… és néha bele is lépünk. Ám ezért nem a kutyádat utáljuk, hanem Téged!
Albertirsa egy álmos kisváros volt a Tápió-vidék kapujában annak idején.
Aztán Budapesten elszabadultak az ingatlan árak. A főváros kezdett élhetetlen lenni, ám a panel árából nálunk már lehetett egy takaros kis házacskát venni, udvarral. Jó hír a pesti kutyáknak és kutyatartóknak! Néhányan mindjárt bele is vágtak a projektbe. Na jó, olyan nagy kert és udvar nem kell, mert akkor az esti sorozatnézésre nem lenne idő, ezért aztán akkora m2-nyi udvar elég is, ahány kilós az eb -mert „nehogymá’ egész hétvégén a rohadt füvet köjjön nyírni”-. Aztán jöttek a gondok: a zsebkendőnyi kert mégsem elég egy vizslának (vagy bármi hasonló méretű ebnek), meg amúgy is, folyton „telibeszarja a füvet” a gazdi meg belelép, és „nehogymá’….”
„Akkor menjünk sétálni!” Igaz ugyan, hogy a családi házak között lépdelve a pórázon vezetett jószágnak állandó stressz ez, mert jobbról is, balról is a területüket őrző, óvó rokonok dühödt kiabálásával kell szembesülnie, azt hallgatni az emberénél ötvenszer jobb hallásával, de legalább az út közepén -naná, hogy a gazda ordít a leghangosabban, hogy előtte miért nincs járda és csinálja meg az önkormányzat, mert az közterület, kivéve a kapubejárót, ahol a kocsijával megáll, mert az az övé, mit akar mászkálni ott bármi hülye gyalogos-, a nyáron tüzes aszfalton kell csatangolnia, éppen úgy, mint Budapesten! Aztán jöhet a füves árok, ahova a gazdi hagyja -naná, itt nem bünteti meg a „f…szopó Közteres” -mert nincs (remélem csak egyelőre!)-, hogy szerencsétlen eb odatehesse végre étkei végtermékét. S a Pesten is bunkó gazdi, éppen úgy, mint a fővárosban, ott is hagyja, mert itt nem az ő háza előtt van.
Kedves Bunkó Kutyatartó, hadd jelezzem Neked, hogy itt, Veled ellentétben, mi magunk nyírjuk a füvet a házaink előtt, hiszen az a mi feladatunk, nem végzi el helyettünk a FŐKERT, s eközben vagy összeszedjük bunkóságod jelképét, vagy szétcsapja a fűnyíró, fűkasza, s mi éppen úgy belelépünk, mint Pesten bármilyen egyéb járókelő! Csak itt Téged még nem utálunk annyian emiatt, mint azt már Budapesten megszokhattad!
Szóval azért igazán kár volt eljönnöd Pestről, hogy magaddal hozd ide mindazt, amit a Fővárosban nem szerettél! Ne is akard itt úgy megváltoztatni a világot, hogy azon kívül, hogy mindenki utál a kutyád miatt (pedig nem a kutya miatt utáltak, hanem magad miatt!) minden legyen úgy mint Budapesten!
Nálunk nem az Önkormányzat nyírja a házad előtt a füvet, -Istennek hála- nem sózzák az utakat télen, nincs csapadékvíz elvezetés, se távfűtés, se éjjel-nappali bolt, se éjszakai bárok! Vannak viszont haszonállatok, amik számodra büdösek lehetnek, ugyan nem sokan, de akadnak akik elégetik a kerti hulladékot, sokan fával fűtenek télen, s emiatt füst van. De nem kopog fel az alattad lakó, mert fapapucsban járkálsz a járólapon, ha normálisan viszonyulsz a szomszédaidhoz, figyelni fognak Rád és a házadra, szólnak, ha elcsúszott egy cserép a tetődön, megkérdezik, kell-e valami a boltból, mert éppen mennek. És igen, segítenek megkeresni az elszökött kutyádat is!
Kedves Bunkó Kutyatartó, hadd jelezzem, hogy Albertirsa is elég nagy város ahhoz, hogy az üzletekben vásárolhass a kutyaürüléknek megfelelő zacskót és szedd fel az ebed után azt, ami nem a miénk! Ha sétálni akarsz a kedvenceddel, mert igen, egy ehhez szokott kutyának az is kell, akkor elég nagy a határ, bőven van hely a poros úton, ami nem viseli meg a kutya tappancsait sem nyáron, sem télen, sőt, az árnyékon még Neked is jót tehet a friss levegő, a mozgás!
Ígérem ha ez megtörténik, többé nem Bunkó Kutyatartó, hanem Kedves Kutyás Barátunk leszel!
– cser –
–
Utazásaim során az utóbbi néhány esztendőben megfigyeltem, hogy legalábbis Kelet – Közép Európa jelentős térségeiben (így hazánkban is) az urbanizációs folyamatoknak egy válfaja rohamléptekkel zajlik. Arról van szó, hogy a kisebb települések érzékelhetően funkciójukat vesztve kiüresednek, lakosságuk elöregszik. Ez ma már nem csupán az aprófalvakra igaz. Jönnek utánuk a nagyközségek, a kis-, sőt sok esetben a térség fogalmai szerinti középvárosok is. Ennek a folyamatnak csupán néhány, valamely sajátos funkciót (turizmus, speciális nagyüzem jelenléte stb.) erőteljesen megjelenítő település képes ellenállni.
A fent említett falvak, városok aktív lakosai többségükben egy – egy, különösen jelentős nagyváros magjába, avagy agglomerációjába áramlanak.
A jelenség kétségkívül létezik. Értékelése alapos tanulmányt igényelne. Magam összességében negatív kicsengésűnek tartom. Egyik következményeként ugyanis a vidéki életmód hagyományos értékei pusztulnak, másik hatásrendszere pedig gyakorta már-már megoldhatatlan feladatok elé állítja némely nagyváros (metropolisz) életének szervezőit, irányítóit.
Hol van, miként viselkedik ebben a közegben Albertirsa? – kérdezhetjük. Bizony nagy szükségünk van manapság efféle kérdések megfogalmazására!
Városunk gazdaságföldrajzi helyzete speciális. Hivatalosan nem tartozunk ugyan Budapest agglomerációjába, ám a valóságban annak legalábbis a határán élünk (egyébként is: egy-egy nagyváros agglomerációjának a fogalma csakúgy, mint a területe – változik).
Nos, Albertirsát az elnéptelenedés nem veszélyezteti. Ellenkezőleg: 1992-ben tanyáztunk saját demográfiai mélypontunkon, amikor a lélekszámunk mintegy 10420 fő volt. Azóta (az ezredforduló környéki megugrással) közel egyenletesen nő a lakosság száma, amely jelenleg 13000 fő környékén alakul. Ugyanakkor néhány nagyobb cég (Aquarius, Faulhaber, MIRELITE-Mirsa) és tucatnyi kis – közép vállalkozás erősödése, munkahelyteremtő eredményei kevésnek bizonyulnak a hagyományos „alvóváros” jelleg meghaladására. Ennek eléréséhez jó néhány olyan tényezővel kellene rendelkeznünk, aminek fájdalom, de híján vagyunk. Ez szintén olyan kérdéskör, amelynek a kibontása messze meghaladja a jelen írás kereteit.
Itt és most, kellő önmérsékletet tanúsítva csupán arra a véleményemre koncentrálok, amely szerint Albertirsa az alvóvárosi státuszában is képes figyelemre méltó erőfelmutatásra.
