A galéria tartalmaz 10 fotót.
Március 31-én, egy kissé megkésett születésnapi ajándékként Tímár Ibolya festőművész kiállítását nyitotta meg Fazekas László polgármester Albertirsán, a Móra Ferenc Kulturális Központban.
Tímár Ibolya önmagáról: Születtem 1947. márc. 23-án Nagyváradon Apám Kovács Károly festőművész, iparengedélyes művészi arckép és tájképfestő,(mert valamiből meg kellett élni a művészetből akkor sem lehetett) A 8 általános után elvitt Marosvásárhelyre és beíratott az ottani zene és képzőművészeti szakközép iskolába (marosvásárhelyi Művészeti Líceum) amit akkor Izsák Márton szobrászművész igazgatott. Apám csak meg akarta mutatni azt a gyönyörű épületet mert azt Kultúrpalotának hívták, de én ott ragadtam. A Líceum elvégzése után visszakerültem Nagyváradra és ott dolgoztam a színháznál. Itt megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki Magyarországon élt. A kapcsolat nemsokára lánykéréssel folytatódott. Én, az érzelmeken túl kaptam az alkalmon is mert apámnak az volt a kívánsága,hogy itt éljek és haljak magyar földön. Házasságkötésünk után ide is költöztem. Már 40 éve az őshazában élek, amiből legtöbbet Budapesten töltöttem. Ott dolgoztam, festettem. Voltak kiállításaim is. 8 éve jöttünk Albertirsára. Volt itt egy ismerősünk akihez kijöttünk grillpartikra és úgy megtetszett ez a hely, hogy elhatároztam, ide költözünk. Leginkább a sok a zöld terület lopta be a szívembe magát. Ez után megkerestem a Kistérségi Gerje egyesületet Cegléden és akkortól kezdve ott voltak kiállításaim a csoporttal. Tehát mióta elvégeztem az iskolát azóta festek és festek egyfolytában, hobbiként is. |
Péntek kora estémet bearanyozta az a kiállítás, melynek megnyitóján részt vehettem; Miklosovits László és tanítványa Koska Zoltán grafikusművészek egy fantasztikus élménnyel tettek gazdagabbá. Megmutatták, hogyan lehet elvinni a művészetet a hétköznapi ember otthonába szórakoztató módon. Nem véletlen, hogy a megnyitót Kiss Ferenc Korcsmáros Pál díjas szakértő tartotta, hiszen a két művész képregényeiből, sőt, kép-regényeiből kaphattunk ízelítőt!
Hiszen, mint ahogy nagyon érzékletesen Kiss László rávilágított, a képregény sok esetben valójában egy regény, képekben elmesélve, méghozzá oly módon, hogy egy-egy rajz az időt is foglyul ejti, hiszen a szereplők megszólalásai nem egy időben, hanem egymás után következnek, mégis mindez egyetlen képben megalkotható.
Ezt a Zalaegerszegen született Miklosovits László rögös utat bejárva maga tapasztalta meg. Rajzolt többek között a Rakéta Regényújságba, de 35 önálló grafikusi kiállítása is volt már szerte Európában. Mai kiállításukon külön élmény volt számomra Karinthy Frigyes: Röhög az osztály karaktereinek megfigyelése. Érdekelt, Miklosovits milyennek látja lelki szemével Kökörcsin tanár urat, avagy éppen Auert. Nyugodtan kijelenthetem, egy srófra jár az agyunk; szinte pont ilyennek képzeltem el magam is őket!
Tanítványa, az 1991-ben született albertirsai fiatalember már felsőfokú oktatásban is részesült. Míg a középiskolában szobrásznak tanult, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen animációs tervezőként végzett. Koska Zoltán, mint ifjú tehetség, most ezen a kiállításon debütált, meglátásom szerint sikerrel. Mestere ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Ezzel a kiállítással tartoztam ennek a fiúnak, mert megígértem neki, hogy egyszer együtt fogunk kiállítani, ha megérik rá.”
