Közélet

A minap többen is megkerestek, hogy nemtetszésüknek adjanak hangot azért, mert információjuk szerint a Nyáregyházi utcával szemben a Hősök útján kiszórt és elterített murva egy szelektív hulladék gyűjtő sziget kialakításának első mozzanatai.

Volt, aki azt is tudni vélte, hogy máshonnan hozzák ide a tároló edényeket, más arról mesélt, hogy a Polgármester sem tudott az akcióról.
Tekintettel arra, hogy egy olyan országban élünk, ahol bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is, megpróbáltunk utánajárni, mi az igazság valójában.

Először nézzük, mit is ír erről a KVVM:

Albertirsa, Hősök útja, Nyáregyházi utca kereszteződés

„A gyűjtősziget elhelyezése történhet közterületen, lakóövezetben, kereskedelmi egységek közelében úgy, hogy alkalmas legyen a gyalogosan történő megközelítésre. Fontos szempont a telepítésnél, hogy nagy forgalmú, könnyen megközelíthető legyen, teremtsen kedvet a használatához.
Gyűjtősziget közterület használati engedély birtokában létesíthető. A közterület használati engedélyt a települési önkormányzat adja ki, az eljárásba nem vonják be a szakhatóságokat (hiszen nincsenek építési, illetőleg telepengedélyezési feladatok).”

A hulladékgazdálkodási törvény (2012. évi CLXXXV. törvény) kicsit konkrétabb megfogalmazása:
43. § (2)
d) a települési hulladék hulladékgyűjtő szigeten történő elhelyezése csak kiegészítő megoldásként, elsősorban olyan sűrűn lakott településrészeken legyen alkalmazható, ahol az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladék házhoz menő gyűjtése és elszállítása nem biztosítható;

Álljon itt még egy ajánlás a gyűjtőszigetek kialakításához:

1. Gyűjtőszigetek kialakítása

A gyűjtőszigetek legtöbb esetben 3-4, piktogrammal és tájékoztató feliratokkal ellátott, színes konténerből állnak. A telepítés helyét, amennyiben nincs szilárd burkolattal ellátva, le kell betonozni vagy járdalapokból kell kialakítani. A konténereket a környezetüktől esztétikus térelválasztókkal (palánk, sövény) célszerű elválasztani.

Végül, de nem utolsó sorban mit is ír a KRESZ:
40. § (5) Tilos megállni:
Ezt látod, amikor kijössz a Nyáregyházi utcábólc) be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban vagy más olyan helyen, ahol a járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból nem észlelheti;
d) körforgalmú úton, útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik;

Tehát foglaljuk össze, mi is a bajom a sziget elhelyezésével, véleményem szerint hol megy a dolog szembe a törvényességgel, és ami a nagyobb baj, a józan megfontolással:
– a terület nem felel meg a létesítési szempontoknak, hiszen sok mindent el lehet mondani róla, kivéve azt, hogy sűrűn lakott lenne, így eleve kérdéses, hogy képes lesz-e betölteni azt a szerepet, amit szántak neki;
– a jelenlegi állapotában minden bizonnyal nem felel meg annak a kritériumnak, hogy eső esetén a csurgalékvíz ne okozzon talajszennyeződést (márpedig vízbázis van alattunk, így különösen veszélyes a talajszennyezés! Adott esetben megéri mérlegelni, nem történik-e itt természet károsítás.), bár ennek a veszélye elvileg a kisebb, mert nem lenne szabad, hogy olyan anyag kerüljön bele, ami szennyezést okozhat (bár tudjuk látjuk, hogy nem csupán bele kerül olyan, aminek nem ott lenne a helye, hanem még mellé is, így a józan megfontolás és az eddigi tapasztalatok alapján kellene gondolkodni, nem az optimális állapot szerint);
Ezt látod a Hősök útjából, ha balra nézel– a helyszín, ha valaki egy kicsit is ismeri, eleve kizárja, hogy ide lehessen tenni bármi olyan műtárgyat, ami az autósokat megállásra ösztönzi, hiszen a Hősök útjának ez a szakasza éppen egy olyan rész, ahol a Nyáregyházi utcából kihajtani szándékozóknak az autó elejét jócskán ki kell dugni, mert a balról levő temető, és az út jobb kanyarja nem teszi lehetővé a biztonságos kikanyarodást így sem. Tehát ha a szemközti oldalon megáll egy autós, hogy kidobja a szemetét, a vele szemben közlekedő autó számára potenciális baleseti forrássá válik!

Mindezekkel a kérdésekkel, problémákkal megkerestem Polgármester Urat, akitől a következő tájékoztatást kaptam:

Döntés született egy létező hulladékgyűjtő sziget áthelyezéséről, mert a bolt, aminek jelenleg a közelében van, nagyon tiltakozott a sziget miatt kialakult kosszal, szeméttel kapcsolatban. A helyszín megválasztásban kiemelt szerepet kapott az, hogy lakóházaktól lehetőség szerint távol legyen, a környéken élők számára a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozza.
A terület sávosan MÁV, illetve önkormányzati terület, így nehéz volt olyan területet találni, ami alkalmas is, és Önkormányzati tulajdon is.
Bárhol kerül is elhelyezésre a hulladék sziget, mindenhol a lakosság ellenérzésével fog találkozni. Megoldás lehet, hogy több más településhez hasonlóan szüntessük meg a szelektív szigeteket, azonban ez esetben félő, hogy erdeink még a jelenleginél is szemetesebbek lesznek.