Na, itt érkeztünk el 2018. Ádventjének legfontosabb helybéli tanulságához! Egy pillanatra sem állítom, hogy 2018. decembere csupán bíztató eredményeket hozott városunkban. Ám szép számmal akadtak ilyenek. Sorolhatnék akár nívós kulturális programokat ennek bizonyítékaként. Azonban másra gondolok. A jótékonysági programokra. Számuk nagy, eredményük igen jelentős volt. Csak elismerés jár a benne résztvevőknek! Ez akkor is igaz, ha kétségtelen, hogy nem mindegyikük érte el megfelelő mértékben a „célközönséget”. A jövőben az ilyen fiaskók körültekintő szervezéssel és feszes összehangolással kiküszöbölhetők.
Megítélésük fő szempontja a következő: egy települési közösség erejét, vitalitását többek között az mutatja meg, hogy mennyire képes gondoskodni elesett tagjairól. Albertirsa 2018. decemberében ismét (nem először) megmutatta, hogy ebben a vonatkozásban óriási energiák birtokosa. Van ebben a városban spiritusz és kurázsi, hogy közkeletű kifejezésekkel éljek. Vagyis, azon tulajdonságok egyikével mindenképp rendelkezik, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megvesse lábát a fentiekben leírt urbanizációs cunami közepette.
Ezek után csupán két feladatunk van: támaszkodni erre a belső energiára, és okosan számba venni egyéb lehetőségeinket. Azután jöhet a munka! Érdemes, mivel Albertirsa mindannyiunké!
Fazekas László
Polgármester
Az Országgyűlés előtt városunk közlekedési helyzete
November tizenötödikén súlyos baleset történt a Somogyi utcában, melynek következményeként egy lakóházban nagy károk keletkeztek és megrongálódott a közterületen lévő földgáz vezeték, valamint összetörött egy ott parkoló személygépkocsi is. Csak a szerencsének köszönhető, hogy érdemi személyi sérülést senki sem szenvedett. A szerencsétlenséget az eddigi vizsgálatok szerint, a lakóházba rohanó kamion vezetőjének rosszulléte okozta. Az esemény miatt egy idős házaspár előre láthatóan több hónapra elveszítette lakását, továbbá a környéken néhány órán át szünetelt a gázszolgáltatás.
Ez a cikk már megjelent a decemberi Szabad Híradóban. A Szabad Híradó már kapható a kijelölt árusító helyeken!
|
A kárt szenvedett családot néhány napra rokonok fogadták be. Ezután az önkormányzat rendelkezésükre bocsátott egy kétszobás, összkomfortos lakást, melyet házuk felújításáig használhatnak. Erre az időre a rezsiköltségeiket átvállaljuk. Továbbá az esetet követően azonnal százezer forint gyorssegélyben részesítettük Őket, s két héten keresztül ingyenesen biztosítottunk a számukra ebédet. E sorok írásakor egyeztetünk az Aquarius Cégcsoporttal a család további támogatásának lehetőségeiről. A lakóház felújításának részletei a biztosítók (lakás és gépkocsi) munkájának eredményétől függőek. Ennyi a baleset és közvetlen következményeinek rövid összefoglalása.
Az esemény óriási visszhangot váltott ki városunkban, melynek során rengetegen nyilvánítottak véleményt, sokan tettek fel kérdéseket a legkülönbözőbb fórumokon és formákban. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, rengeteg kritika érkezett az egyes belterületi utcáinkra zúduló hatalmas tehergépkocsi forgalom miatt, s bizony megjelentek az ítélkezők is.
Mindezek miatt szükségesnek tartom, hogy tételesen válaszoljak a téma kapcsán felmerült legjellemzőbb felvetésekre, kérdésekre.
Itt következnek lakótársaink gondolatai, s az azokkal érintett témákról közzétehető valós ismeretek, tények:
Az első sommás ítélet körülbelül így összegezhető: „elviselhetetlenül nagy a kamionforgalom Albertirsán. Az egész országban nincs erre példa.”
A válaszom: a Pesti – Vasút – Somogyi – Mikebudai út nyomvonalon csakugyan aggasztóan sok tehergépkocsi fordul meg naponta. Mindannyiunk érdeke, hogy ezen mielőbb változtassunk. Az persze erős túlzás, hogy az országban nincs példa ilyenre. Bizony van bőségesen (Neszmély stb. Természetes azonban, hogy nekünk a mi bajunk fáj leginkább.
„Ki a felelős az úthálózatot túlterhelő, veszélyhelyzetek sokaságát okozó rengeteg kamion jelenlétéért?” – kérdezik sokan.
A válaszom: a szóban forgó nehézgépjárművek azért közlekednek ezekben az utcákban, mivel a közreműködésüket igénylő albertirsai cégek döntő többsége a várost kettészelő vasútvonal déli oldalára települt. Ugyanakkor termékeik zömét Budapestre, vagy annak környékére kívánják eljuttatni. Fővárosunk viszont Albertirsától észak – északnyugati irányban van. Emiatt, elkerülő út hiányában a szállító járművek csak a város belterületén áthaladva teljesíthetik feladatukat. Az említett cégek közül messze a legnagyobb forgalmat az Aquarius Cégcsoport bonyolítja le. Ugyanakkor „felelősként” ezt a vállalkozást megjelölni erős leegyszerűsítés. Hogy miért gondolom így, az következő felvetésekre adott válaszaimból kiderül.
Miért adott az önkormányzat engedélyt az Aquarius Cégcsoport idetelepüléséhez?” – hangzik a másik kérdés.
A válaszom: azért, mert nem kellett hozzá önkormányzati engedély. Ám álljunk meg egy szóra ennél a felvetésnél! Az Aquarius Cégcsoport nem valamiféle üldözendő szereplője Albertirsának. Akkor sem az, ha a rengeteg kamion sokunknak okoz fejfájást. Jó ideje ez a vállalat Albertirsa három legnagyobb munkáltatójának egyike. Emellett pedig évről évre jócskán a legnagyobb összegű iparűzési adót fizeti be az önkormányzat kasszájába. E nélkül az összeg nélkül bizony az elmúlt két évtizedben számos beruházásunk megvalósításáról kényszerültünk volna lemondani.
„Miért nem épült Albertirsát elkerülő út már akkor, mielőtt az Aquarius Cégcsoport megkezdte itt a termelést?” – firtatják mások.
Az ezt számon kérők nem ismerik a cég történetét. Nos, az Aquarius nem egyszeri fejlesztésként, úgynevezett zöldmezős beruházás eredményeként került ide. Esetében szó sem volt állami kiemelt beruházásról, mint az Audi vagy a Mercédesz Győrbe, Kecskemétre településekor. Ellenkezőleg: rég megvolt kis telephelyen, apró vállalkozásként indult. Tulajdonosainak tehetsége révén nőtt évtizednyi idő alatt mind nagyobbá. Ezért a kezdetekkor szóba sem jött olyan kísérő infrastruktúra (energia ellátás, úthálózat stb) kiépítése, mint amilyenre évek óta szüksége van/lenne.
„Senki nem tesz semmit a helyzet megoldásáért” – hangzik egyesek ítélete.
Az eddigi eredményekből kiindulva érthető ez a vélekedés. A valóság azonban más. Terjedelmi okok miatt itt csupán az ügy megoldásáért eddig megtett legfontosabb lépéseket ismertetem.
