annyi amennyi kellene! Ráadásul központi szinten mondták meg, hogy kivel szabad utat javíttatni. Ugye milyen jó, hogy ez nálunk nem így van?!). Persze a sok kicsi sokra ment, a maradványokat nem lehetett átvinni a következő évre/évekre, végül aztán kialakult a jelenlegi helyzet, amikor Kárpátalja egyes útjain 1. – 3. fokozatban lehet csupán haladni, ha nem akarok kárt tenni a kocsimban!

Albertirsa Köztársaság út

3

Útállapotok Pesti út, Albertirsa

4

Én csak azt nem értem, hogy az állítólag jobban teljesítő, Európára mindinkább felzárkózó, gyarapodó Magyarországon hol van az a nem kevés összeg, amit mindenféle útépítési hozzájárulás címen lekaszálnak a közlekedőkről?! Hogy van az, hogy itt a városunkban is van nekünk egy kormánypárti többségű önkormányzatunk és arra mégis képtelenek, hogy legalább a város legforgalmasabb kereszteződésében levő ukrajnai állapotokat megszüntettessék! Tudom, hogy ezért a legegyszerűbb lenne a polgármestert szidni, ám ennek az útnak a rendben tartása nem városi, hanem állami feladat. Legalábbis lenne! És ha a kormánypárti képviselők odatennék magukat? Tudnának hatékonyan lobbizni? Ha nem, akkor mi a fenének tartjuk őket? Akkor nem lenne jobb helyettük olyan, aki az állammal szemben pont annyira tehetetlen, de legalább a város érdekében tesz, dolgozik?

Persze nem akarom azt mondani, hogy a városon belül minden igencsak klassz, hiszen a Bicskei út egyre kísértetiesebben hajaz Kárpátalja mindinkább járhatatlan közúti állapotaira!
Csak az érdekesség kedvéért kérdezem: Lesz-e bármiféle pozitív változás, vagy megvárjuk, amíg ilyenek lesznek útjaink:

Útállapotok Ukrajnában

5

Csak megjegyzem, imígyen képletesen, hogy ez az út nem Európába, hanem sokkal inkább Ázsiába vezet!

A képeken csupán két utca részlet készült Kárpátalján. Várom a megfejtéseket, hogy melyikek azok!
A helyes megfejtők egy-egy „GRATULÁLOK!” feliratot kapnak!

Harmadik adventi gyertya meggyújtása AlbertirsánAz idei Adventen minden héten más és más felekezet gyújtja meg a várakozás gyertyáit a Mirelit-parkban levő Adventi koszorún. A harmadik, az öröm gyertya lángjának fellobbantására kis műsor keretében az albertirsai Baptista egyház vállalkozott. Nagyszerű kórus muzsikával, amolyan valódi öröm énekléssel varázsolta el a kis létszámú hallgatóságot.


La-Li Húsbolt Albertirsa - vasárnap is nyitva
December 13-tól már vásárolható a karácsonyi élő hal!


 

Az énekkar szépen, tisztán szóló hangjaiból egy más, új jellegű templomi hangzást ismerhettünk meg. Üdítő változatosság volt, a korábban megszokott tradicionális egyházi zenéléshez képest. Némi mosolyt csak az csal a számra szegletére, hogy egyik ének zenei világában egy régi, ’70-es évek korabei melódia csöppent elénk. Én két címen is ismertem, csak egészen más szöveggel – „A fény a napból jön”, vagy a „Ha minden nyelven” -. Régi építőtábori esték tábortüzei szinte nem múltak el anélkül, hogy ez a nóta, valamelyik gitáros fiatal repertoárjából elő ne került volna. A jelen így bizonyítja, hogy a zene örök, legfeljebb a szöveg változik.

Újvári Ferenc Baptista lelkipásztorA csodás énekek után Újvári Ferenc lelkipásztor mondott ünnepi beszédet. Beszédében párhuzamot állított a gyertya fénye és Jézus léte között, hiszen ahogy egy gyertya fénye képes utat mutatni a sötétben, úgy mutat utat lelkünk számára Jézus a lét sötétségében. Ide a csodás napsütéstől a halál sötétjén át jutottunk el. Kicsit érdekesnek ítéltem meg, hogy Krisztus születése előtti öröm vasárnapon miért kell pont a halálról beszélni, de a beszéd amúgy szép volt. Utána városunk polgármesterével és Major Judit alpolgármester asszonnyal közösen felkapcsolták a harmadik gyertya fényét. Hárman a harmadikat…

