vasútállomás

Úgy illik, hogy minden kedves Olvasónknak eredményes, Boldog Új Évet kívánjunk, ha már belekezdünk egy új esztendőbe.
Kívánjuk, hogy a tavalyinál eredményesebb, szebb legyen az idei!

Pedig nem mondhatjuk 2012-re sem, hogy ne bővelkedett volna jó és kevésbé jó dolgokban!
A saját szemszögünkből nézve, mindenképpen pozitív eredménynek tudjuk, hogy ha döcögve is, de elindultunk. Eredmény ez még akkor is, ha az elképzeléseinknek pillanatnyilag a töredékét sikerült csak megoldani is!
Hiszen már azt is eredménynek tekinthetjük, hogy némi ismertségre tettünk szert a városban és környékén.
Sajnallomasos nem hihetjük, hogy saját eredményként könyvelhetnénk el azt, amikor nem is olyan túlságosan régen megreklamáltuk a vasúti aluljáró botrányos állapotát, és hatalmas örömmel láthattuk néhány nap múlva, hogy gyönyörűen kifestve, felújítva fogadta az utazóközönséget!
Már csak némi jószándék hiányzik, no meg kivitelezők, hogy az autóbusz megálló környéke se legyen tele szeméttel, cigaretta csikkel! Jó, jó, tudom, ne legyek telhetetlen, de azt hiszem a város részéről sem lenne hiábavaló áldozat oda mondjuk egy-két szemetes kihelyezése, hátha normálisabban nézne ki az amúgy érdekes köztéri szoborral büszkélkedő terület! (Csak zárójelben jegyzem meg, valahogy mintha mostoha gyerek lenne ez a rész, mert bár látszik, hogy foglalkoznak vele, mégis olyan érzésem van, mintha igazából senki nem érezné a magáénak. Az már szinte kvíz kérdés is lehetne, hogy ki tudja, milyen felirat van a táblácskán, és kinek is állít emléket ez plasztika? -Ha valaki tudja, örülnék, ha leírná!- Már csak az érdekesség kedvéért, hogy okuljanak azok, akik naponta eljárnak mellette, mégsem tudják!)

Utána jártunk és elintéztük, hogy a Temesvári utcában ismét legyen közvilágítás, sikerült egy komoly vitát gerjesztenünk a gárda ceglédi vonulása kapcsán (jó no, a stílusa kevéssé volt emelkedett, köszönet érte annak az egyetlen embernek, aki nem volt képes kulturált kommunikációra), ostoroztunk kicsit egy populista röplapot, elkezdtük a város közterületeinek, közterületi emlékműveinek, szobrainak bemutatását, kint voltunk és képriportban számoltunk be a városnap eseményeinek egy részéről is. (A városnap sikerén vagy sikertelenségén most ne polemizáljunk, hiszen az időpont megválasztásával nemcsak nekem, hanem városlakónak, akikkel beszélgettem erről sajátos véleménye volt!) Kulturális missziót is próbáltunk végrehajtani, amikor az új, Albertirsa múltjáró szóló könyvnek kíséreltünk meg némi hírverést csapni. (Ennek sikerességéről a könyv kiadóját kellene megkérdezni.)

Mindent összevetve, így visszatekintve úgy érzem, nem volt egészen elvesztegetett idő és energia az indulás óta eltelt néhány hónap! Pedig voltak nehéz időszakok, amikor a lelkesedés lángja kicsit gyengébben pislákolt -ez meglátszik a bejegyzéseken is-, hiszen ki szereti azt, hogy szívét-lelkét kiteszi, és nem kap visszajelzést.

Ezért aztán sajnos megtorpantunk, de reményeink szerint az idei évben már nem csupán havi egyetlen bejegyzésre fogja futni energiánkból, hanem kicsit bővebben, kicsit többet fogunk tájékoztatni városunk és a környező települések életéről is.

Hadd kezdjem mindjárt egy aktualitással!hajnal
A közlekedők figyelmét hívnám fel arra, hogy a hajnali-reggeli órákban a lecsapódott ködből nagyon komoly síkosság alakulhat ki a város útjain, amik sózására, szórására mintha az idén sem fordítódna kellő figyelem! Mint tudjuk, akik itt lakunk, a városban a gyalogjárdák helyzete sem igazán van a toppon, tehát azon túl, hogy az autósok egymást és a saját autójukat törik, törhetik, bizony könnyen belecsúszhatnak az éppen iskolába igyekvő gyerekek, vagy munkába tartó felnőttek közé! Vigyázzunk rájuk!