Ígéretet kaptam arra, hogy február 16-án, hétfőn újratárgyalják az általam felvetett problémák tükrében a kérdést, és megpróbálnak jobb megoldást találni!
Ezt megköszönöm Polgármester Úrnak!
Én nagyon bízom a megfontolt, szakszerű döntésben, és abban, hogy nem a lobbi érdekek, hanem a valós, társadalmi érdek, a közjó, és a törvényhozók szándéka szerinti megoldás óhajtása fogja meghatározni a végkimenetelt!

Mindenképpen szeretném leszögezni, hogy a szelektív hulladékgyűjtést nagyon hasznosnak és jónak tartom! Nem szeretném, ha városunkban megszűnne! Tudom, és elfogadom, hogy ennek érdekében bizonyos áldozatokat kell hoznunk, és hajlandó is vagyok meghozni azokat, azonban a felesleges dolgokkal nem tudok azonosulni!
Mert úgy vélem, hogy az ide áthelyezett szelektív sziget elhagyott, amolyan lakatlan sziget lesz, kitéve az enyészetnek, és vélhetően  sok minden fog belekerülni, csak aminek kellene, az nem nagyon! (És pont a törvény általi elvárásnak nem felel meg!)
Én úgy vélem, hogy elsősorban a fejekben kellene rendet tenni! Felvilágosító munkával elérni azt, hogy ne dögöt dobjanak bele, és aki nem szállíttatja elé a háztartási szemetét, az ne ebbe akarja belegyömöszölni! (Megjegyzem én megvizsgálnám annak a lehetőségét, hogy a segély terhére az önkormányzat vállalja át a hulladékszállítás költségét az arra rászoruló családoktól. Minden esetre bölcsebb dolognak tartanám, mint az egészségügyi térítési díjak elengedését!) Erre megfelelő lehetőség lenne a szigeten egy tábla elhelyezése, amin a helyes viselkedés szabályai lennének felírva, és esetleg még kamerázása is. Ezzel részint visszaszorítható lenne a szándékos rongálás, és visszakereshető lenne a mindannyiunk pénzét elherdáló magatartás, a kommunális hulladékot elhelyezők kiszűrése is! Igen, tudom, hogy erre lesz, aki azt mondja, hogy aránytalanul magas bekerülési költség. Ám kérdezem, nem térül-e meg azzal, hogy nem kell napról napra a köz-foglalkoztatottakat ide küldeni takarítani, hanem végezhetnek a város számára valóban hasznos munkát?
Megértem én, ha valaki nem akar a háza, boltja körül rendetlenséget és szemetet, még csak azt sem mondom, hogy nincs igaza. Ám az már a döntéshozók felelőssége, hogy egy forgalmas helyről elhozzuk-e a gyűjtőszigetet egy olyan helyre, ahol vélhetően a kutya sem fogja keresni, és erősen vélelmezhető, hogy nem arra lesz használva, amire kitalálták! Azonban ha már mindenképpen ragaszkodunk ahhoz, hogy hasztalan dologra herdáljuk az adófizetők pénzét, akkor legalább tegyük úgy, hogy közben más életét, testi- és vagyonbiztonságát ne veszélyeztessük!

Végül, de nem utolsó sorban a terület képviselőjétől kérdezem: hol volt, amikor mindezt meg kellett szavazni? Vajon miért nem jutott eszébe, hogy mielőtt felemeli a kezét, nota bene, mikor ez a téma napirendre kerül, megkérdezze az itt lakókat? Vagy ez amolyan úri huncutság?

- cser -

– cser –

zászlókSzégyenletesen gyér érdeklődés mellett, de legalább a napi politikától mentesen zajlott le a megemlékezés az 1956-os forradalom emléknapján. A Polgármesteri Hivatal melletti kopjafánál ma a szereplők többen voltak, mint a megemlékezők.

A himnusz elhangzása után,  a csípős hidegben, erős felhősödésben 11 órakor kezdődő műsor kedves, megható, az ünnephez méltó módon visszafogott volt. Dalok, visszaemlékezések tették élvezetessé. Semmi fölösleges sallang, semmi cifraság, semmi túllihegett pátosz! Határozottan tetszett! A legszimpatikusabb talán az volt benne, hogy valóban emlékezés volt a hősökre, egy történelmi visszatekintés korabeli jegyzetekből, és semmi párhuzam, semmi erőszakos rácibálása az aktuálpolitikának! Érzésem szerint a két hölgy mellet, esetleg egyik helyett talán szerencsésebb lett volna egy úr is, hiszen a forradalomban egyaránt jelen voltak férfiak és nő is.  Számomra jobban, talán érzőbben hatottak volna Illyés szavai:

szereplők„nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák, …”

vagy amikor 1956 jelmondatait idézték. Valahogy egy mélyen zengő érces férfihang nagyobb nyomatékot tudott volna adni a mondatoknak. Még akkor is, ha azokat hiába kerestem az 1956-os dokumentumokban. Találtam viszont helyettük másokat, amik mintha nem egészen úgy hangzottak volna most… De mindegy, a műsor színvonalán ez nem rontott! A zeneszámok összeválogatása azért helyenként elgondolkodtató volt számomra…