Mindezek ellenére úgy érzem, nagyszerű kezdeményezésnek lehetünk tanúi. Megismerjük egymás vallását, énekeit, liturgiáját; megérthetjük a másik Istenképét. Mai, gyűlölködéssel teli világunkban az ilyen események, rendezvénysorozatok nagyon fontosak lehetnek a békés egymás mellett élés tanulásában, a tolerancia és egymás elveinek, világlátásának tiszteletben tartása szempontjából. Nagy örömömre szolgált, hogy bár kissé távolságtartó módon, de jelen volt az eseményen Szőke Károly, a város Kulturális bizottságának vezetője, valamint másik alpolgármesterünk, Szőke Szabolcs is.

Kecser István felelős szerkesztő

– cser –

Albertirsán felavatták az új '56-os emlékművet.Akik most azt várják, hogy ömlengés következzen az irsai ’56-os megemlékezésről, azok most bizony tévednek! Ami viszont tény: az utóbbi évek szerintem legjobb, legnívósabb, igazán profin megszervezett és kivitelezett megemlékezését láthattuk, akik vettük magunknak a fáradságot, hogy ellátogassunk október 23-án vasárnap az ’56-os megemlékezésre és emlékmű avatásra. Örömmel konstatáltam, hogy a korábbi évekhez képest mintha az ünneplők végre többen lettek volna, mint a szereplők. Arra gondoltam, milyen szerencse, hogy most nem kell felkelni senki ellen, mert bizony nem, hogy két hetet, de két órát sem élne ezzel a lelkesedéssel a forradalom.