1. Évtizednyi ideje megállapodtunk az Aquarius Cégcsoport tulajdonosaival, hogy egyenlő arányban osztozva a költségeken, elkészíttetjük az Albertirsát déli irányból elkerülő út terveit. Ez engedélyezési szinten jó néhány esztendővel ezelőtt realizálódott. Egyezségünk arra is kiterjed továbbá, hogy amennyiben állami forrásból támogatást (pénzt) kapunk az út megépítésére, s ahhoz saját erőként is hozzá kell tenni valamilyen összeget, azt is fele – fele arányban biztosítjuk.
El kell mondjam, hogy a 10,5 km hosszú elkerülő út mai áron két – három milliárd forintba kerül. Ez az összeg sajnos meghaladja az önkormányzat és az Aquarius lehetőségeit. Tehát az állami szerepvállalás nélkülözhetetlen.
2. Az elmúlt másfél évtized során mind az Aquarius tulajdonosai, mind pedig magam és munkatársaim több csatornán igyekeztünk az állami döntéshozók figyelmét felhívni erre a problémára.
Ennek eredményeként 2010-ben Korondi Miklós (Jobbik), lapzártakor (2018. december 3-án) pedig Korózs Lajos (MSZP) intézett kérdést az Országgyűlés plenáris ülésén a közlekedésért felelős miniszterhez. Emellett idén áprilisban, a Vasút utcában lezajlott forgalom lassító demonstrációt követően, magam kezdeményeztem aláírásgyűjtést a kialakult helyzet állami kezelése érdekében. Az összegyűjtött közel hatszázötven aláírást átadtam körzetünk országgyűlési képviselőjének, Pogácsás Tibor Úrnak, akivel a napokban közösen fordultunk írásban Palkovics László miniszter úrhoz.
3. Esztendeje annak, hogy egy helyi vállalkozóval együttműködve próbálunk eredményesen lobbizni az elkerülő útért. A múltban egyébként több ilyen lépést tett az Aquarius tulajdonosi köre és magam is.
Kedves Lakótársaim!
Megértem a nagy kamionforgalom miatti aggodalmakat, és indulatokat. Pontosan tudom, hogy mit jelent a nyaranta napi több száz nehézgépjármű jelenléte útjainkon. Annál inkább így van, mivel magam is a leginkább érintett utcák egyikében lakom.
Ugyanakkor, az esetenkénti indulatos kitörések helyett csak okos, következetes és kitartó, együttműködő munkával változtathatunk a jelenlegi helyzeten. Mind több partnerünk akad ehhez helyben és másutt is.
Abban a reményben kívánok szép ünnepet és boldog új esztendőt valamennyi lakótársamnak, hogy rövidesen túlléphetünk ezen az állapoton.
Amennyiben sokan így akarjuk és teszünk érte, sikerülni fog! Márpedig kell, hogy sokan legyünk, s tegyünk így, hiszen Albertirsa mindannyiunké.
Fazekas László
Polgármester
Mit is lehet erre mondani? A rozsdának biztosan más a véleménye…
Aki figyelmesen közlekedik a városunkban, a mai napig találkozhat ezzel a táblával!
Készül az új járda a Mikebudai úton.
Mert bizony örömteli és jó hír, hogy hosszú évek után végre képviselő testületünk vette magának a fáradságot és pénzt biztosított arra, amire már nagyon régóta kellett volna: gyalogjárda építésére a Mikebudai út egy részére, az Ady Endre út egy részére és a Határ út egy újabb részére! További örömhír, hogy a pénzből jutott parkoló építésére a Tessedik utcán is!
Hűséges olvasóink előtt nem ismeretlen, hogy már 2013 májusában írtunk a központi parkkal kapcsolatban egy elütött kutya apropóján arról, hogy igencsak szükség lenne a Mikebudai úton a meglevő járda folytatására, mert az iskolába, vagy a belvárosba igyekvő, onnan hazafelé tartó gyalogosok, kerékpárosok konkrétan életveszélynek vannak kitéve a közlekedés során. (Igen, nekem ez a szakasz a vesszőparipám, mert a három érintett rész közül ez a legforgalmasabb és leginkább balesetveszélyes az én véleményem szerint.) Ez eleddig sajnos nem valósult meg.
Épülő járda a Mikebudai úton.
Szerencsére most azonban van elmozdulás ezen a téren! A járdaépítés a gyalogos vasúti átjáróig tart és becsatlakozik a temető melletti autóbusz megállójába. – A villanyoszlopok áthelyezése megtöbbszörözte volna a költségeket, ezért inkább vállaljuk be, hogy figyelmesebben közlekedünk annak érdekében, hogy ne legyenek kék foltjaink! – A bekerülési összeg sem igazán fájdalmas, mindössze 14,7 millió forint! (A város költségvetésének nem egészen 1%-a!) Nem is értem, mi tartott ennyi ideig a képviselőinknek?! Az összeg akkor sem rázhatja meg a város költségvetését, ha hozzátesszük, hogy a Határ út 8,3 m Ft, az Ady utca pedig 6,4 millióba került. Természetesen nagyon fontos lenne a város gyalogosai számára, hogy ha nem is ekkora összeget, de minden évben 6 – 8 milliót ilyen célra fel lehessen használni! Mert legyünk őszinték: még számtalan neuralgikus szakasz, pont van Albertirsán, amire ráférne némi javítás, ahol szükség lenne a gyalogosok, a kerékpárosok közlekedését biztonságossá tenni! Természetesen tudom én is, hogy a biztonsághoz nem csupán megfelelő mennyiségű és minőségű járdára, kerékpárútra lenne szükség, hanem jogkövető, szabályos közlekedésre is! Hiszen gondolom mindannyian láttuk már a Pesti út – Vasút utca kereszteződésében az útpadkán egyensúlyozó, az autók között cikázó gyalogosokat, bicikliseket, avagy a megépült és használható járda ellenére a buszok-autók előtt kényelmesen, egymás mellett slattyogó gyalogosokat, netán babakocsit toló anyukákat a Határ út vasút felőli részén! Az is igaz viszont, Vasút út – Pesti út kereszteződésében igazán elférhetne egy gyalogátkelő is, hiszen ha valaki nem a piac oldalára születik, nem igazán tud oda átjutni piacnapokon, főleg szabályosan! (Az a kereszteződés egyébként is úgy rossz, ahogy van, tehát akár lesz elkerülő út ebben az évszázadban, akár nem, azzal ott kezdeni kell valamit, mielőtt valami nagyon csúnya nagy baj nem történik!)
De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak, hogy végre elindult valami és próbáljuk biztatásunkkal, alkalmasint számonkérésünkkel, de főleg javaslatainkkal segíteni a döntéshozókat, hogy ezt a folyamatot most már ne hagyják kimúlni! Akkor talán eljuthatunk addig, hogy végre elkészül egy normális, de legalábbis közlekedhető kerékpár út a Pesti út totális közlekedési és parkolási káoszában is!
– cser –
Egy település lakói akkor érzik jól magukat a városukban, falujukban, ha annak parkjaiban, közterein is felhőtlenül tudják eltölteni az idejüket. A felhőtlen időtöltéshez szervesen hozzátartozik, hogy természeti szükségleteiket is el tudják végezni, s ne ebek módjára kelljen elbújni a bokrok takarásába! Ezzel ugyanis nem csupán önmagukat alázzák meg, hanem fokozatosan válik élhetetlenné a terület és veszti el a célként meghatározott funkcióját, túl azon, hogy egészségtelen és veszélyes.
La-Li Húsbolt – Mindig friss áruval!