A műsor végeztével Kerényi Ferenc felsorolta a vele együtt harcoló albertirsai szabadságharcosok neveit, amikkel saját szavai szerint régóta volt adós.

október 23Az utána következő Csapó Balázs református lelkész remek beszédben méltatta 1956-ot. Bár, mint mondta vagy harminc évvel a történtek után született, nehéz feladatnak érezte a mai megbízatását.
Számomra nagy öröm volt, hogy mégis nagyszerűen birkózott meg a feladattal! Beszédét alapvetően Jakab Zoltán visszaemlékezésére, s az abból kicsendülő emberi kapcsolati értékekre építette fel. Napjainkkal annyi összehasonlítást végzett, amennyit éppen szükséges volt. Kiemelte, hogy 1956 nagysága ma is része hétköznapjainknak. Legfontosabb mondanivalója a forradalomnak a szabadság, a függetlenség, és az, hogy gondolatainkat is szabadon, bántódás nélkül elmondhassuk.
Legfőbb értéke azonban mégis az összefogás, az egymás segítése volt. Ellentétet állított az akkori sorban álláskori előzékenység és a mai sorbanálláskori tolakodás között. Elkeseredetten szólt arról a gyűlöletről, ami napjainkban az emberekben egymás iránt megtalálható. A  mai emberben, úgy érzi, nincs meg az összetartozás érzése, az összefogás képessége. Ma mindenki csak önmagát tekinti, és egymást letiporva próbálnak az emberek előbbre jutni. Ma mindent és mindenkit feláldozunk a célért, holott igazából nem a cél a legfontosabb, hanem a közösség. Mert a közös munkának van csak igazán eredménye.
ünneplőkÉrtelmezése szerint mindannyian egymás testvérei vagyunk, s ha ebben az aspektusban tekintünk 1956-ra, akkor ’56 igenis győzelem volt: a szív győzelme!
Sajnálhatja, aki nem hallgatta a beszédet! Engem meggyőzött!

Ez után a Daloskörtől hallhattunk két gyönyörű éneket, majd a koszorúk elhelyezése következett, végül a Gerje-party Fúvósegylet segítségével elékeltük a Szózatot.

 Nem a zászlólengetést, hanem azokat az embereket hiányoltam ma, akik magukat Magyarnak tartják, Magyarnak mondják. Nem lehet kifogás a rossz idő, a hideg, a szél, hiszen eleinknek tartozunk annyival, hogy ahogy ők sem nézték 1956-ban az időjárást, úgy egy fertályórára kiszakítsuk magunkat a meleg karosszék öleléséből, és elzarándokoljunk egy emlékhelyre, hogy fejet hajtsunk az előtt a bátorság előtt, hogy ők képesek voltak szembeszállni egy elnyomó hatalommal! Hogy ők képesek voltak kiállni a média szabadságáért, a szólásszabadságért; egy igazabb, jobb világért!
És igen, érdemes volt meghallgatni Csapó Balázst is! Végre egy hang volt, amely ugyan még bátortalanul, de végre már felismerte és fel mert szólalni az egyre súlyosbodó gyűlölet ellen! Mert igaza van, hiszen napjainkban a szegény gyűlöli a gazdagot, a gazdag a szegényt, mindenki mindenkit! Lélekmelengető beszéd volt!
Úgy érzem, ma ismét több lettem általa!

- cser -

– cser –

Lezajlott az önkormányzati választás. Eldöntöttük (eldöntötték nekünk), ki is képviselje a lakókörnyezetünk érdekeit a következő öt esztendőben. Mint ahogyan az is eldőlt, hogy a város ismét csak az eddigi polgármester, Fazekas László vezeti.

Mindenek előtt gratulálunk a győzteseknek!
Azonban számukra is most jön még csak a neheze!
Ugyanis bármelyik párt, szervezet is küldte, azért mégiscsak a közvetlen lakókörnyezete, a városrész problémái kell, hogy foglalkoztassák! Ha nem ennek szellemében ténykedik, megszegi esküjét, és alkalmatlanná válik feladatának betöltésére!
Mert a helyi képviselőink elsősorban a mikroközösség, a választókerület érdekeit kell, hogy képviseljék, aztán a város érdekeit, és csak ezek után jöhetnek a pártérdekek! Készséggel elhisszük, hogy lesz olyan ember, aki számára ez nem kis feladatot fog jelenteni, de ígérjük, hogy ha kell, név szerint fogjuk emlékeztetni arra, mi is a munkája, és kinek tartozik elszámolással!
Elvileg a nagy dolgokban egyetértés kell, hogy legyen, hiszen mindenki az elkerülő út, és a fürdőfejlesztés különféle koncepciójával szállt ringbe! Ez nagyszerű, hiszen innen látszik, minden képviselő ugyanazokat a gondokat látja a legsürgetőbbnek; ezek szerint minden adott ahhoz, hogy ki-ki megtéve a maga engedményét, közös nevezőre vigyék a dolgot! Mert máshogy nem fog menni! Aztán majd megint jön az egymásra mutogatás, és aki a leghangosabban kardoskodott a megvalósítás ellen, majd szemére veti a többieknek a meg nem valósult álmokat! Remélem nem így lesz!