Résztvevők és szereplők az albertirsai '56-os megemlékezésen.Nem tudom a gyér érdeklődés az időjárásnak, az ilyesfajta ünnepek megkopásának, vagy annak tudható be, hogy elöregedő társadalmunkban 1956 emléke nem pontosan úgy él, mint ahogy azt újabban, főleg legújabban prezentálják nekünk.
Én még ellenforradalomnak tanultam, amolyan „szőr mentén” megfogalmazva ezt is. Kicsit később, amikor kíváncsiságomtól vezéreltetve szert tetten néhány ’56-os könyvre, az abban leírtak és a Köztársaság téren és szerte Budapesten fejjel lefelé felakasztott, szemmel láthatólag agyonvert emberek képeit láttam, akiket tömeg állt körül és néhány bátor hazafi éppen rugdosta a himbálózó hullát. Azt olvastam, hogy a fehér zászlóval a pártház épületéből kilépő Mező Imrét és a vele kijövő két katonát lelőtték. Olyan fényképeket láttam, hogy a felkelők a pártházba behatolva, onnan kiskatonákat kicibáltak és agyonlőtték őket, a holttestüket meggyalázták.
Aztán lassan a köztudatba is belopózott Nagy Imre és Maléter Pál neve, majd a többieké: Tildy Zoltáné, Kovács Béláé, Erdei Ferencé, Kéthly Annáé. Utóbbiak lettek volna a többpártrendszerre áttérni kívánó ország koalíciós partnerei a különféle pártok színeiben.
Az is világossá vált számomra, hogy 1956-ban a szovjet katonai megszállás, a sztálinista totális diktatúra ellen kelt fel a magyar nép. Ám azt a következtetést vontam le, hogy a felkelésben részt vevők többsége alapvetően a társadalmi berendezkedésen, tehát a munkáshatalomra épülő szocialista rendszeren nem kívánt változtatni. Kétségtelen tény, hogy akkor is voltak olyan törekvések, amik a félig feudális, félig kapitalista rendszert kívánták visszaállítani. Azt hiszem ez volt az, ami a szovjet csapatokat visszafordíttatta. Talán Kádár érezte úgy, hogy a szocializmus került, kerülhet veszélybe. Azt hiszem ezt mi sosem tudjuk meg, majd szép unokáink esetleg, az idő távlatából. Tehát a felkelést alapvetően a munkások, a diákok robbantották ki, ők vitték végig! Persze, hogy voltak közöttük magasabb végzettségűek, mérnökök, vezetők, orvosok, katonák és rendőrök, kiszabadított politikai foglyok, akik érthető okokból gyűlölték a rendszert.  Tehát sokféle magyar ember vett részt a forradalomban, de egyféle ember biztosan nem volt ott: polgár.
És most tessék, ennyi idősen kell megtudnom egy államtitkártól, aki még nálam is fiatalabb, hogy ott voltak a a pesti polgárok…
(Mint ahogy most hallom azt is, hogy Brüsszel Moszkva…. Bár én nem értek hozzá, de úgy emlékszem, mintha az EU nem rohant volna le tankokkal minket, hanem emlékeim szerint szépen és szabadon elmentünk a szavazófülke magányába és szavaztunk. Méghozzá ÉRVÉNYESEN! Tehát egy ÉRVÉNYES népszavazáson, szabad akaratunkból döntöttünk úgy, hogy Szent István nyomdokain haladva részt kérünk és helyet foglalunk Európa egységében, annak népes és sokajkú családjában. Elfogadtuk és tudomásul vettük, hogy nem mi vagyunk, akik a kártyákat keverik, de ha okosan politizálunk, jó lapokat kaphatunk. Tehát a szocialista rendszerrel -merthogy kommunizmus a büdös életben nem volt, nem csupán Magyarországon, de még a Szovjetunióban sem!- ellentétben partnerként veszünk részt, választott képviselőink útján Európa irányításában. Az okos képviselő befolyásolni tud, a buta kiabálni.)
Na „ugorgyunk”, hogy Pósalaki bácsi szavaival éljek.
1956-ban okos emberek próbáltak egy demokráciát, egy szólás szabadságra épülő, mégis demokratikusan létező, többpártrendszerű szocializmust létrehozni. Sokan azt várták, hogy a Szabad Európa rádió ígérgetései valóra válnak és nyugati, vagy amerikai segítség érkezik. De nem jött. Akkor sem jött! Viszont jöttek helyettük a Szovjetek, és mint az oroszok 1848-ban, 1918-ban és 1945-ben Jaltában (mert ki hiszi azt el, hogy a Párizs környéki békeszerződésnek nem a Jaltai Egyezmény volt az elődje?). Az árulónak kiáltott nyugat tudta azt, amit sok magyar a mai napig nem képes felfogni: egy nyugati beavatkozás haladéktalanul kirobbantotta volna a III. Világháborút és ez az atomfegyverek árnyékában, egy vérszemet kapott és igencsak erős Szovjetunióval szemben keserves pusztuláshoz vezetett volna! Talán ha nem durvulnak el a dolgok és az igazságosztást az igazságszolgáltatásra bízták volna, ha nem lett volna több esetben személyes vendetta, sokszor -mint a pártházi kiskatonák esetében- szimpla gyilkosság, nem került volna sor a Szovjet csapatok visszatérésére és sok magyar véráldozatra! Szilárd véleményem, hogy el lehetett volna kerülni ezt a hatalmas,  szomorú és felesleges vérontást! Ami a legsiralmasabb az egészben, hogy a saját felelősségünket még most sem ismerjük el a kialakult helyzetben!
Félreértés ne essék, részemről minden tisztelet és őszinte főhajtás az elesetteknek, mert igen, ők hősök voltak! Ők példaképek lehetnek ma is, mert életüket adták azért, amiben hittek! Akik meghaltak, nem tehetnek, nem tehettek arról, hogy voltak közöttük szimpla gyilkosok és üresfejű barbárok, akik vérgőzös fejjel nyakunkra hozták a bajt! Mert mindegy, hogy mi okozta a holtak halálát, őket tisztelet illeti! Tisztelet a hűségükért, az önfeláldozásukért! Tisztelet azért, mert mertek fellázadni egy elnyomó rendszer ellen, egy diktatúra ellen, vállalva a lázadás minden következményét, akár a halált is! Hősök voltak. Nem azért, mert nem féltek, hanem azért, mert annak ellenére is szembe mertek szállni a tankokkal, a géppuskákkal, az erőszakos hatalommal! Szolgáljanak Ők számunkra is példaképpen! Lássuk, hogy a diktatúrát, ha nem védelmezi a szovjet, vagy orosz katonaság, le lehetne, és le lehet győzni! Tanuljunk a múlt hibáiból, hogy ne ismétlődhessenek meg! Tekintsünk hőseink példamutatásár, bátorságukra, hazaszeretetükre, önfeláldozásukra! Ez az én ’56-om, nekem ezt mondják a mártírok.