Sajnálatos módon ezen a lejtőn indulhat el a Mirelite park is! Bár a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 99. § (1) a rendelkezik erről: Az építményeket és a szabadtéri tartózkodásra, munkavégzésre szolgáló területeket … a rendeltetésüknek megfelelő illemhely-használati és tisztálkodási lehetőséggel kell tervezni, megvalósítani és fenntartani*. Az illemhelyek és a tisztálkodó helyiségek berendezéseinek számát az építmény, az önálló rendeltetési egység, a terület egyidejű használóinak tervezett (becsült) lehetséges legnagyobb létszáma és nemek szerinti megoszlása alapján kell tervezni, megvalósítani. …
Ez azonban városunk főterén, pont, mire az alkalmas lenne a szabadidő kellemes eltöltésére, súlyos csorbát szenved! Nem csupán azzal a lehetetlen állapottal találkozunk, hogy bár fenti rendelet alapján – a (3) bekezdés részletesen szabályozza még a mennyiségét is! – a TESCO-ban kötelező lenne nyilvános WC-t üzemeltetni, s mintha még a város sem foglalkozna érdemben a polgárai életének komfortosságával! És ez baj! Hiszen milyen alapon várunk el jogkövető magatartást a polgárainktól, ha maga a jogalkalmazó sem foglalkozik a kötelezettségeivel?! Ráadásul eltűri azt is, hogy egy közhasználatú építmény üzemeltetője is ugyanezt tegye! De miért is ne tűrné el? Nincs erkölcsi alapja nem eltűrni! Hiszen a korábban kihelyezett konténer WC is valahogy, valamiért eltűnt.
A parkot nem csupán egészséges felnőtt emberek, de idősek és gyerekek is használják. Ráadásul a távolabb lakóktól sem lehet elvárni, hogy ha rájuk jön a szükség, haladéktalanul autóba vágják magukat és igyekezzenek mihamarabb elérni az otthoni árnyékszéket! Egy idős embernek, főleg, ha vízhajtót szed, de a gyermeknek leginkább, aki hajlamos belefeledkezni a játékba, a visszatartott ürítés nagyon súlyos egészségügyi problémát okozhat! (Arról most ne beszéljünk, hogy a TESCO biztonsági őre azt tanácsolja a szülőnek, hogy a gyereket vigye a bokrok közé! – Ősember! – ) Mindezen felül a környéken több vendéglátóhely is akad, ám ezekben sincs, a létesítéshez pedig kötelezően előírt illemhely. Nem is értem, hogyan kaphattak működési engedélyt! Nem tudom, a jegyzőnek nem lenne-e érdemes átvizsgálni a törvényes működést és szükség esetén akár fel is függeszteni a működési engedélyt ezen hiányosság pótlásáig!
Ez az állapot elvezethet oda, hogy egyre kevesebben választják ennek a rengeteg pénzbe, munkába került, mára már valóban nagyon szép közösségi térnek a használatát sétálásra, játékra, találkozási pontként, s eredeti funkciója szerinti közösségi térként (most hagyjuk, hogy a környékes nincs egyetlen normális vendéglátó hely sem!).
Az elnéptelenedés nem csupán azért káros, mert egy drága pénzen létrehozott parkunk indulhat pusztulásnak, hanem esetleg fokozatosan veszik birtokba olyan elemek, akiket nem szívesen látunk a környezetünkben; virágzásnak indulhat a bűnözés.
Ne engedjük, hogy így legyen! Jó lenne, ha a városrész képviselője és a város vezetői is szívükön viselnék ennek az egyre szebb közparknak a sorsát! Bár tudom, hogy egy nyilvános illemhely kialakítása és működtetése nem egyszerű feladat, de ha valóban méltók akarunk lenni a nagy nehezen megszerzett jó hírnevünkre, akkor erről az apró, de fontos dologról sem szabad elfeledkeznünk! Ha a szándék megvan, előbb-utóbb a forrás is meglesz hozzá!
*Kiemelés a tőlem.
– cser –
Tudják Önök, hogy mi az a TAK vagy a TkR? Nem? Pedig érdemes lenne tudni! Az építésügy és az építés szabályozásának átfogó reformja keretében az Országgyűlés tavaly törvényt alkotott a „Településkép védelméről” – 2016. évi LXXIV. törvény – valamint a végrehajtás érdekében a Kormány kiegészítette a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) rendeletét.
Ennek szellemében volt a tegnapi napon megtartva egy lakossági fórum, ahol a városi főépítész, Körösztös Ágnes és Fazekas László polgármester tájékoztatta a -szerintem- gyér érdeklődőt és igyekezett választ adni a felmerült kérdésekre. Mindenek előtt megnyugtattak minket arról, hogy Debrecenben ezen a témájú lakossági fórumon mindössze 6-an, Cegléden pedig alig több mint tízen vettek részt.
Városunk főépítésze elmondta, hogy mennyire fontos egy település eredeti arculatának megőrzése. Kéri megjelentektől, hogy városunkban jártukban-keltűkben, amennyiben szép, megőrzésre alkalmasnak gondolt építészeti megoldást látnak azt fényképezzék le juttassák el a képet az önkormányzathoz. A képhez legyen mellékelve a készítő neve és a fénykép helyszíne (az sem baj, ha az ingatlan, ingatlanrész, kerítés, stb. tulajdonosának hozzájárulása is szerepel).
Az ilyetén módon kiegészített és az iroda által összeállított TAK a helyi tervezőmérnökök rendelkezésére lesz bocsátva, hogy a hozzájuk forduló építtetőknek ötleteket, támpontokat, segítséget adjanak egy-egy ingatlan kialakításában. A könyv csupán javaslatokat, ajánlásokat fogalmaz majd meg. Célja a település arculatának egységesítése az építészeti emlékek megőrzése és átültetése a modern kornak megfelelő építészeti megoldásokba.
Fazekas László elmondta az is, hogy a Völgyzugoly Műhely Kft. által tavaly vezetett hosszútávú fejlesztési koncepció tervezése már mintegy 95%-ban összeállt, a TAK azzal párhuzamosan futtatható, hiszen a két program nem egymásra épül, bár szorosan összefügg.
Lakossági kérdésre szóba kerültek a város jelentős egyedi értékeket hordozó épültei is, melyek sorsáról, védettségről és az ezzel kapcsolatos feladatokról hallhattunk tájékoztatást. Ebben külön foglalkozott polgármesterünk a Tessedik Iskola Táncsics utcai épületének speciális helyzetével. Hiszen az önkormányzat a tulajdonos, viszont a KLIK a fenntartó, s ez számtalan bonyodalmat okoz. (Ettől persze az a gyönyörű épület szívbe markolóan rossz állapotban van.)
Települési Arculati Kézikönyv (TAK):
A kézikönyv a természeti és épített környezet által meghatározott településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze. Feltárja és ismerteti a kerületen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására a szemléletformálás céljával.
Településképi rendelet készül(TkR):
Az önkormányzat a településkép védelmét önkormányzati rendeletben biztosíthatja. A településkép védelme a kerület vagy kerületrész jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatának és szerkezetének megőrzését vagy kialakítását jelenti. A településképi rendelet az építési tevékenységgel érintett építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára térhet ki, valamint a településszerkezet, táji környezet, településkarakter vagy egyéb helyi adottság miatti településképi szempontból meghatározó területeket jelölhet ki. Előírásokat fogalmazhat meg a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére, illetve a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására és tilalmára vonatkozóan.