A választásoknak vannak persze a városra nézve pozitív hozadékai is!

hulladékgyűjtők városszerteA teljesség igénye nélkül, csak annyit jegyzünk meg, hogy tetszetős hulladék gyűjtő edények lettek kihelyezve szerte a városban! Reméljük, hogy a voksolási láz múltával is üríteni fogják őket!

Új parkolósávot kapott a Somogyi Béla utca is. Valóban nagy szükség volt rá, hiszen áldatlan állapotok uralkodtak ismét csak az útszélen parkoló autók miatt!

Az idei évben megújultak a temetők bejáratai is, amire szintén nagy szükség volt!

Külön örömömre szolgál, hogy egyik felvetésem, a most már Határ út járdája is megújult!
Az erre gyalogosan közlekedőknek már nincs is más dolguk, mint használni, a végre használható gyalogutat! Tapasztalatom szerint most többen veszik igénybe, mint korábban, így volt értelme a jobbításnak! A most még kissé összevissza közlekedős is, remélhetőleg, csak rászoknak a járda használatára, ha megunják az autók és autóbuszok elöli elugrálást!

Albertirsa, Tavasz utca

És igen, nagyon szép lett a Tavasz utca és Sport utca a Pesti úttól a Tavasz utcáig tartó szakasz! Tény, hogy már igencsak töredezett, gidres-gödrös volt ez a szakasz!

Reméljük, hogy döntéshozóink egyszer tesznek egy kirándulást a Hősök útján a Vasút utcától egészen a Dánosi útig, és nem hagyják ki azt a csuda érdekes gödröcskét sem, ami a Koltói Anna utcával szemben, középtájt boldogítja az autósokat!

Szóval, Hölgyeim, Uraim! Van tennivaló bőven! Önöknek a lehetőségük, hogy még szebbé, még élhetőbbé tegyék a városunkat! Azt hiszem sokak nevében kijelenthetem, hogy a város szépsége nem a turulmadarakon és azok  számán múlik, az élhetősége pedig nem azon, hogy mely kormánytag, megyei elnök és hasonló mikor és hányszor tesz látogatást nálunk!
Mi, az Alterirsa szerkesztői minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy figyelemmel kísérjük a dolgok menetét, és igyekezzünk megfelelően tájékoztatni olvasóinkat, továbbra is szubjektív megítélésünk alapján!

 

- cser -

– cser –

… képviselő:

Bizony nem járatnám le magam azzal, hogy zöldségeket beszélek!
Mert micsoda zagyvaság azt mondani, hogy „a Baross utcai vasúti parkolót nem nagyon használják, mert nincs bekamerázva”? Albertirsa, Határ úti parkolóEz bizony azt jelenti, hogy a Képviselő Úrnak halvány fogalma sincs arról, mi is van abban a parkolóban! Ezért elmondom Neki, hogy abban a parkolóban bizony már kora reggeltől nem lehet parkolni, sőt, a Határ útiban sem nagyon találni hétköznap szabad helyet! Így aztán teljesen esélytelen, hogy ezzel a Somogyi Béla úti parkoló környékén levő áldatlan állapotokat megváltoztassa! Arról nem is szólva, hogy ott számtalanszor voltam a nyári napsütésben tanúja annak, hogy a kocsival a tulaj inkább az út szélére az árnyékba állt, mint a félig üres parkolóba! (És bizony, a lusta autós előbb dobja az út szélére a kocsiját -ennek is voltam tanúja!- közel az épülethez, mint beállna a parkoló vége felé levő üres helyek egyikére!) Emellett ne buzdítsa felesleges pénzpocsékolásra a város vezetését, hiszen oda szükségtelen kamerát felszerelni, ugyanis lakott házak között van a parkoló, így igencsak kevés az esélye, hogy bármilyen huncut megkockáztatná a gyors lebukást! Fel sem merül bennem a gondolat, hogy ez egy esetleges csapda lenne, amibe a regnáló polgármestert szépen bele lehetne vezetni, s később a felszerelt kamerát, mint a hűtlen kezelés bizonyítékát fel lehetne használni ellene…. nem…. bennem nem merül fel ilyen gondolat…. (persze az érintettől elnézést kérek, nem azért nem merül fel bennem, mert úgy vélném, hogy nincs ennyire agyafúrt, és azért sem merül fel bennem, mert a Képviselő Urat támogató pártszövetség ilyen eszközökkel soha nem élt, hiszen ez annyira, de annyira tisztességtelen lenne….!)
És mily balgaság a korábban valóban a lehető legrosszabb helyen elhelyezett, azonban hetek óta az állomás épülete elé áttelepített jegykiadó automaták felől érdeklődni?! Szerintem cink! Nem csupán azért, mert annak a felismerése, hogy egy bekamerázatlan aluljáróba olyan automatát telepíteni, amibe pénzt dobálnak az emberek, úgymond „felhívás a keringőre”, alapvetően az üzemeltető, a MÁV feladata lenne (na jó, itt élünk, segítsünk szerencsétleneknek, ha már maguktól nincs annyi eszük!), hanem azért, mert szerintem Képviselő Úr nem járt arra sem! Pedig úgy vélem, „bokros teendői mellett”, ez akár bele is férne az idejébe! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egyéni vállalkozók mindenre ráérnek, viszont azt igen, hogy ha már képviselőséget vállalt, legalább tegyen meg annyit, hogy néha-néha körülnéz a városban, mielőtt bármit is mondana! Főleg ha még polgármester is szeretne lenni! Mert milyen gazdája lenne vajon a városnak, ha még képviselőként sem jár után a dolgoknak?

