Amikor kiesik a ló

A legutóbbi, rendkívüli testületi ülés számomra tiszta képet rajzolt a városban uralkodó ostobaságról. Bebizonyította, hogy akiknek a város érdekeit kellene képviselni, csupán kicsinyes, saját pecsenyéjüket sütögető emberek, akiknek sok helyen kellene lenni, kivéve ezt a képviselő testületet! Az igazi ostobaság az AH főszerkesztőjének menesztésében csúcsosodott ki, ahol nemhogy kilógott a politikai lóláb, hanem a kulturális bizottság elnökének mérhetetlen ostobasága okán kiesett az egész ló! Most mondják meg Kedves Olvasóink: valóban ilyen emberekre kell/szabad bíznunk ezt a várost?

Érdeklődéssel és figyelmesen követtem a rendkívüli testületi ülés élő közvetítését (de jó, hogy nem voltam ott!). Két olyan témában kellett újból határozni, amiben, ha normális ésszel gondolkodtak volna a képmutatóink képviselőink, nem kellett volna megismételni a szavazást!

Fel nem fogom – és még csak épelméjű magyarázatot sem kaptam arra -, hogy miért kellett megválni attól a főépítésztől, aki részt vett a város hosszú távú építészeti stratégiájának kidolgozásában együtt és közösen(!) azokkal az emberekkel, akik most (szembeköpve korábbi önmagukat -miféle népség az ilyen?!-) laput kötöttek a talpára. Attól aki fórumokon győzködte Albertirsa polgárait, hogy miért jó nekünk az Arculati Kézikönyv; s nem csupán bemutatta, véleményeket kért, de meg is alkotta azt. Ez által olyan mélyreható ismereteket szerzett a város építészeti kultúrájában, amilyennel egy „jött-ment” építész nem veheti fel a versenyt. Egy olyan ember -s ezt nem személyes indíttatásból írom-, aki egyszer már bizonyította, hogy nem igazán érti az itteni dolgokat, most pedig deklaráltan másodállásban látná el a feladatát, mert nincs ideje normális munkaidőben dolgozni. Igazából azt sem értem, ha tudta, hogy sem ideje, sem energiája nincs erre, miért jelentkezett egyáltalán? (Nyilván csak spekuláció, de adott esetben akár magyarázata lehetne a dolognak, hogy tisztában volt azzal, bármekkora sületlenséget is ír, mond, ő lesz a befutó, s igazából nem róható fel neki, hogy némi „aprópénzt” még szeretne összesepregetni a főállása mellett.) De mi lesz ennek az eredménye városunk számára?! Ezen vajon eltépelődtek-e drága képviselőnk, mielőtt gerinc nélkül beleolvadva az arctalan tömegbe felemelte a kezét, miközben behúzta a nyakát? De hiába. Az ésszerűtlenség, a racionális gondolkodás totális hiánya miatt a testület többsége meghozta a -bizton és nyugodt szívvel állíthatom- legrosszabb döntést, amit ebben a témában csak lehetett! Én meg döbbenten álltam ekkora fokú butaság előtt! Tényleg ilyen képviselők kellenek nekünk? Csak ilyeneket érdemlünk?