No nem kell megijedni, nem fogok párhuzamot erőltetni a hazánkban mind gyakoribbá váló és Majdan téri véres mészárlásba fordult tüntetéssorozat között, amiben a felbőszült kijeviek Moszkváig zavarták helikopterével és két bőröndjével a választási manipulációval a legitimitás látszatával hatalomra került, a velejéig korrupt rendszert létrehozó és működtető, Putyin báb Viktor Janukovicsot! Távol álljon tőlem bármiféle politikai összevetés, főleg Ukrajnával! Én csak azt vettem észre, hogy a közútjaink állapota lassan, de biztosan változik olyanná, amilyen Ukrajnában van.
1
2
Annak idején még azokon az utakon is lehetett normálisan közlekedni, aztán egyszer csak megjelentek kisebb nagyobb gödrök. Nem voltak veszélyesek, csak kicsit nagyobb odafigyelést követeltek meg az embertől. Még lehetett közlekedni, ám a bosszúság mindennapossá vált. No meg egyre gyakrabban kellett felkeresni a gumiszerelőket, aminek ők természetesen örültek. Az autósok kevésbé, hiszen bajnak, kárnak nincs gazdája, a hivatalok egymásra mutogattak, hogy kinek kellett volna rendben tartani az adott útszakaszt (Persze mindenki tudta, hogy az állami útkezelőnél is ellopnak egy keveset a pénzből, a megyénél is ellopnak egy kicsit, a járásnál is hullik belőle, helyben meg már mindegy, hiszen úgysincs annyi amennyi kellene! Ráadásul központi szinten mondták meg, hogy kivel szabad utat javíttatni. Ugye milyen jó, hogy ez nálunk nem így van?!). Persze a sok kicsi sokra ment, a maradványokat nem lehetett átvinni a következő évre/évekre, végül aztán kialakult a jelenlegi helyzet, amikor Kárpátalja egyes útjain 1. – 3. fokozatban lehet csupán haladni, ha nem akarok kárt tenni a kocsimban!
3
4
Én csak azt nem értem, hogy az állítólag jobban teljesítő, Európára mindinkább felzárkózó, gyarapodó Magyarországon hol van az a nem kevés összeg, amit mindenféle útépítési hozzájárulás címen lekaszálnak a közlekedőkről?! Hogy van az, hogy itt a városunkban is van nekünk egy kormánypárti többségű önkormányzatunk és arra mégis képtelenek, hogy legalább a város legforgalmasabb kereszteződésében levő ukrajnai állapotokat megszüntettessék! Tudom, hogy ezért a legegyszerűbb lenne a polgármestert szidni, ám ennek az útnak a rendben tartása nem városi, hanem állami feladat. Legalábbis lenne! És ha a kormánypárti képviselők odatennék magukat? Tudnának hatékonyan lobbizni? Ha nem, akkor mi a fenének tartjuk őket? Akkor nem lenne jobb helyettük olyan, aki az állammal szemben pont annyira tehetetlen, de legalább a város érdekében tesz, dolgozik?
Persze nem akarom azt mondani, hogy a városon belül minden igencsak klassz, hiszen a Bicskei út egyre kísértetiesebben hajaz Kárpátalja mindinkább járhatatlan közúti állapotaira!
Csak az érdekesség kedvéért kérdezem: Lesz-e bármiféle pozitív változás, vagy megvárjuk, amíg ilyenek lesznek útjaink:
5
Csak megjegyzem, imígyen képletesen, hogy ez az út nem Európába, hanem sokkal inkább Ázsiába vezet!
A képeken csupán két utca részlet készült Kárpátalján. Várom a megfejtéseket, hogy melyikek azok!
A helyes megfejtők egy-egy „GRATULÁLOK!” feliratot kapnak!
2017 március 17-én pénteken “Láss a polcok mögé!” címmel rendezett kiállítást a Magyar Természetvédők Szövetsége nevében a Homokrészi Tanyavilágért Egyesület. A téma feldolgozói alapvetően a tudatos vásárlásra, a környezet és a hazai termékek védelmére kívánták felhívni a figyelmet.
Már a címbeli kérdés is baljós. Nem alaptalanul. Mert azt mondják, hogy az emberiség soha a történelmében még nem evett ilyen sokat és ilyen rosszat. Ez utóbbin azt kell érteni, hogy élelmiszereink beltartalmi értéke az évszázados műtrágyahasználat miatt a töredékére csökkent és tele vannak vegyszerekkel. A Művelődési Házban egy hétig tartó kiállítás ezekre a problémákra hívta fel a figyelmet és arra adott tanácsokat, hogy mit tehetünk ellenük.
- Alakíts ki tudatos vásárlási szokásokat!
Ne legyenek illúzióid. A marketingtudomány ma már többet tud rólad, a tudatalattidról mint te magad önmagadról. És ki is használja. Tudja, hogy a szupermarketekben mit hol kell elhelyezni, milyen színeket kell alkalmazni, milyen formák keltik a „sok” illúzióját, hogy TE, a vásárló minél többet vásárolj. Olyat is, amire nincs is szükséged.
Elárulok egy trükköt. Itt volt a kétdecis gyümölcsjoghurt. Valamikor. Mert ezzel az történt, hogy csináltak négy kisebb pohár gyümölcsjoghurtot, amit csak egyben lehet megvásárolni. Ügyes, nem? Te, a vásárló mind a négyet meg kell, hogy vásárold, ami több mint két deci. Ha akarod, ha nem. Ha egy jól megszokott terméked kiszerelését megváltoztatják, ott mindig gyanakodni kell arra, hogy vagy a mennyiség lett kevesebb ugyanolyan áron, vagy többet vásárolsz belőle, mint korábban. Egy biztos: Te jársz rosszul.
Tehát:
Állíts össze bevásárlólistát otthon azokról az árukról, amire valóban szükséged van. És ne térülj el! Gondolj azokra az élelmiszerekre vagy árukra, amik korábban a kukában végezték. - Gondolsz az ökológiai lábnyomra?
Vagyis arra, hogy vajon mennyi energiát emésztett fel, amíg az étel a polcokra került?
– A nagyüzemi termelés energiaigényes, manapság becslések szerint minden 1 kcal energiatartalmú élelmiszer előállításához 0,7 kcal energiát használunk fel (műtrágya, növényvédő szerek, érésgyorsítók stb. előállítása)
– Mennyit utazott az élelmiszer, míg odaért az asztalodra? A szomszédtól van, vagy több ezer kilométert utazott? Manapság a legtöbb energiát az élelmiszerek szállítása igényli.
– Gondoltál arra, hogyan van becsomagolva? A fölösleges csomagolóanyagnak mind az előállítása, mind a megsemmisítése energiát emészt fel. Ha ugyan nem a környezetet fogja szennyezni.
Tehát:
– Válaszd a helyi terméket! Azon kívül, hogy a szállítása nem szennyezi a környezetet, ezzel is a helyi termelőket támogatod.
– Válaszd azt a terméket, aminek éppen szezonja van! Minek kell télen epret enni, amikor ott van a magyar alma? Az az eper több ezer kilométert utazott, vagy fűtött fóliában termesztették. És az íze sem olyan, mint a májusinak.
– Válaszd a bio terméket! Ez egy olyan téma, amelyről önmagában köteteket lehetne írni. Legyen itt elég annyi, hogy ha piacon vagy boltban vásárolunk bio terméket, azon rajta kell hogy legyen a HU-ÖKO-01 vagy HU-ÖKO-02 jelzés. Ez jelenti azt, hogy a Biokontroll Hungária Kft. vagy a Hungária Ökogarancia Kft. ellenőrizte a termelőt és a terméket is. De ha Te, kedves vásárló valamennyire otthonos vagy a biokultúrában és tudod azt, hogy a szomszéd utcában a Pista bácsi bio módon kertészkedik, akkor nyugodtan vásárolj tőle.