… a polgármester:

Megfontolnám, hogy mit válaszolok a bugyuta felvetésekre! Mert én bizony bárhogy kerestem az „előző ülés” jegyzőkönyvében, biz’ nem találtam -szerencsére- arra utalást, hogy a Képviselő Úr által inkriminált helyre kamerát tervezne a város! (Értem én, hogy fárasztó odafigyelni a balga, néha pitiáner felvetésekre, amik vélhetően azért hangzanak el, mert „valamit kell mondani, ha már mindenkinek volt hozzászólása”, de sajnos ez egy ilyen műfaj: oda kell figyelni, mit mond a másik, mert előfordulhat, hogy véletlen egyszer tényleg jó dologról beszél.)

… a civil szervezet:

Nem tenném ki magam annak, hogy Zöld Kör helyett zöldséges körré degradáljam tevékenységemet! Mert számomra „zöldnek lenni” nem annyit tesz, mint zöldségeket beszélni!
Persze, értem én, hogy divat ütni a polgármestert, de legalább kérdezzük már meg őt magát, mielőtt nagy hanggal nekirohanunk a  semminek zöld hulladék ügyben! Ha figyeltek volna, rendesen, végig, akkor láthatták volna, hogy van a dolognak egy vonulata, ami ha lassan is, de halad! Mert ahogy én látom, a szelektív hulladékgazdálkodás mikéntjét valami ismeretlen vezérlő elv mentén újból megkavarták, s így a régi haverok már nem volták jók, új haveroknak kellett kiosztani az állami és Uniós pénzek felhasználásával is járó hasznos, vagy hasznosítható hulladékgazdálkodás rendszerét. No, ebbe az új rendszerbe nem fért bele az Hírös, aminek a szekerét a ceglédi Önkormányzat tolta, s a környékbeli települések ehhez segítséget nyújtottak. A cég lába alól kihúzták a talajt; a jogszabályi változásoknak nem tudott, vagy nem akart, esetleg nem mert akarni megfelelni. Innentől kezdve -ahogy ez kis hazánkban újabban az élet minden terültén szokás- fejre állt egy korábban jól működő rendszer, s amíg az új rendszer nagy csattogva, nyikorogva, rengeteg hibával valamilyen nyögvenyelős módon el nem indul, addig bizony csak a széttárt karok vannak! Ebben a helyzetben kellett valami megoldást találni a városnak, annak vezetőinek, vezetőjének. Első nekifutásra sikeresen megoldották a műanyag és a fémhulladék elszállítását! Nem kis dolog volt szerintem, hogy ez zökkenőmentesen megvalósult! A zöld hulladék és hulladékudvar kérdésében pedig bizony idő kellett az átmeneti megoldás megtalálásához is! Én annyi szakértelmet elvárnék egy magát zöld szervezetnek nevező csapattól, hogy a környezetvédelemmel, annak törvényi előírásaival legalább alapszinten legyenek tisztában!
S a Júliusi Híradóban közzétett levelük alapján azért nem nevettetném ki magam a helyükben, hogy nyitott kapukat döngetek!

… a Keresztény Demokrata:

(Most tekintsünk el attól, hogy ez a név már önmagában ellentmondásos, hiszen a kereszténység korántsem a demokráciába vetett hit oszlopköve.) Akkor nem járatnám le magam hónapról hónapra azzal, hogy a kereszténység által hirdetett hit-remény-szeretet hármas jegyében acsarkodok, mint egy éhes kóbor kutya! Bár az éhség bizonyára adott, ám amint elnézem korántsem a halál utáni mennybe menetelre, sokkal inkább a földi létben a földi hatalom megszerzésére éheznek, de cudarul. Ez viszont, valljuk be őszintén, elég undorítónak tűnhet egyesek szemében…
Ha viszont úgy csinálunk, mintha komolyan vennénk a Fidesz egyházi tagozatát, akkor felmerül bennem a kérdés: aki a helyi alapszervezet nevében fröcsögteti nyálát, vajon az alapszervezet egyetértésével, és elfogadott határozata szerint teszi-é azt, hiszen a demokrácia pont attól demokrácia, hogy közösségi döntések születnek fontos dolgokban; márpedig egy ilyen, a kereszténység szellemiségével ellentétes megnyilvánulás sorozat azért csak elég fontos kérdés kellene, hogy legyen….. szerintem!

- cser -

– cser –

A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű földmozgást mértek Nagykőrösnél ma délelőtt.

A földmozgást a városban lakók közül sokan érezték. Anyagi károkról nem kaptunk jelentést.

A rengés 10.15-kor pattant ki. Az ilyen erősségű rengések általában nem okoznak károkat, legfeljebb a függesztékek, lámpák mozdulnak meg, a szekrényekben megcsörrennek az edények.

