összefogás

„Valóban feltámadt!” Köszöntik egymást Húsvét vasárnapján a falusiak Kárpátalja szerte. Fajra, nemre, vallási hovatartozásra és bőrszínre való tekintet nélkül.

Pászka kosárVasárnap reggel a falu apraja nagyja összeszedi a kis kosárkájába a Húsvét elengedhetetlen kellékeit (1-2 szem tojás, egy darabka kolbász, darabka szalonna, só, vaj, gyerekeknek csokoládé, és az elmaradhatatlan pászka-kenyér), ünneplő ruhába öltöznek és elviszik megszenteltetni a jövő ételeit; az életüket.

 Hiszen összeköti őket a falu gondja, a saját gondjaik.
Nekik sem jobb, mint nekünk, sőt! Náluk, a mi számunkra elképzelhetetlen méretű a korrupció, szinte járhatatlanok az utak, a polgármesterek kezében gyakorlatilag semmi hatalom, semmi eszköz nincs, de feladat akad bőven!

A Kárpátaljai magyarságnak egy dologgal nem kell megküzdenie: az ott élő többi magyarral, románnal, ukránnal, cigánnyal, ruszinnal; egymással.
Mert ők tudják, amit mi nem: egy a sorsuk, egy hazában élnek, s annak gondai éppúgy rajtuk csapódnak le, mint a mi hazánk gondjai mirajtunk. Ők tudják, hogy a politikát a politikusok játsszák, a választóknak pedig két választás között is élni kell. Csendesen tapasztalnak, aztán négy évente elmennek, és két vonásba sűrítik véleményüket. De nem gyűlölik egymást azért, mert egyikük erre, másikuk amarra szavazott. Nekik a feltámadás minden évben a szeretet, a békés egymás mellett élés , az új vetés, a régi haragok, sérelmek elfelejtése, a régi barátságok feltámadása!

Pászka szentelés Kárpátalján.Tanulnunk kellene ezektől az emberektől! Nekik nem arra van szükségük, hogy bármelyik párt vészharangot kongatva az ott élő magyar kisebbségért megkülönböztesse magát a többiektől! Nekik pont nem arra van szükségük, hogy irredenták viszályt szítsanak közöttük! Nekik békére, megértésre, és munkára, rendes fizetésre van szükségük! Nekik arra van szükségük, hogy ha átjönnek a határon, akkor ne „Ukránok” legyenek, hanem éppen úgy magyarok, mint mi magunk! Mert nekik a saját hazájukban igazából nincs bajuk azzal, hogy magyarok! Nem szégyen-e, ha Magyarországon nem lehetnek azok?

Nekünk sem ártana már végre feltámadni! Feltámadni a szónak abban az értelmében, hogy a bennünk rejlő ember feltámad! Megtanulhatnánk, hogy az örömeink, a bajaink közösek, és nem egymásra kell haragudnunk, hanem azokat kell kiűznünk magunk közül, akik a viszályt szítják; akik szerint az elesetten nem segíteni kell, hanem büntetni kell őt, akik szerint ebben a megmaradt 1/3 hazában 1. és 2. rendű állampolgárnak titulálnak azok, akiknek mi együtt keressük meg az kenyerét, fizetjük meg a kényelmét!
Fel kellene támadnia bennünk az értelemnek, és nem szabad hagyni, hogy ebben az erősen fogyó közösségben egymás ellen fordítsanak minket! Mert mi is ugyanazokon az utakon járunk, és nem lesz senkinek olcsóbb, vagy drágább a tej, a kenyér azért, mert ide, vagy oda szavazott! Ugyanazt az árat fizetjük, de nem mindegy, hogy mennyit! A tetteken mérjük az embert, ne a szavakon!
Fel kell támasztanunk magunkban a hitet! A hit adja a reményt, és a bizalmat! Fel kell támadnia bennünk a bizalomnak, hogy minden nap után új nap jön, és abban a napban is lesz valami szép, ha más nem, hát az, hogy ismét sikerült túlélni! Aztán majd jön a feltámadás!
Mert Krisztus is feltámadt!