Drágák-e a biotermékek? Pista bácsitól valószínűleg nem annyira. A külföldi tapasztalat az, hogy a biotermékek ára csak átlagban 30%-kal haladja meg a konvencionális élelmiszerek árát. Hazánkban is ez lenne a helyzet, ha a kínálat – és a kereslet – nagyobb lenne. OK. Dolgozunk rajta. - Fair trade = Méltányos kereskedelem
Gondoltál már arra, hogy kik a vesztesei és a nyertesei az élelmiszer biznisznek?
A nagy áruházláncok egyértelműen profitot profitra halmoznak. Te, vásárló, az alacsony árak miatt nyertesnek érzed talán magad. A piac harmadik szereplője a termelő. Akitől belistázási díj, polcdíj, parkolási díj, takarítási díj és egyéb jogcímeken szednek sápot az áruházláncok, majd az áru elkelte után 60 vagy 90 napra fizetnek.
Vagy itt vannak a trópusi termékek, amelyeket főleg fejlődő országokban termesztenek. Vegyük például a kakaó példáját. A kakaó egy folyamatosan érő termés. Gépesíteni ezért nem lehet, kis farmokon termesztik. Ghanában, az egyik legnagyobb kakaótermelő országban, sok-sok kis farmer áll szemben néhány nagy multinacionális kereskedő céggel, amely könyörtelenül lenyomja az árakat és kihasználja a termelők gyengeségét. Éppen ezért virágzik a gyermekmunka. Itt nem valami családi munkára vagy fiatalok önkéntes munkája bohóckodásra kell gondolni. Ezek a gyerekek kemény machetével dolgoznak a tűző napon és nem iskolába járnak. Mire felnőnek, behozhatatlan hátránnyal kezdik a felnőtt életet. Hát ez az ára az olcsóságnak.
Tehát:
Vásárolj olyan terméket s olyan helyről, amely biztosítja azt, hogy a termelő megkapta azt a méltányos árat a termékéért, amelyből el tudja tartani családját. Ennek már komoly mozgalma is van, sorra nyílnak a „Fair Trade” boltok, amelyek csak ilyen árukat árulnak. Sajnos nálunk még nincs ilyen, de „Fair Trade” logóval ellátott áruk már vannak. Keresd és válaszd a „Fair Trade” árukat!
A „Láss a polcok mögé!” kiállítás megnyitóján ezekről is szó volt, de tágabb értelemben nem csak az élelmiszer, hanem minden áru tudatos vásárlásáról. És dr. Janik Zoltán jóvoltából a magyarországi jogi környezetről is. Valamint megnéztünk egy filmet arról, hogy a kis családi gazdaságokat hogyan szorították ki a húsgyárak és milyen módszerekkel dolgoznak. A Mátrix című film tízperces parafrázisa „Meatrix” címmel az interneten magyarul is megtekinthető.
A Művelődési Ház kiállítótermében ezen az egy héten „csak” mellékszerep jutott a művészetnek, amennyiben az üzeneteket egy nemzetközi fotópályázat nyertes fotói támasztották alá képekben. Meg vagyok győződve arról, hogy a nagyvárosi kiállítóterek után nem volt hiábavaló egy ilyen „kis” helyre is idehozni a kiállítást.
Malya Carmen
Homokrészi Tanyavilágért Egyesület
A rendőrségtől semmiféle segítséget nem kapó életveszélyben lévő bántalmazott nő éppen úgy előítéletek és diszkrimináció áldozata, mint a munkahelyéről kirúgott, mindenhonnan kitagadott és ezért öngyilkosságot elkövető meleg férfi. A munkát kapni nem tudó, és ezért a létminimum alatt tengődő, mélyen a szellemi képességei alatt teljesíteni kénytelen mozgássérült éppen úgy előítéletek és diszkrimináció áldozata, mint az a roma gyerek, akit kizárólag a származása miatt irányítanak kisegítő iskolába, eleve elzárva tőle a teljes élet lehetőségét.
A szociálpszichológiában a kezdetektől fogva jelen van a társadalmi hierarchia és elnyomás kérdésköre, olyan témákon keresztül, mint az autokratikus vezetés, a csoportközi viszonyok vagy az előítéletek, egyenlőtlenség kérdése.
„Gengszterváltás” után robbant:
A rendszerváltást követő válsággal együtt járó megrázkódtatás súlyosságát nagymértékben fokozta az, hogy sem a szociálpolitika, sem a családok nem voltak felkészülve arra, hogy olyan problémákat kezeljenek, mint amilyeneket a tömeges munkanélküliség, a nagymértékű elszegényedés vagy például a tömegméretű hajléktalanság felvet. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy olyan országban, ahol teljes volt a foglalkoztatottság, ahol állampolgári jogon járt valamiféle, ha nem is nagyon magas szintű társadalombiztosítási ellátás, ahol az „alapfogyasztást” központilag támogatták, minőségileg újfajta helyzetet eredményez a tömeges munkanélküliség megjelenése, a társadalombiztosítás és az egész állami újraelosztási rendszer megingása. Ez az új típusú szegénység legelőször és legerőteljesebben az állami nagyipar tanulatlan munkásait érintette, közöttük is mindenekelőtt a romákat. Különösen reménytelen helyzetbe kerültek az ilyen családokból kikerülő fiatalok, valamint azok az ötven év feletti, tanulatlan munkások, akiknek ma már jóformán semmi esélyük sincsen arra, hogy új munkát találjanak maguknak. Ők ma a harmadik világ szegényeinek szintjén élnek, és merev, szinte átléphetetlen határ választja el őket a társadalomnak attól a részétől, amelyiknek jó esélye van arra, hogy néhány évtizeden belül megközelítse az európai uniós országok állampolgárainak átlagos életszínvonalát.
Véleményem szerint a társadalmi egyenlőtlenségek nélkülözhetetlen velejárói az emberi világnak viszont az egyenlőtlenségek mértékének csökkentésére irányuló törekvés és az esélyegyenlőség támogatása igen fontos dolog egy állam esetében. Ez csak akkor jöhet létre, ha az állam polgárainak tulajdonát, méltóságát és más alapvető jogait tiszteletben tartja, mindemellett biztosítania kell azt is, hogy a társadalmat alkotó közösség egységes jogokkal rendelkező polgárokból álljon. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, hogy aktív közreműködésével megteremti (de legalábbis törekszik) az állampolgárok tényleges, életkoruktól, nemüktől, származásuktól, egészségi állapotuktól, vagyoni helyzetüktől független egyenlőségét.