A magyarországi földrengések általában nem pusztító erejűek. Ez annak köszönhető, hogy az ország távol fekszik a nagyobb törésvonalaktól. Kisebb erősségű földrengések azonban évente többször is előfordulnak.
Hazánkban évente mintegy 100-200 egészen kicsi, 2,5 magnitúdónál nem erősebb, emberek által nem észlelhető rengés következik be, és további 4-5 gyengébb, de már érezhető rengést is feljegyeznek. Az országban, amióta feljegyzik a rengéseket, körülbelül 3 tucatnyi olyan erősségű földrengés következett be, ami komolyabb károkat okozott. A legerősebb rengés Komáromban 1763-ban történt, és 63 ember halálát okozta.

 

- cser -

– cser –

Tájékoztatom Albertirsa város lakosságát arról, hogy a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet (továbbiakban: R.) 5. § (1) bekezdése alapján településünk közigazgatási területén a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Ceglédi Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal Járási Főállatorvosa, 2013. december 20. napjától a szabadba járó házimacskák veszettség elleni rendszeres, megelőző védőoltását rendelte el.
Az immunizálást az eboltásra vonatkozó szabályok szerint kell elvégezni.

A házimacskák veszettség elleni védőoltásának elrendelését az indokolta, hogy Köröstetétlen, Dánszentmiklós, Kocsér, valamint Nagykőrös közigazgatási területén begyűjtött minták veszettség vírusát mutatták ki.

A Járási Főállatorvos a járvány terjedésének megakadályozása érdekében rendelte el a házimacskák veszettség elleni rendszeres megelőző védőoltását.

A járási főállatorvos a R. 5. § (1) bekezdése szerint a veszettséggel érintett területen házimacskák veszettség elleni rendszeres, megelőző védőoltását is elrendelheti. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. Tv. 42. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a járványügyi intézkedést elrendelő határozat fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható.

Albertirsa, 2013. december 31.

Kovács Zoltánné dr.
jegyző

Holnap lejár a határidő, ameddig be kell jelenteni a háztartásban, a háznál tartott kutyákat.Kaptunk is hozzá egy rafináltan ügyesen megszerkesztett kérdőívet.

Vesézzük csak ki szépen, mit is kérdez?
Az alap adatokkal nincs is igazából bajom, hiszen az természetes. Még az is rendben van, hogy nyilatkozni kell arról, mikor oltották utoljára a kutyát, ki végezte, mi a kamarai regisztrációs száma az orvosnak. Még csak az sem baj, sőt, igencsak hasznos, hogy leadjuk a chip számát, és a beültető orvos nevét, kamarai számát.
Találkoztunk ugyanis már nem egy olyan esettel, amikor a kutyában a chip benne volt, azonban a nyilvántartási rendszerben nem szerepelt; hadd ne mondjam ez esetben feleslegesen kínozták az állatot a beültetéssel! Ugyanis ha az interneten is elérhető rendszerbe (www.petvetdata.hu) nincs a jószág regisztrálva, akkor hogyan találják meg a gazdiját, ha az eb elkóborolt (netán kitették az autóból szerencsétlent)?
Az is rendben van, bár igazából én személy szerint felesleges kutakodásnak érzem (megjegyzem, nem olvastam el a törvényt, ami alapján az összeírást el kell végezni -1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.)-), hogy megadjuk a vakcina nevét, amivel a veszettségi ellen beoltották. Még ha nehezen is, de belefér a kérdéssorba az oltóanyag gyári száma; bár igazából megnézném azt a tanyán élő idős nénit/bácsit, aki tudja, hogy azt hol is találja meg -vagy egyáltalán nekilát és kitölti a papírt ahelyett, hogy azon frissiben be nem gyújt vele-.
Biztosan vannak néhányan, akik ennek a papírnak a kitöltése közben szembesülnek azzal a kellemetlen ténnyel, hogy lejárt a kutya oltása, és mivel kötelező évente oltatni, gyorsan elviszi az állatorvoshoz, hiszen ha beírja a tavalyi, vagy tavalyelőtti dátumot, könnyen előfordulhat, hogy hamarosan hozza a postás a büntetésről a csekket. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy ezt ellenőrizni fogja a Hivatal, de az, hogy a kutya chipje szerepel-e a rendszerben azt nagy valószínűséggel nem lesz lecsekkolva.
A leggonoszabb része azonban véleményem szerint az a kérdés, hogy mikor került a chip a kutyába! Ugyanis az önkormányzatnak joga ellenőrizni, hogy az idén március 31-ig való beültetési kötelezettséget az ebtulajdonos megtette-e, s ha nem, jogosult büntetést kiszabni.
Mennyire izgalmas, és érdekes, hogy éppen az idén van ebösszeírás…
Én úgy gondolom, hogy önmaga ellen terhelő vallomást senki nem köteles tenni, hát én bizonyára úgy oldanám meg a kényes kérdést, hogy arra nem válaszolnék. Nézzen utána, ha nagyon kíváncsi rá!

Csak reménykedni tudok abban, hogy ez nem egy egyszerű módja a tömeges büntetések kiszabásának, így év végére igazítva a dolgot, hadd örüljön a paraszt egy kis karácsonyi meglepetésnek, no még némi bevétel növelésre!

