Alterirsa

Avagy „the business is the business ”?

Amint az ember időben távolodik egy fájdalmas ténytől, úgy kezd el egyre jobban égni benne az a düh és mélységes undor attól, amit egy szerette elvesztésekor azok részéről tapasztalt, akiknek segítenie kellett volna őt a legnehezebb pillanatokban!

Ahogy minden ember életében elérkezik egyszer az a múlhatatlan fájdalommal járó pillanat, úgy az enyémben is elérkezett. Tavaly augusztus utolsó napján meghalt Édesanyám. Mivel a rosszullétekor értesítettek, semmivel nem törődve vágtattam a fővárosba, hogy mellette legyek betegségében. Sajnos odaértemkor már csak a mentősök papírját tudtam aláírni, amin a halál beálltának időpontja volt. A mentősök valóban mindent megtettek, velem is nagyon kedvesek, együttérzők voltak! Elmondták, hogy ilyenkor mi szokott lenni, ki mit intéz és én a temetkezési céggel kapcsolatos igényeimet mikor, kinél jelezzem. Ahogyan azt az ilyenkor szokásos protokoll előírja, értesítették az ügyelet orvost, aki egy idő múlva meg is érkezett. – Fogalmam sincs mennyi idő telt el addig; lehetett tíz perc, de lehettek órák. Az ember ilyenkor nem érzékeli az idő múlását. – A szükséges formaságok megkezdése előtt jelezték, hogy édesanyámat, otthonában történt hirtelen halála miatt boncolni kell a halál okának megállapítására, s majd csak az után, ami várhatóan 4 – 5 munkanap, viheti el a temetkezési cég. Én ekkor jeleztem a doktornőnek, hogy a budapesti székhelyű Kegyelet Kft-t kívánom megbízni a temetés és az ezzel kapcsolatos ügyek intézésére, mert -sajnos- már többször is bizonyították hozzáértésüket az utóbbi időben, s valóban, szinte minden terhet levettek a vállunkról. A doktornő közölte, hogy rendben van, már intézkedett is.
A papírok kitöltése után távoztak -egy férfi is vele volt, s közösen vették fel a halottvizsgálati jegy­zőkönyvet-.
Itt, kissé összefolynak az emlékeim -az vesse rám az első követ, aki ilyen helyzetre tökéletesen pontosan vissza tud emlékezni!- s nem tiszta a kép, hogy a halottszállítók érkezésekor még ott volt-e az ügyeletes vagy sem, de ennek a történet szempontjából nincs is jelentősége. A lényeg az, hogy amikor ők megérkeztek és aláírásra elém tolták a szállítási bizonylatot, a ruhájukon egy számomra korábban nem ismert embléma volt. Ekkor megnéztem a kapott bizonylatot és a szórólapjukat. Mivel a cég címe és neve nem volt ismerős (Téli Zöld Kegyeleti Szolgáltató Kft.), jeleztem is a beszédesebb alkalmazottnak, hogy én a Kegyelet Kft-t vártam, a József körútról. Az úr(?) közölte velem -szemrebbenés nélkül!-, hogy nevet változtattak és el is költöztek nem régen, de ők ugyanazok, csak most másképpen hívják őket. Még arról is beszéltünk, hogy februárban Albertirsán is ők temették el egy kedves barátomat! Én ezen megnyugodva adtam át Édesanyám földi maradványait elszállításra.

Néhány nap múlva telefonáltak a cégtől, hogy mikor mennék be megbeszélni a temetési részleteket és aláírni a megbízási szerződést, mert enélkül nem tudnak intézkedni és igen, vigyek magammal pénzt is az előlegre. Jeleztem, hogy egyelőre nem sietnék a dologgal, hiszen még nem is értesítettek a klinikáról, hogy mikor lehet vinni az elhunytat a temetőbe. Ennek ellenére a hölgy erősködött, hogy holnap -pénteken- csak siessek, mert ha délig oda tudok érni, akkor már hétfőn tudják intézni a sírhelyet és a temetést. Ezt az alternatívát határozottan visszautasítottam és a következő hét elején egy napot jelöltem meg a személyes találkozóra. Mivel hacsak nem feltétlen szükséges, nem szívesen autózom a fővárosban, ezért a P+R parkolóban hagytam a kocsit és metróval vágtam neki a nehéz útnak. Ekkor, nem tudom miféle indíttatásból -talán mert a többszöri beszélgetésünk során egyszer sem az általam korábban ismert telefonszám, se nem az ismerős ügyintéző jelentkezett-, felhívtam a Kegyelet Kft-s ismert számot, ahol pont az a hölgy vette fel, akivel korábbi temetéseinket is intéztem. Mély megdöbbenéssel értesült Édesanyám haláláról, arról meg főleg, hogy átalakult volna a cégük, ás természetesen el sem költöztek a József körútról február, utolsó találkozásunk óta! Ekkor rajtam volt a megdöbbenés sora! Természetesen azonnal a „megszokott” címre mentem és elővettem a papírjaimat és kértem, hogy vegyék át az ügyet. A hölgyet nagyon nem lepte meg a konkurencia viselkedése. Elmondta, hogy egyes orvosokkal valamiféle különös kapcsolatban van a Téli Zöld, mert a hozzátartozó bárkit kér is, az adott orvos ezt a vállalkozást értesíti (egyes híresztelések szerint „fejpénzt” fizet némely orvosnak a halottakért).

A történtek akkor csak dühítettek, s ennek a bő fél évnek kellett eltelni ahhoz, hogy billentyűzetet ragadjak és mások okulására leírjam az esetet. Hogy tessék odafigyelni, mikor és kit értesít az orvos, hogy Te/Ön azt a kegyeleti szolgáltatót szeretné-e megbízni azzal, hogy elhunyt szerettét utolsó útjára kísérjék! Mert vannak, lehetnek olyan lelketlen orvosok, akik a halottakkal kufárkodnak, s a hozzátartozó akarata, szándéka semmit sem számít!

Különösen kicsinyes én undorító a dologban az, hogy a 460 ezer forintnyi teljes költségből a temetkezési cég -ha nem számolom, mert nem tudom, így van-e, hogy a kellékek forgalmazásán is van haszna- mindössze gyenge 50 ezer forintot „kaszál” bruttóban! (Persze az is megér egy misét, hogy az állam a 27%-os ÁFA-val még jól lehúzza szerencsétlen gyászolókat! Ez is egy gyomorforgató történet, de talán majd egyszer, később elmoralizálok ezen is.)

A történet nem kitalált történet, a nevek és történések azonossága vagy hasonlósága valós szemé­lyekkel és cégekkel nem a véletlen műve!

Bár e történet nem városunkban játszódott, mégis úgy vélem nem szükségtelen mások okulására, vagy éppen megnyugtatására közreadni.

-cser-