A szegénység kultúrája:
Társadalmi egyenlőtlenségről akkor beszélünk, ha az egyének, családok vagy bizonyos csoportok helyzete a társadalomban nagy különbségeket mutat. Az egyenlőtlenség megnyilvánulhat a társadalmi pozíciók közötti egyenlőtlenségekben (jövedelem, vagyon, munkakörülmények, lakásviszonyok, műveltség, a szabadidő mennyisége és eltöltésének módja stb.). Bár szegénység mindig is létezett, ám szintje, mértéke, társadalmi megítélése folytonosan változott. A hétköznapi szóhasználat szegénynek azt az embert tartja, aki éhezik, nincs hajléka, rongyos ruhákban jár. A szociológia azonban megkülönböztet relatív és abszolút szegénységet. Az abszolút szegénység áll közelebb a hétköznapi szóhasználathoz, azokról az emberekről van szó, akik már csak olyan alacsony szinten tudják kielégíteni alapvető szükségleteiket, hogy az komoly kárt okoz személyiségükben és szellemi-fizikai egészségükben. Az abszolút szegénységi küszöböt nem is olyan könnyű meghatározni. A középkorban például kevesek kiváltsága volt a cipő, napjainkban azonban kevesen vitatják, hogy egy rongyokba burkolt lábú ember ne lenne szegény. Tehát reálisabb képet kapunk, ha a szegénységről kialakított elképzeléseinket hozzáigazítjuk a változó társadalmi normákhoz és elvárásokhoz.
Relatív szegénységről akkor beszélünk, ha egyének, családok – vagy a népesség bizonyos csoportjai – nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, olyan tevékenységekben vegyenek részt és olyan életfeltételekhez jussanak, amelyek társadalmunkban szokásosak vagy legalábbis széles körben elfogadottak.
A szegénység okainak magyarázatai között fellelhető egy rendkívül érdekes megközelítés. Ez a szegénység kultúrája elmélet, mely Oscar Lewis nevéhez fűződik. Az elmélet szerint a szegény rétegbe tartozóknak jól felismerhető norma- és értékrendszere van. A szegénységhez tehát egy szubkultúra is kötődik. E kultúra teszi elviselhetővé – fizikailag és érzelmileg egyaránt – a szegény családok számára a terheket, ám megakadályozza őket a szegénységből való kiemelkedésben is.
Fontos, hogy az állampolgár élhessen is jogaival, a megélhetést biztosító megfelelő munkabérre, egyáltalán munkára van szükség ennek megvalósításához. A piac, az állam és a társadalmi mozgalmak együttes tevékenységére – és persze az állampolgárok aktív részvételére – van szükség a szegénység megszüntetéséhez.
A társadalmi mobilitás:
A nagy ívű mobilitás rendkívül ritka. Bár süllyedés is előfordul, mind egyes emberek pályafutásában, mind nemzedékek között, ez sokkal kevésbé gyakori, mint az emelkedés a ranglétrán. Ennek az az oka, hogy az iparosodással egyidejűleg általában csökken a mezőgazdasági foglalkoztatottság és nő az értelmiség, az alkalmazottak és a szakképzett munkások száma is. A lefelé irányuló mobilitás oka gyakran a felesleges munkaerő elbocsátása. A nők is nagyon gyakran lefelé mobilak legalábbis nemzedéken belüli mobilitás esetén, hiszen a nő lehet, hogy egy szépen induló karriert szakít félbe a gyerekszülés kedvéért. Mire újra munkába áll valószínű, hogy alacsonyabb beosztásban találja magát, vagy csak rosszul fizetett részidős munkát vállalhat.
A mobilitás mértéke meglehetősen alacsony az esélyegyenlőség eszményéhez képest. Az egész világon a legtöbb ember helyzete alig változik a családjáéhoz képest. A vertikális mobilitás ugyan sok embert érint, de ez többnyire inkább a foglalkozási szerkezet változásainak, s nem az esélyegyenlőség magas szintjének az eredménye.
Egészség és egyenlőtlenség:
Az emberek egészségi állapotát is nagymértékben érinti az egyenlőtlenségek megnyilvánulásainak elharapódzása.
A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, jelentősen elmarad attól, amit társadalmi-gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne. A magyar újszülöttek életesélyei lényegesen rosszabbak, mint az Európai unió országaiban, a felnőttek rövidebb életre, és egyben kevesebb egészségben eltöltött életévre számíthatnak. Különösen kedvezőtlenek a hátrányos társadalmi helyzetű családban születettek életkilátásai ami a társadalom rendszerében tapasztalható egyenlőtlenségeknek is köszönhető. Mondhatni, hogy az egyenlőtlenségektől szenvedő társadalmak „önpusztító életet élnek”.
Újratermelődő egyenlőtlenség:
Az előítéletekről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint a környezet-szennyezésről: tudjuk, hogy nagyon károsak, hogy mérgezik saját és gyermekeink életét, mégis gyakran kilátástalannak tűnik az ellenük való küzdelem. Valójában az oktatási intézményeknek, tanároknak és pedagógusoknak kulcsszerepük lehet abban, hogy legalább a következő generációk élvezhessék az előítéletektől mentes tiszta levegőt.
A hatalom egyenlőtlenségének alapjait minden felnövekvő generáció nevelése újratermeli, amikor a gyerekek megtanulják a téves információkat a diszkriminált csoportokról valótlan információk, viccek, sztereotípiák, elfogult tanárok vagy az egyenlőtlenségeket szentesítő egyházi dogmák formájában. Megtanulják igazolni, betartani és fenntartani a hatalomnak akár az erőszaktól sem visszariadó használatát. Az előítéletek csökkentésének sikerrel kecsegtető útja a valódi integráció és a multikulturális nevelés együttesen. Valódi integrációról akkor beszélünk, ha teljesül minden gyerek joga a jó minőségű oktatáshoz, ugyanakkor az oktatási intézményt is alakítjuk át úgy, hogy abban minden gyereknek egyenlő helye legyen benne, egyenlő mértékben használhassa ki fejlődési potenciálját, és identitása megfelelő megerősítést nyerjen. Továbbá a hatalmi-hierarchikus helyzetekben a hatalommal bíró fél hajlamos eszközként kezelni, tárgyiasítani az alárendelt felet, ami a pszichológiai elnyomás egyik formája, hiszen a kisebb hatalommal bíró fél szükségletei, érdekei és élményei alárendelődnek a nagyobb hatalommal bíró fél céljainak. Példa erre a nők férfiuralomból, vagy a munkások kapitalista uralomból fakadó tárgyiasítása. Nem nehéz érveket sorolni amellett, hogy a kisebbségekhez tartozó gyerekeknek égető szükségük van a tájékozott oktatási intézményekre, akik folyamatos kapcsolatban állnak a helyi családsegítő intézménnyel, hiszen különben kevés esélyük van pozitív identitás kialakítása, versenyképes iskolai végezettség megszerzésére és a többségiekkel való együttélés megtanulására.
Városunkban kiemelkedő szolgáltatást nyújt ebben az Albertirsai Kistérségi Családsegítő, amelynek munkatársai is azon fáradoznak, hogy az egyenlőtlenségből fakadó tüneteket kezeljék. Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családokat, illetve személyeket felkutassák. Segítséget nyújtanak valamennyi élethelyzetben oly módon, hogy a családsegítő szolgáltat nekik – a szociális munka alapelvei szerint -, vagy a szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez való hozzájutásukat megszervezi.
Minden mai társadalomban vannak szegények és gazdagok, hatalmasok és a hatalomnak kiszolgáltatottak, olyanok, akik el tudják érni, amit szeretnének, és ezért elégedettek, és olyanok, akiknek nem sikerül életcéljaikat megvalósítani, ezért egyenlőtlenek. Ez ellen nehéz küzdeni, de minden fejlett társadalomnak belső kötelessége.
Gér Mihály
Novemberben tovább folytatódott az albertirsai településfejlesztési koncepció kialakítása a Völgyzugoly Műhely Kft. szervezésében. A hónap folyamán háromszor ült össze egy nagyjából harminc főből álló csoport, melybe a képviselő testület tagjain kívül a városban működő egyesületek, civil szervezetek, vállalkozások és egyszerű városlakók is meghívást kaptak. A munka úgynevezett „nyitott fórum” formájában folyt.