Bizony feltámadt!

- cser -

– cser –

Az országban jártomban-keltemben ismeretlenek és ismerősök is kérdezgetik tőlem: „Milyen hely az az Albertirsa?”
Mit is mondhatnék? Hiszen éppen olyan, mint a világ demokratikus részén bármely település: olyan, amilyennek én megélem.

Hiszen amilyennek megélem, olyanná fog válni. Ha nem törődök vele, nem fog érdekelni, ha szemetes, ha az aluljárójának a falát a szemem láttára firkálják össze, ezért magam is eldobom a péksüteményes zacskót, vagy elfordítom a fejem, amikor más eldobja. Jó, a falfirkák általában nem más szeme láttára készülnek, hanem egyszer csak ott vannak.
Azonban az a nem mindegy, hogy meddig fogadják a hozzánk látogatókat ezek a -hellyel-közzel igencsak bunkó- feliratok.
Rajtunk múlik, hogy várjuk-e a -jelen esetben mindegy mi okból- pénzszűkében levő vasúttól, vagy önkormányzattól, hogy letakarítsák, kitakarítsák az amúgy sem a város gyöngyszemének számító aluljárót. Mert ha van nekünk már Baráti körünk, vannak festékboltjaink, igazából nem hiszem, hogy sokáig tartana, ha rájönne valaki, hogy boltok támogatását kérve, a baráti kör tagjaival akár kellemes közös program keretében igazából néhány óra alatt rendbe lehetne rakni ezt részt. És ha már van nekünk Polgárőrségünk is, időnként tiszteletüket tehetnék errefelé. Csak úgy. Minden csinnadratta nélkül, hogy ellenőrizzék az aktuális állapotokat. Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg olyan időszakra időzítenék látogatásukat, amikor vélhetően a feliratok készülnek (bizonyára nem vasárnap délben).
Vannak nekünk iskoláink is, ahol akár osztályfőnöki óra keretén belül lehetne néhány szót szólni arról, hogyan kell, lehet megbecsülni a közös értékeket, legyen szó akár egy közösségi térről, akár a helyi kultúráról, hagyományokról. Mert nem hiszem, hogy nálunk itt a trianoni döntést kell elsősorban siratni, sokkal inkább ennek a soknemzetiségű településnek a lassan elhaló sajátságos népi hagyományait, kultúráját.
Vannak halvány kísérletek ezek megőrzésére, de mintha ebben nem lenne partner sem a város, sem az itt lakók.

Ha hagyjuk, eltűrjük és támogatjuk, hogy a széthúzás legyen ránk a jellemző, akkor egy széteső városunk van, lesz. Ha nem állítjuk félre azokat, akik nem a város, hanem saját érdekeik szerint igyekezni befolyásolni minket, akkor éppúgy az enyészet sorsára fogunk jutni, mint nagyon sok település széles e hazában!

Ha mi vezetőket keresünk, és nem gazdákat, akkor birkákká válunk, akik mennek a vezérkos után, holott ennek nem így kellene lennie!