Kiss Ferenctől kaptunk egy történelmi áttekintést is a képregények mikéntjéről, és történelmi alakulásáról. Innen tudhattuk meg, hogy az általunk most ismert formáját szövegbuborékos képregénynek nevezik. A szocialista időkben a kultúrpolitika nem kedvelte, mert a Nyugat üldözendő „silány világa” volt a magvas kultúra helyett.
Nos, e két nagyszerű művész vastagon rácáfolt erre az állításra, hiszen rajzaik művészi, aprólékos kivitelezése messze túlmutat a valóban sablonos skiccek és mondanivaló nélküli sekélyes füzetecskéin.
A rajzok 2016. március 30-ig tekinthetők meg nyitva tartási időben (Hétfőtől – Péntekig: 800 – 1700 óra között) Albertirsán, a Móra Ferenc Kulturális Központ (Albertirsa, Pesti út 85) kiállítási termében.
Ajánlom jó szívvel mindazoknak, akik szeretik az igényes rajzokat, a jó humort, és szeretnének egy kellemes, felhőtlen kikapcsolódást maguk és családjuk számára. Úgy gondolom, ha a kortárs kultúra itt él velünk, tartozunk önmagunknak annyival, hogy megismerjük!
November utolsó szombat késő délutánján egy jubileumi kiállítás nyílott a Móra Ferenc Kulturális Központban. Egy minden szempontból rendhagyó kiállítás, hiszen Gérné Mezősi Aranka szobrászművész ajándékozta meg a résztvevőket egy hihetetlen élménnyel, születésnapja alkalmából.
A kiállítást Dr. Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg. A művészeti író hosszan sorolta Aranka életútját, iskoláit, s ebből kikerekedett a művésznő életútja, művészi fejlődése.
Megtudhattuk, hogy a fa szeretete gyermekkorban plántálódott Arankába asztalos édesapja mellett. Innen minden lépcsőt bejárt, kezdve a szakmunkás vizsgától a tanári diplomáig, s a megszerzett tudás, ismeret mind-mind gyarapította, csiszolta, s ezáltal egy teljesen egyedi látásvilággal ajándékozza meg művészete kedvelőit.
Hiszen, mint Feledy Balázs elmondta, az ember megszokta, hogy a szobrok monumentális alkotások, amik lenéznek a szemlélőre, de Aranka új technikával készült plasztikái egy új térben, a levegőben kelnek életre, s mi a felhőkbe tekintve láthatjuk őket.
A művésznő egyedi látásmódjához hozzátartozik, hogy alkotásainak, akárcsak a művészi haikuknak, nincs címe; azt a szemlélő adhat magában, intuíciói alapján. (Ezért az itt megjelenő képek címét jelen írás szerzője önkényesen adta, mint jelen cikk címét, a „szoborlebegés”-t, ám lehet, Kedves Olvasó, hogy Neked / Önnek más jut róla eszedbe!)
A gazdag élettapasztalat új irányba kormányozta Aranka művészi fantáziáját, s megmutatta, hogy nem csupán a motorfűrésznek, hanem a finom öntőtechnikának és a drótfonásnak is nagymestere!
A személyes hangú megnyitó után a Művésznő meghatottan mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették útján, külön kiemelve családját.
S mi, akik részesei lehettünk ennek a csodának, szinte fel sem fogjuk, hogy egy olyan művész él egy városban velünk, aki méltán szárnyalhatna a világhír felé!
Én büszke vagyok arra, hogy Arankát személyesen ismerhetem, s hálás vagyok a sorsomnak a barátságáért!
A kiállítás 2015 december 19-ig tekinthető meg Albertirsán,
a Pesti út 85 szám alatt!
Mindazoknak, akik tudnak eljönni, vagy nem tudják, hogy eljöjjenek-e, álljon itt néhány fénykép a teljesség igénye nélkül kedvcsinálónak, s nekünk, akik ott voltunk, emléknek!
Amiről beszélnek