Nagyszerű dolog, ha egy társadalom, legyen akár egy mikroközösség, egy kisváros is akár, emlékmű állítással tisztelegjen a hősi halottjai és a névtelen hősei előtt. Albertirsán volt erre egy kopjafa, amit a 60. évfordulóra, valaki ötletétől vezérelve kibővítettek. Az így kialakult emlékmű vegyes érzelmeket váltott ki, olyannyira, hogy az avatás előtti napon valaki, vagy valakik fehér festékkel összefestették azt. Ez is egy formája a vélemény nyilvánításnak. Igaz, meglehetősen primitív, de végül is ez is vélemény nyilvánítás.

Azok számára, akik nem voltak ott, álljon itt néhány fénykép és rövid videó az ünnepségről:

Szabó Sándor gyönyörű tárogató játéka invitálta a közönséget

Szabó Sándor gyönyörű tárogató játéka invitálta a közönséget

A Kecskeméti Katona József színház művészei

A Kecskeméti Katona József színház művészei

Albertirsai Daloskör

Albertirsai Daloskör

A Gerje-parti Fúvósegylet zenei aláfestést adott a műsor egyes elemeihez

A Gerje-parti Fúvósegylet zenei aláfestést adott a műsor egyes elemeihez

A hivatalos elöljáróság

A hivatalos elöljáróság

Az albertirsai templomok papjai közösen szentelték fel az emlékművet

Az albertirsai templomok papjai közösen szentelték fel az emlékművet

polgarmesteri beszéd

Városunk Polgármesterének megemlékezése

Pogácsás Tibor államtitkár

Pogácsás Tibor ünnepi beszéde

Az ünneplők

Az ünneplők

Ünneplők

Ünneplők

A megemlékezés virágai

Sokan helyezték el a megemlékezés virágait

A csend méltóságában

A csend méltóságában

az alkotó tisztelgése

Az alkotó tisztelgése a hősök előtt

az alkotók egy része

Ketten az alkotók közül:
Gérné Mezősi Aranka és
Várhelyi György

- cser -

– cser –

A harmadik nap üzenete

Forrás: http://users.atw.hu/imreweboldala/

„Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz énbennem, ha meghal is él; És a ki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal.” Talán még soha nem volt aktuálisabb János evangéliumának üzenete, mint ezen a Húsvéton. Hiszen pont a feltámadás ünnepének hetében csapott le a terror Európa fővárosára.

 A diktátorok, a fasizálódó emberek számára azonnal világossá váltak a szükséges lépések: elzárni, kizárni, bezárni az országot, elzárni, kizárni, bezárni a háború elől menekülőket, mert a menekülthullám farvizén terroristák jöhetnek be keresztény világunkba.
Pedig ez, bár félig igaz, mégis hazugság, és pontosan szembe megy a krisztusi tanítással, sőt, magával a feltámadásba vetett hittel is!
A hataloméhes emberek számára a hit csak egy eszköz a tömegek meggyőzésére, a hatalom megszerzésére vagy birtoklására az által, hogy másokat ellenségnek nevez ki. A tömegek jelentős része, pedig elhiszi, hogy a terrorizmus elleni harc, harc az emberrel. Pedig ez a harc soha nem az egyes emberről, hanem az ordas eszméről szól! Ez persze a diktátorok és fasiszta gondolkodás számára ingoványos talaj, hiszen maga a fasiszta eszme is ordas eszme, tehát ha felfedné az igazságot, akkor önmagát lehetetlenítené el. Ezért tolja rá a felelősséget a megtévesztett emberekre. Sikerrel, hiszen a bombákat fizikailag valóban emberek hozzák működésbe. De a modern kori vallásháború –mert ennek vagyunk elszenvedői, tanúi- eszmerendszere az, ami a bombákat előállíttatja!
Közülünk, sajnos nagyon sokan, hívők és ateisták egyaránt felülnek a megtévesztésnek és felszállnak az idegengyűlölet gyorsvonatára. Pedig az nem máshova visz, mint oda, ami elől menekülni akar: a háborúba, a pusztításba, a pusztulásba éppen olyan ordas eszmék mentén! Hiszen elég lenne csak gondolkodni; de ezt a képességet a televízió, a rádió, a szájbarágós mantrák, a sulykolás hivatott elvenni tőlünk, tőletek!

De nem félni kell, hanem hinni! Hinni Húsvét üzenetében: a feltámadásban!