- cser -

– cser –

A park terve

A park terve

„Tavaly ősszel támadt az a gondolatunk, hogy a parkot viszont mielőbb megépítjük. Olyan megoldást kerestünk, amely lehetővé teszi, hogy amennyiben egy ma még nem ismert időpontban a városháza mégis elkészül, az akkor szükséges munkálatok ne járjanak jelentős rombolással.” – tudhatjuk meg az Önkormányzatunk honlapjának egy eldugott sarkában levő információból.

Még talán azt is mondhatnánk, hogy „Hurrá, végre egy rendezetlen területtel kevesebb a városban!”.
De én személy szerint nem igazán tudok örülni. Nem azzal a közparkkal van bajom, amilyenné ez a park fog válni nagyjából 10 év múlva, ha ugyan megéri szerencsétlen ezt az időt, hiszen a bizonytalan távoli jövőben majd valamilyen épület is lesz itt. Eredetileg az új Polgármesteri hivatal kapott volna itt helyet, csak az élet kicsit felülírta az elképzeléseket (hogy ez jó, vagy rossz, azon lehet polemizálni, hiszen bárki tudna érveket pro és kontra is felsorakoztatni a korábban gazdaságossági okokból megszüntetett Járások visszaállításával kapcsolatban). Meg aztán egy kis Facebook gondolatmenetben Polgármester Úr figyelmét fel tudtam hívni arra, hogy az egészségügyi intézmények jelenleg kissé szétszórtan helyezkednek el városunkban, lehetne ésszerűsíteni.  Fazekas Úr válaszában nem utasította el az ötletet, igaz, egy távolabbi jövőbe helyezte az átgondolását. (Bocsánat, hogy nem idézem be a beszélgetést, és ezzel kizárom a nem FB tagokat ebből!)

park1

Az építési terület

park3

Építési terület 2

Viszont az egész beruházással kapcsolatban nekem meglehetősen sok kételyem támadt, minél inkább gondolkodtam a dolgon, és az sem oszlatta el gondolataim sötétlő fellegeit, amikor elolvastam a városi honlap fórumába dugott tájékoztatót. Sőt! Abból ugyanis kiderült, hogy a város két legnagyobb cége -ugye nem haragszik a Kedves Olvasó, ha nem nevezem nevén őket?- komoly összeggel támogatja a beruházást, aminek a végösszege mára már 35-37 millió forintra duzzadt!
Nem, nem az a bajom ezzel az egésszel, hogy „Tavaly ősszel támadt az a gondolatunk, hogy a parkot viszont mielőbb megépítjük.”, és a nép, az Isten adta nép még csak nem is véleményezhette beindulása előtt a projektet!
Még csak az sem bánt, hogy -bár kötelező lenne, főleg egy közpénzből is finanszírozott beruházás esetében- a munkálatok megkezdése előtt nem került ki a tábla, amin fel kellett volna tüntetni a megbízó(ka)t, a projekt megnevezését, a bekerülési összeget, a kezdés pontos, és a befejezés várható idejét, valamint a kivitelező cég megnevezését.
Én ugyan biztosan nem fogok találgatásokba bocsátkozni, hogy ki-ki és miért, hiszen az ártatlanság vélelme megilleti a döntéshozók mindegyikét, de a jelen politikai helyzetben kész öngyilkosság kitenni magát bárkinek is ilyen-olyan mendemondáknak!
Sokkal inkább az a bajom, hogy ha már az ásványvíz üzem is benne van nem kevés pénzzel, akkor miért éppen ezt a majdvalamikorbiztosszéplesz parkot támogatja, és miért nem mondjuk egy olyan gondolatot -és ez akár egy felelősen gondolkodó városvezető fejében is megfordulhatott volna!-, hogy a kamionforgalommal erősen sújtott Mikebudai út járdával és kerékpárúttal való ellátására szerveztek valami nagyszabású tervet.
Mert bizony mondom, sokszor ijesztő nézni az iskolából hazafelé kerekező gyerekek között szlalomozó kamionokat, főleg ha még arra is ügyelniük kell szerencsétlen sofőröknek, hogy a közben szemből érkező babakocsis kismamának se essék semmi baja! S mindehhez ha még társul néhány ifjonc száguldozhatnékja…. kész csoda, hogy mindenki minden nap épségben hazaér!

Ki tudja, hogy a hétvégén még „csak” egy elütött kutya holnapra nem változik-e összetört kerékpárra?
Mert ne felejtsük el: jön a nyár, amikor napközis táborok híján a gyerekek jelentős része hétköznap is a városban lesz!

Mert szerintem nincs olyan szép közpark, mint egy gyermek ragyogó mosolya, amikor egészségesen hazatér!

- cser -

– cser –

Úgy illik, hogy minden kedves Olvasónknak eredményes, Boldog Új Évet kívánjunk, ha már belekezdünk egy új esztendőbe.
Kívánjuk, hogy a tavalyinál eredményesebb, szebb legyen az idei!