A kérdésekre azt is szoktam mondani: Remek helyen levő városka Albertirsa!
Hiszen ez így van! Csak meg kellene látni! Mellettünk halad el az ország egyik legforgalmasabb főútja, a 4-es. Távolságunk Budapesttől alig fél óra. Van thermál vizű strandunk…. Akkor mi baj? Miért nem állnak még szállodák, miért nem vagyunk tele fizetővendég szállásokkal? Mi hiányzik mindehhez?
Talán a bátorság, talán a szándék?
Mert bizonyára kellene bátorság ahhoz, hogy a strand bérlőjével olyan hosszútávú szerződést kötni, amiben nagyobb mértékű fejlesztést jelentősen megnyújtott szerződéssel honorálnánk. Nota bene, még akár a bérleti díjat is elengedhetnénk egy fedett medence kialakításáért cserébe, hiszen ha némi reklámot csapnánk a helynek, még akár telente is lehetne itt vendégeket fogadni! A kiesett bérleti díj bevételt pedig lehetne pótolni az Idegenforgalmi adóból, avagy a vélhetően jelentősen megemelkedő Iparűzési adóból. Hogy a munkahelyek számának gyarapodásáról ne is beszéljek!
Mert bizony, a birkát, ha nyírni akarom, etetni is kell!
Igencsak szép dolog, és ez vitathatatlan érdem és eredmény, hogy nem úszunk nyakig adósságban, mint a legtöbb város mostanság! Ez azért dicséri az irsai polgárok bölcsességét, hogy nem egy mindent szétszóró vezetőt választottak számunkra! Azonban ne felejtsük el, hogy nekünk nem csupán négy évente van jogunk beleszólni a saját városunk életébe! Vannak lakossági fórumok, vannak képviselőink, ahol és akiken keresztül ötletekkel, javaslatokkal lehet, és kell beleszólnunk saját életünkbe!
Mert háboroghatunk azon, hogy fizetni kell az orvosnál az idei évtől, de mit javasoltunk mi ehelyett megoldásnak? Mert az a felelősség, ha ésszerű megoldást is javaslunk gondjainkra, ha olyan ötletekkel segítjük önmagunkat, amik hosszú távon is jótékonyak! Mert nem a meglevő pénzt kell szétszórni, arra bármelyik hülye képes!
De attól, hogy elosztogatjuk -mondjuk éppen- a pénzmaradványt, és nem fejlesztésekből növeljük a város bevételét, még nem lesz járda azokon az útszakaszokon, ahol jelenleg kész életveszély közlekedni a kamionok miatt, attól még nem oldódik meg az a kritikán aluli közlekedési helyzet, ami a Vasút utca-Pesti út csomópontjában kialakul egy-egy kamion ki- vagy befordulásakor! Mert ezeket kellene megoldani! És bizony, ehhez pénzre, sok pénzre lenne szükség!
Azonban ha csak az egyre fogyatkozó állami apanázsra várunk, nem,  hogy járdák nem lesznek, mondjuk a Mikebudai úton, de még az is tönkre fog menni, ami megvan!
Mert a jó gazda nem arra büszke, hogy mit vehetett volna még el a jószága elől, hanem arra, hogyan tudja minél ügyesebben, minél jobban táplálni!

Jó, jó, tudom, én könnyen beszélek, hiszen én vagyok a „messziről jött ember”, aki nem látja át a helyi viszonyokat, aki nem tudja, nem ismeri az esetleges el- és lekötelezettségek sűrű szövevényét.
Ám lehet, hogy éppen ezért jobban látok. Mert nekem a pókháló nem valami, amivel együtt kell élnem, hanem egy takarítani való a sarokban, amitől szebb, tisztább, élhetőbb lesz a házam, a házunk.
Mert most a mi „házunkról” van szó! A nagy, közös házunkról, amit nem csupán négy évente kell takarítani, hanem folyamatosan megújítani, felújítani is szükséges! Amihez építeni kell, hogy kényelmesebben, jobban, biztonságosabban  elférjünk benne!
Ehhez azonban nem csak a „gondnok” és „házmester” munkájára van szükség, hanem mindannyiunkéra! Ezt a közös munkát, az együtt gondolkodást viszont nem látom!
Látok helyette pöcegödör szellőztetést, sárdobálást, acsarkodást, s mindezt a közjó égisze alatt. Csak ebben a fene nagy jóakaratban valahogy én mégsem látom magunkat!
Mert, bármennyire is hihetetlen egyeseknek, végső soron egyetlen nagy család vagyunk, és ha széthúzunk, nem összetartunk, ha mindig másra várunk és nem cselekszünk, akkor csak egyre romló, mindinkább lepukkanó város leszünk!

Ezért azt hiszem, nekünk, itt lakóknak kell feltennünk magunknak a kérdést:

Milyen város ez az Albertirsa? Albertirsa, én milyennek szeretnélek?

– cser –

Időjárás

Városunk adataiért
kattintson a képre!HőtérképAdatszolgáltató: Időkép.hu

Archívum