Tudom, tudjuk, hogy számtalan érdekesség vár ránk az idei évben, hogy nem csak a politikával kell és érdemes foglalkoznunk, hogy hiába mondjuk el, írjuk le akár naponta is, hogy megnyugtató módon kellene megoldani az ásványvíz üzem miatt keletkezett igencsak erős kamionforgalom kérdését, nem fogunk gyors megoldást találni az élet- és balesetveszélyes helyzet megoldására!

Viszont szeretnénk, ha olvasóinkkal együtt örülhetnénk sportolóink sikereinek, és adott esetben még akár közös segítségünkkel egyre jobb eredmények is születhetnének!

Ehhez kívánok magunknak és olvasóinknak erőt, egészséget és kitartást!

Az országban jártomban-keltemben ismeretlenek és ismerősök is kérdezgetik tőlem: „Milyen hely az az Albertirsa?”
Mit is mondhatnék? Hiszen éppen olyan, mint a világ demokratikus részén bármely település: olyan, amilyennek én megélem.

Hiszen amilyennek megélem, olyanná fog válni. Ha nem törődök vele, nem fog érdekelni, ha szemetes, ha az aluljárójának a falát a szemem láttára firkálják össze, ezért magam is eldobom a péksüteményes zacskót, vagy elfordítom a fejem, amikor más eldobja. Jó, a falfirkák általában nem más szeme láttára készülnek, hanem egyszer csak ott vannak.
Azonban az a nem mindegy, hogy meddig fogadják a hozzánk látogatókat ezek a -hellyel-közzel igencsak bunkó- feliratok.
Rajtunk múlik, hogy várjuk-e a -jelen esetben mindegy mi okból- pénzszűkében levő vasúttól, vagy önkormányzattól, hogy letakarítsák, kitakarítsák az amúgy sem a város gyöngyszemének számító aluljárót. Mert ha van nekünk már Baráti körünk, vannak festékboltjaink, igazából nem hiszem, hogy sokáig tartana, ha rájönne valaki, hogy boltok támogatását kérve, a baráti kör tagjaival akár kellemes közös program keretében igazából néhány óra alatt rendbe lehetne rakni ezt részt. És ha már van nekünk Polgárőrségünk is, időnként tiszteletüket tehetnék errefelé. Csak úgy. Minden csinnadratta nélkül, hogy ellenőrizzék az aktuális állapotokat. Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg olyan időszakra időzítenék látogatásukat, amikor vélhetően a feliratok készülnek (bizonyára nem vasárnap délben).
Vannak nekünk iskoláink is, ahol akár osztályfőnöki óra keretén belül lehetne néhány szót szólni arról, hogyan kell, lehet megbecsülni a közös értékeket, legyen szó akár egy közösségi térről, akár a helyi kultúráról, hagyományokról. Mert nem hiszem, hogy nálunk itt a trianoni döntést kell elsősorban siratni, sokkal inkább ennek a soknemzetiségű településnek a lassan elhaló sajátságos népi hagyományait, kultúráját.
Vannak halvány kísérletek ezek megőrzésére, de mintha ebben nem lenne partner sem a város, sem az itt lakók.

Ha hagyjuk, eltűrjük és támogatjuk, hogy a széthúzás legyen ránk a jellemző, akkor egy széteső városunk van, lesz. Ha nem állítjuk félre azokat, akik nem a város, hanem saját érdekeik szerint igyekezni befolyásolni minket, akkor éppúgy az enyészet sorsára fogunk jutni, mint nagyon sok település széles e hazában!

Ha mi vezetőket keresünk, és nem gazdákat, akkor birkákká válunk, akik mennek a vezérkos után, holott ennek nem így kellene lennie!

