Alterirsa

„Valóban feltámadt!” Köszöntik egymást Húsvét vasárnapján a falusiak Kárpátalja szerte. Fajra, nemre, vallási hovatartozásra és bőrszínre való tekintet nélkül.

Vasárnap reggel a falu apraja nagyja összeszedi a kis kosárkájába a Húsvét elengedhetetlen kellékeit (1-2 szem tojás, egy darabka kolbász, darabka szalonna, só, vaj, gyerekeknek csokoládé, és az elmaradhatatlan pászka-kenyér), ünneplő ruhába öltöznek és elviszik megszenteltetni a jövő ételeit; az életüket.

 Hiszen összeköti őket a falu gondja, a saját gondjaik.
Nekik sem jobb, mint nekünk, sőt! Náluk, a mi számunkra elképzelhetetlen méretű a korrupció, szinte járhatatlanok az utak, a polgármesterek kezében gyakorlatilag semmi hatalom, semmi eszköz nincs, de feladat akad bőven!

A Kárpátaljai magyarságnak egy dologgal nem kell megküzdenie: az ott élő többi magyarral, románnal, ukránnal, cigánnyal, ruszinnal; egymással.
Mert ők tudják, amit mi nem: egy a sorsuk, egy hazában élnek, s annak gondai éppúgy rajtuk csapódnak le, mint a mi hazánk gondjai mirajtunk. Ők tudják, hogy a politikát a politikusok játsszák, a választóknak pedig két választás között is élni kell. Csendesen tapasztalnak, aztán négy évente elmennek, és két vonásba sűrítik véleményüket. De nem gyűlölik egymást azért, mert egyikük erre, másikuk amarra szavazott. Nekik a feltámadás minden évben a szeretet, a békés egymás mellett élés , az új vetés, a régi haragok, sérelmek elfelejtése, a régi barátságok feltámadása!

Tanulnunk kellene ezektől az emberektől! Nekik nem arra van szükségük, hogy bármelyik párt vészharangot kongatva az ott élő magyar kisebbségért megkülönböztesse magát a többiektől! Nekik pont nem arra van szükségük, hogy irredenták viszályt szítsanak közöttük! Nekik békére, megértésre, és munkára, rendes fizetésre van szükségük! Nekik arra van szükségük, hogy ha átjönnek a határon, akkor ne „Ukránok” legyenek, hanem éppen úgy magyarok, mint mi magunk! Mert nekik a saját hazájukban igazából nincs bajuk azzal, hogy magyarok! Nem szégyen-e, ha Magyarországon nem lehetnek azok?

Nekünk sem ártana már végre feltámadni! Feltámadni a szónak abban az értelmében, hogy a bennünk rejlő ember feltámad! Megtanulhatnánk, hogy az örömeink, a bajaink közösek, és nem egymásra kell haragudnunk, hanem azokat kell kiűznünk magunk közül, akik a viszályt szítják; akik szerint az elesetten nem segíteni kell, hanem büntetni kell őt, akik szerint ebben a megmaradt 1/3 hazában 1. és 2. rendű állampolgárnak titulálnak azok, akiknek mi együtt keressük meg az kenyerét, fizetjük meg a kényelmét!
Fel kellene támadnia bennünk az értelemnek, és nem szabad hagyni, hogy ebben az erősen fogyó közösségben egymás ellen fordítsanak minket! Mert mi is ugyanazokon az utakon járunk, és nem lesz senkinek olcsóbb, vagy drágább a tej, a kenyér azért, mert ide, vagy oda szavazott! Ugyanazt az árat fizetjük, de nem mindegy, hogy mennyit! A tetteken mérjük az embert, ne a szavakon!
Fel kell támasztanunk magunkban a hitet! A hit adja a reményt, és a bizalmat! Fel kell támadnia bennünk a bizalomnak, hogy minden nap után új nap jön, és abban a napban is lesz valami szép, ha más nem, hát az, hogy ismét sikerült túlélni! Aztán majd jön a feltámadás!
Mert Krisztus is feltámadt!

Bizony feltámadt!

– cser –