Hiszen mi mást is üzenhet nekünk a Húsvét, Krisztus harmadnapra való feltámadása, mint azt, hogy győzzük le félelmeinket, és merjük elhinni, hogy a halálnak nincs hatalma felettünk! Ne feledjük Máté tanítását: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.”
Legyen hát ez a feltámadás ünnep Az Ünnep! Abban a hitben, hogy Krisztus feltámadt, merjük elhinni azt, hogy a jó is feltámadt vele együtt, hogy a gonosznak nincs hatalma felettünk, jöjjön az a határainkon kívülről, vagy belülről!
Hagyjuk feltámadni magunkban Krisztust, az Ő békéjét, a megbékélését és a szeretetét, ne engedjük, hogy félelmeinken keresztül ordas eszmék bábjaivá silányítsanak bennünket is!

Ünnepeljük szeretetben, békében a Húsvétot!

Kecser István felelős szerkesztő

– cser –

Végre nekiláttak a Penny melletti út és a parkoló hibáinak kijavításának, így van rá esély, hogy a következő átadáson már sikerrel járjanak és a városlakók nagy részének örömére végre mégiscsak elkészül az új üzlet.

Új fejezetéhez érkezett a Penny szappanopera. Olyan ez is, mint a hulladékudvar: elhatározás már van, a bejelentések megtörténtek, tulajdonképpen fizikálisan is megvan minden, ám újra meg újra csak kívülről nézhetjük, a használatba vétel még várat magára, aztán új bejelentés, majd újabb várakozás… és így tovább, ki tuja meddig.

Albertirsa, Nyáregyházi utcaMint többen is kifogásolták, és az átvevő hatóság sem fogadta el, a Nyáregyházi utca aszfaltozását is fel kellett szedni, és majd új kopóréteget kap az utca eleje. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha történetesen a város, netán a helyi képviselő foglalkozott volna ezzel a kérdéssel, talán megérte volna néhány százezer forinttal megtoldani a javítási, netán annak idején az építési költségeket és az utca elején, a Hársfa utcáig, vagy legalább a Nyárfa utcáig kijavíttatni a csapnivaló állapotban levő utat, és nem megállni előtte néhány méterrel, otthagyva a gödröket. De hát hova is gondolok én, hogy mire van a képviselő? Neki biztosabb fontosabb dolga a fedett sportcsarnok, mintsem a körzetében élők normális útjai…)

Albertirsa Penny átépítésMa ugyan nem, de a jobb időjárási körülményeket kihasználva a parkoló átépítését is megkezdték. Arra persze még kíváncsi leszek, hogy a 40 főút becsatlakozó, és véleményem szerint erősen balesetveszélyes szakaszának hepehupásra sikeredett aszfaltozását is kijavítják-e, és lesz-e kikanyarodó és gyorsító sáv a Pilis felé vezető oldalon.
Többen persze -bizony joggal- vetették fel, hogy mindezen kijárat és kigyorsítás Ceglédbercel irányába éppen a templom és iskola előtti gyalogátkelő hely közvetlen szomszédságában kezdődik… (Tudom, néhányan megint azt fogják kiszűrni ebből a cikkből, hogy a hülye zsurnalisztának semmi nem jó, és mindenben csak a rosszat látja, ám kérdezze meg önmagától, mielőtt engem ledorongol, hogy ha az ő gyermeke lenne a következő, akit egy, a boltból kirohanó autós elgázol, mert siet, hogy kiférjen az érkező és bizony sokszor hosszú kocsisor előtt -bár nem mintha számítana fél perc, netán egy perc-, akkor is vajon csak akadékoskodom-e.)

Penny parkolóMindezek ellenére drukkolok a Pennynek, hiszen mint irsai városlakó, én is szeretném, ha végre lenne egy olcsó és nagyjából jó minőségű termékeket forgalmazó üzletünk.
Mert legyünk őszinték, a Tesco a belső átalakítás óta lényegesen szűkített kínálatával, a Coop a szerény választékával, magas áraival és a ’70-es éveket idéző hangulatával, a CBA a magas áraival, enervált személyzetével nem igazán jelent vonzó vásárlási lehetőséget; nem generálja az ember kedvét a pénzköltésre. Én úgy gondolom, ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a saját városában/falujában, fontos, hogy elégedett legyen a kulturális, a sportolási, a bankolási, és a vásárlási lehetőségekkel is! (Röviden ezt hívjuk infrastruktúrának, aminek a minél magasabb fejlettsége a XXI. századi ember komfortérzetéhez hozzátartozik, különösen egy magát városnak nevező település esetében!)

Kecser István felelős szerkesztő

– cser –

Időjárás

Városunk adataiért
kattintson a képre!HőtérképAdatszolgáltató: Időkép.hu

Archívum