A kérdésekre azt is szoktam mondani: Remek helyen levő városka Albertirsa!
Hiszen ez így van! Csak meg kellene látni! Mellettünk halad el az ország egyik legforgalmasabb főútja, a 4-es. Távolságunk Budapesttől alig fél óra. Van thermál vizű strandunk…. Akkor mi baj? Miért nem állnak még szállodák, miért nem vagyunk tele fizetővendég szállásokkal? Mi hiányzik mindehhez?
Talán a bátorság, talán a szándék?
Mert bizonyára kellene bátorság ahhoz, hogy a strand bérlőjével olyan hosszútávú szerződést kötni, amiben nagyobb mértékű fejlesztést jelentősen megnyújtott szerződéssel honorálnánk. Nota bene, még akár a bérleti díjat is elengedhetnénk egy fedett medence kialakításáért cserébe, hiszen ha némi reklámot csapnánk a helynek, még akár telente is lehetne itt vendégeket fogadni! A kiesett bérleti díj bevételt pedig lehetne pótolni az Idegenforgalmi adóból, avagy a vélhetően jelentősen megemelkedő Iparűzési adóból. Hogy a munkahelyek számának gyarapodásáról ne is beszéljek!
Mert bizony, a birkát, ha nyírni akarom, etetni is kell!
Igencsak szép dolog, és ez vitathatatlan érdem és eredmény, hogy nem úszunk nyakig adósságban, mint a legtöbb város mostanság! Ez azért dicséri az irsai polgárok bölcsességét, hogy nem egy mindent szétszóró vezetőt választottak számunkra! Azonban ne felejtsük el, hogy nekünk nem csupán négy évente van jogunk beleszólni a saját városunk életébe! Vannak lakossági fórumok, vannak képviselőink, ahol és akiken keresztül ötletekkel, javaslatokkal lehet, és kell beleszólnunk saját életünkbe!
Mert háboroghatunk azon, hogy fizetni kell az orvosnál az idei évtől, de mit javasoltunk mi ehelyett megoldásnak? Mert az a felelősség, ha ésszerű megoldást is javaslunk gondjainkra, ha olyan ötletekkel segítjük önmagunkat, amik hosszú távon is jótékonyak! Mert nem a meglevő pénzt kell szétszórni, arra bármelyik hülye képes!
De attól, hogy elosztogatjuk -mondjuk éppen- a pénzmaradványt, és nem fejlesztésekből növeljük a város bevételét, még nem lesz járda azokon az útszakaszokon, ahol jelenleg kész életveszély közlekedni a kamionok miatt, attól még nem oldódik meg az a kritikán aluli közlekedési helyzet, ami a Vasút utca-Pesti út csomópontjában kialakul egy-egy kamion ki- vagy befordulásakor! Mert ezeket kellene megoldani! És bizony, ehhez pénzre, sok pénzre lenne szükség!
Azonban ha csak az egyre fogyatkozó állami apanázsra várunk, nem,  hogy járdák nem lesznek, mondjuk a Mikebudai úton, de még az is tönkre fog menni, ami megvan!
Mert a jó gazda nem arra büszke, hogy mit vehetett volna még el a jószága elől, hanem arra, hogyan tudja minél ügyesebben, minél jobban táplálni!

Jó, jó, tudom, én könnyen beszélek, hiszen én vagyok a „messziről jött ember”, aki nem látja át a helyi viszonyokat, aki nem tudja, nem ismeri az esetleges el- és lekötelezettségek sűrű szövevényét.
Ám lehet, hogy éppen ezért jobban látok. Mert nekem a pókháló nem valami, amivel együtt kell élnem, hanem egy takarítani való a sarokban, amitől szebb, tisztább, élhetőbb lesz a házam, a házunk.
Mert most a mi „házunkról” van szó! A nagy, közös házunkról, amit nem csupán négy évente kell takarítani, hanem folyamatosan megújítani, felújítani is szükséges! Amihez építeni kell, hogy kényelmesebben, jobban, biztonságosabban  elférjünk benne!
Ehhez azonban nem csak a „gondnok” és „házmester” munkájára van szükség, hanem mindannyiunkéra! Ezt a közös munkát, az együtt gondolkodást viszont nem látom!
Látok helyette pöcegödör szellőztetést, sárdobálást, acsarkodást, s mindezt a közjó égisze alatt. Csak ebben a fene nagy jóakaratban valahogy én mégsem látom magunkat!
Mert, bármennyire is hihetetlen egyeseknek, végső soron egyetlen nagy család vagyunk, és ha széthúzunk, nem összetartunk, ha mindig másra várunk és nem cselekszünk, akkor csak egyre romló, mindinkább lepukkanó város leszünk!

Ezért azt hiszem, nekünk, itt lakóknak kell feltennünk magunknak a kérdést:

Milyen város ez az Albertirsa? Albertirsa, én milyennek szeretnélek?

– cser –

A galéria tartalmaz 1 fotót.

Egy csodás égi tünemény a tegnap kora esti órákból!

Időjárás

Városunk adataiért
kattintson a képre!HőtérképAdatszolgáltató: Időkép.hu

Archívum