Egy település jövőjének megformálásához elengedhetetlenül fontos a múltjának és jelenének megfelelő ismerete, hiszen minden jelenben és jövőben benne van a múlt. Életképes és megvalósítható jövőt pedig akkor lehet tervezni, ha azt a múltra és a jelenre építik fel. Amikor figyelembe veszik az adottságokat és kalkulálnak a hiányosságokkal, mint megoldandó feladattal.
Ezt a szembenézést valósította meg az első fórum, ahol a meghívottak véletlenszerűen összeállított csoportokban vették számba Albertirsa erősségeit (adottságait), és határozták meg gyengeségeit, a fejlesztendő, megoldandó feladatokat. A legtöbb erősséget szinte minden csoport azonosan látta, de sok volt az átfedés a megoldandó feladatok sorában is, pedig a csoporttagok sokkal inkább a saját, mintsem a szomszédos asztalok felé figyeltek. A csoportokban folyó munka hamar megteremtette az összhangot először az asztalokon belül, majd az összejövetel második felében is, amikor „kiterítették egymás előtt a lapjaikat”. Nagyszerű volt tapasztalni, hogy milyen jól ment az együttgondolkodás a politikai, gazdasági élet más-más oldalán állók között. Innen látszott, hogy a város érdekében mindenki hajlandó félretenni vélt- vagy valós politikai, gazdasági egyéni érdekét. Ez jellemző volt a fórum egész ideje alatt.
A második összejövetel célja a város jövőjének megvitatása volt. A fórum tagjai most is véletlenszerűen csoportokba rendezve igyekeztek meghatározni Albertirsa „jövő-céljait” a fejlesztés szükséges irányát és a fejlődés lehetőségeit.
A résztvevők alapvetően egyetértettek abban, hogy a város legnagyobb kincse, a természet adta lehetőség, a gyógyvíz. Ennek a fejlesztésére sok gondolatot fűztek fel, bár több más, értékes jövőcél is megfogalmazásra került. Ezek között is kiemelt feladatot és célt képviselt a város közlekedésének jelentős megreformálása, a környezettudatos gondolkodás kialakítása. Nagyon fontos feladatnak nyilvánította a csoport újabb munkahelyek teremtését, ipari övezet kialakítását, más vállalkozások idecsábítását. A kultúra terén a zsinagóga épületének Művészetek Háza céljára történő átformálását, a testvérvárosi kapcsolatok erősítését, helyi és országos fesztiválok megrendezését és a település múltjának lehető legmélyebb feltárását határozták meg szükséges iránynak. Fontosnak látták még a helyi szolgáltatások fejlesztését, a sportfejlesztéseket, ezen belül is regionális és országos sportrendezvények bevonzását. Helyet kapott még a tervek között a városközpont és a városkép tudatos fejlesztése, de felkerült a listára a civil aktivitás fejlesztése is.
Legnehezebb feladatot a résztvevőknek a számtalan jó gondolat közötti prioritás felállítása jelentette. Abban azonban egyetértettek a megjelentek, hogy mindehhez nélkülözhetetlen és talán legfontosabb feladat a város „eladása”, tehát a jó városmarketing.
A nagyszerű közös gondolkodást a meghívottak november utolsó napján ismét, ebben a formában immár utoljára gyakorolhatták.
Ekkor a korábban kitűzött jövőcélok eléréséhez szükséges intézkedések sorát gyűjtötték össze csoportmunkában a résztvevők. A korábban statikus csoportok ezen alkalommal átjárhatókká váltak; a csoporttagok kedvük szerint választhatták meg a számukra szimpatikus, illetve hozzájuk legközelebb álló feladatokat, és a korábbiakkal ellentétében bármikor átmehettek egy másik csoportba. Ez igazi szabadságot biztosított a gondolatok szárnyalásához.
Az intézkedések megvalósításához mindenki személyes felajánlással is hozzájárult, amit ugyan név nélkül írtak le egy papírra, de felolvasás után a fórum egyik koordinátora összegyűjtötte és mintegy jelképét a felajánlásoknak, átadta Fazekas László Polgármester úrnak.
A három fórumon összegyűjtött elképzelések, ötletek, információk felhasználásával készül el majd Albertirsa településfejlesztési koncepciója.
Nagyszerű dolog volt látni, hogy ennyire különböző emberek képesek közösen és együttesen gondolkodni a városunk jövője érdekében! Csak halkan kérdezem meg, ha ez egyszer sikerült, miért ne lehetne megoldani ugyanezt az összhangot, együttgondolkodást máskor is?
A fényképeket köszönjük a Völgyzugoly Műhelynek!
– cser –
Az idei Adventen minden héten más és más felekezet gyújtja meg a várakozás gyertyáit a Mirelit-parkban levő Adventi koszorún. A harmadik, az öröm gyertya lángjának fellobbantására kis műsor keretében az albertirsai Baptista egyház vállalkozott. Nagyszerű kórus muzsikával, amolyan valódi öröm énekléssel varázsolta el a kis létszámú hallgatóságot.
December 13-tól már vásárolható a karácsonyi élő hal!
Az énekkar szépen, tisztán szóló hangjaiból egy más, új jellegű templomi hangzást ismerhettünk meg. Üdítő változatosság volt, a korábban megszokott tradicionális egyházi zenéléshez képest. Némi mosolyt csak az csal a számra szegletére, hogy egyik ének zenei világában egy régi, ’70-es évek korabei melódia csöppent elénk. Én két címen is ismertem, csak egészen más szöveggel – „A fény a napból jön”, vagy a „Ha minden nyelven” -. Régi építőtábori esték tábortüzei szinte nem múltak el anélkül, hogy ez a nóta, valamelyik gitáros fiatal repertoárjából elő ne került volna. A jelen így bizonyítja, hogy a zene örök, legfeljebb a szöveg változik.
A csodás énekek után Újvári Ferenc lelkipásztor mondott ünnepi beszédet. Beszédében párhuzamot állított a gyertya fénye és Jézus léte között, hiszen ahogy egy gyertya fénye képes utat mutatni a sötétben, úgy mutat utat lelkünk számára Jézus a lét sötétségében. Ide a csodás napsütéstől a halál sötétjén át jutottunk el. Kicsit érdekesnek ítéltem meg, hogy Krisztus születése előtti öröm vasárnapon miért kell pont a halálról beszélni, de a beszéd amúgy szép volt. Utána városunk polgármesterével és Major Judit alpolgármester asszonnyal közösen felkapcsolták a harmadik gyertya fényét. Hárman a harmadikat…
Mindezek ellenére úgy érzem, nagyszerű kezdeményezésnek lehetünk tanúi. Megismerjük egymás vallását, énekeit, liturgiáját; megérthetjük a másik Istenképét. Mai, gyűlölködéssel teli világunkban az ilyen események, rendezvénysorozatok nagyon fontosak lehetnek a békés egymás mellett élés tanulásában, a tolerancia és egymás elveinek, világlátásának tiszteletben tartása szempontjából. Nagy örömömre szolgált, hogy bár kissé távolságtartó módon, de jelen volt az eseményen Szőke Károly, a város Kulturális bizottságának vezetője, valamint másik alpolgármesterünk, Szőke Szabolcs is.
– cser –
Városunk adataiért
kattintson a képre!
Adatszolgáltató: Időkép.hu
Amiről beszélnek