Ám ez csak a kezdet volt! A következő témában a testület többségének sikerült alulmúlnia önmagát is, pedig ezek után az már igazán nem volt egyszerű feladat! Szőke „Kapitány” és maroknyi, de lelkes csapata – bár néha voltak, lehettek volna – ésszerű ellenérveik – miután úgy találták, hogy a jelenlegi főszerkesztő nagyszerű ember, fantasztikus munkát végzett, elismerték, hogy végre egy normális újságot csinált a városi lapból, le a kalappal előtte és drukkolnak neki, mégiscsak kipenderítették. S tették mindezt úgy, hogy havi nyamvadt 8 ezer Forintot (éves szinten 96 000,- azaz Kilencvenhatezer forintról beszélünk! Tessék megjegyezni ezt a számot, később érdekes lesz még!) kívántak a főszerkesztő bérén megspórolni. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy ehhez az összeghez Mihály már nem ragaszkodott, el is engedte volna, ám a Csipet-csapat agyáig ez már nem jutott el. Naná, hiszen szemmel láthatóan ki akarták tekerni a fiatalember nyakát! Persze – ilyen, amikor a butaság szorgalommal párosul – , a végén csak kiderült, hogy tárgyilagos főszerkesztői cikkekre áhítozva, a Magyar Időkben hirdettetik meg az állást! -Pártlapban keresve pártatlan főszerkesztőt… hogy oda ne tipegjek! (Ezzel a lendülettel akár úgy is feladható lenne a hirdetés, hogy Kisebbségben levő kormánypárti képviselők keresnek talpnyaló bértollnokot alacsony fizetésért. Jelentkezni: világvége sarkon jobbra.).- Szóval nem csak az elfogultság iránti igény lólába lógott ki a zsákból, de itt az egész ló is kiesett! Én ezt vérlázító pofátlanságnak ítélem meg, az önkritika, az önkontroll és a jó ízlés teljes hiányának, a pozíció-féltés magasiskolájának! Ugyanis -figyelembe véve az AH-ban megjelent hirdetést és -ugyan nem tudom mivégre, de mégis- részemről belekalkulálva némi önmérsékletet úgy vélem, hogy a megjelentetni szándékozott hirdetés egy alkalommal való megjelentetése a tarifa táblázat szerint, fekete-fehér megjelenés esetén is minimum 150 000,- Ft + ÁFA, tehát 190 500,- Ft! – Csak emlékeztetőül: Mihály évi 96 000,- Ft-al (adókkal együtt nagyjából 140 000-el) kért többet, amit aztán visszavont, tehát nem kellett volna kifizetni!- Innen nyugodtan leszűrhetjük azt a következtetést, hogy az adófizetők pénzéért ők csak akkor szoktak aggódni, ha az nem egyes arcátlan képviselők érdekei szerinti költséget testesíti meg! (Igaz, ezt már akkor is észrevehettük, amikor apuka kilobbizta a gyerkőc fizetésemelését, no meg a költségtérítés emelését – csak tudnám miféle olyan költségek lehetnek Albertirsán, amit nem bír el a fizetés? – Mert ugye azt kell tudni, hogy ezeket a plusz pénzeket is a város költségvetése fizeti! Hogy pontos számokat is tudjak írni, megkíséreltem megnézni városunk honlapján a „Foglalkoztatottak létszáma és személyi juttatásai” menüpontot, de hogy, hogy sem, az pont éppen feltöltés alatt áll…)

Mindezek után nyilván ne menjünk bele abba a neveletlen, ostoba, tiszteletlen viselkedésbe, amit az az ember megengedett magának azzal az ő tudásával, ami neki van. Ha nem úgy lenne, hogy magam is drukkoltam a kissé kapkodó, fiatalos hevületében néha megfontolatlan, viszont feltétlenül jó stílusú, elfogulatlanul tudósító főszerkesztőnek, akkor is bántó lenne az a pofátlan arcátlan stílus, ahogy kicsinálták!

A vérlázító ülés számomra azt világította meg, hogy városunk képviselőinek -sajnos többsége- egyszerűen nincs tisztában azzal, miért ülnek ott, ahol ülnek! Egyszerűen fogalmuk nincs arról, hogy nekik nem egy pártot, nem a saját sértődöttségüket, hanem városunk-, az itt élő, választópolgárok(!!) érdekeit kell(ene) képviselniük, óvva, őrizve azt a büdzsét, ami amúgy is vékonyka lábakon egyensúlyoz a tengernyi kiadási kötelezettség és az alig-alig csordogáló, erősen megtépázott állami dotáció talaján, s igyekezni kellene a lehető legjobb minőségű szolgáltatást nyújtani a megbízóiknak! Nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy ők nem urai, hanem szolgái a város polgárainak, akiknek egyszer el kell majd számolniuk a tetteikkel, s hogy az emberek nem felejtenek!
Én úgy látom, úgy vélem, hogy ezek az emberek a tipikusan olyan tehetségtelen és/vagy kisstílű figurák, akik a hatalomhoz dörgölőzve próbálnak a felszínen maradni. Ezen véleményemet mi sem támasztja alá jobban, minthogy ehhez a két szégyenletes határozathoz egyiküknek sem volt bátorsága a nevét adni; leszavazták a név szerinti szavazást. Ellubickolnak az arctalanságban. Elbújnak a döntés felelőssége elől: a többség így határozott. Valóban, joggal mondhatják, hogy ez nem a szocializmus, ott ugyanis volt egy olyan jelmondat, hogy „Munkád mellé add a neved!”.

Azért én javasolnám jövőre Kedves Olvasóim, a szavazófülkékben átfontolni, hogy akarunk-e, szabad-e olyan embereket bejuttatni döntéshozatali pozíciókba, akik a saját arcukat sem merik vállalni egy-egy döntésükhöz! Akarunk-e olyan embereket látni a testületben, akik nem a város javát, hanem a saját hatalmi, netán személyes érdekeiket nézik!?

– cser –

Hozzászólások

hozzaszolasok

Powered by Facebook Comments