Pedig nem mondhatjuk 2012-re sem, hogy ne bővelkedett volna jó és kevésbé jó dolgokban!
A saját szemszögünkből nézve, mindenképpen pozitív eredménynek tudjuk, hogy ha döcögve is, de elindultunk. Eredmény ez még akkor is, ha az elképzeléseinknek pillanatnyilag a töredékét sikerült csak megoldani is!
Hiszen már azt is eredménynek tekinthetjük, hogy némi ismertségre tettünk szert a városban és környékén.
Sajnallomasos nem hihetjük, hogy saját eredményként könyvelhetnénk el azt, amikor nem is olyan túlságosan régen megreklamáltuk a vasúti aluljáró botrányos állapotát, és hatalmas örömmel láthattuk néhány nap múlva, hogy gyönyörűen kifestve, felújítva fogadta az utazóközönséget!
Már csak némi jószándék hiányzik, no meg kivitelezők, hogy az autóbusz megálló környéke se legyen tele szeméttel, cigaretta csikkel! Jó, jó, tudom, ne legyek telhetetlen, de azt hiszem a város részéről sem lenne hiábavaló áldozat oda mondjuk egy-két szemetes kihelyezése, hátha normálisabban nézne ki az amúgy érdekes köztéri szoborral büszkélkedő terület! (Csak zárójelben jegyzem meg, valahogy mintha mostoha gyerek lenne ez a rész, mert bár látszik, hogy foglalkoznak vele, mégis olyan érzésem van, mintha igazából senki nem érezné a magáénak. Az már szinte kvíz kérdés is lehetne, hogy ki tudja, milyen felirat van a táblácskán, és kinek is állít emléket ez plasztika? -Ha valaki tudja, örülnék, ha leírná!- Már csak az érdekesség kedvéért, hogy okuljanak azok, akik naponta eljárnak mellette, mégsem tudják!)

Utána jártunk és elintéztük, hogy a Temesvári utcában ismét legyen közvilágítás, sikerült egy komoly vitát gerjesztenünk a gárda ceglédi vonulása kapcsán (jó no, a stílusa kevéssé volt emelkedett, köszönet érte annak az egyetlen embernek, aki nem volt képes kulturált kommunikációra), ostoroztunk kicsit egy populista röplapot, elkezdtük a város közterületeinek, közterületi emlékműveinek, szobrainak bemutatását, kint voltunk és képriportban számoltunk be a városnap eseményeinek egy részéről is. (A városnap sikerén vagy sikertelenségén most ne polemizáljunk, hiszen az időpont megválasztásával nemcsak nekem, hanem városlakónak, akikkel beszélgettem erről sajátos véleménye volt!) Kulturális missziót is próbáltunk végrehajtani, amikor az új, Albertirsa múltjáró szóló könyvnek kíséreltünk meg némi hírverést csapni. (Ennek sikerességéről a könyv kiadóját kellene megkérdezni.)

Mindent összevetve, így visszatekintve úgy érzem, nem volt egészen elvesztegetett idő és energia az indulás óta eltelt néhány hónap! Pedig voltak nehéz időszakok, amikor a lelkesedés lángja kicsit gyengébben pislákolt -ez meglátszik a bejegyzéseken is-, hiszen ki szereti azt, hogy szívét-lelkét kiteszi, és nem kap visszajelzést.

Ezért aztán sajnos megtorpantunk, de reményeink szerint az idei évben már nem csupán havi egyetlen bejegyzésre fogja futni energiánkból, hanem kicsit bővebben, kicsit többet fogunk tájékoztatni városunk és a környező települések életéről is.

Hadd kezdjem mindjárt egy aktualitással!hajnal
A közlekedők figyelmét hívnám fel arra, hogy a hajnali-reggeli órákban a lecsapódott ködből nagyon komoly síkosság alakulhat ki a város útjain, amik sózására, szórására mintha az idén sem fordítódna kellő figyelem! Mint tudjuk, akik itt lakunk, a városban a gyalogjárdák helyzete sem igazán van a toppon, tehát azon túl, hogy az autósok egymást és a saját autójukat törik, törhetik, bizony könnyen belecsúszhatnak az éppen iskolába igyekvő gyerekek, vagy munkába tartó felnőttek közé! Vigyázzunk rájuk!

Tudom, tudjuk, hogy számtalan érdekesség vár ránk az idei évben, hogy nem csak a politikával kell és érdemes foglalkoznunk, hogy hiába mondjuk el, írjuk le akár naponta is, hogy megnyugtató módon kellene megoldani az ásványvíz üzem miatt keletkezett igencsak erős kamionforgalom kérdését, nem fogunk gyors megoldást találni az élet- és balesetveszélyes helyzet megoldására!

Viszont szeretnénk, ha olvasóinkkal együtt örülhetnénk sportolóink sikereinek, és adott esetben még akár közös segítségünkkel egyre jobb eredmények is születhetnének!

Ehhez kívánok magunknak és olvasóinknak erőt, egészséget és kitartást!

A galéria tartalmaz 17 fotót.

Képriport a teljesség igénye nélkül a városnap délelőtti és kora délutáni eseményeiről.

 

Egy gyöngyszem a Kézműves vásárról

Ezek a játékok évekig használhatók

Nagy sikerük volt a póniknak

A bátrabbak, megfelelő biztosítás mellett még lovagolhattak is rajtuk.

Gyermekkorom búcsúinak elengedhetetlen kellékei is feltűntek

A kőleves főzőversenyre több csapat is benevezett

Belekukkanthattunk az egyik bográcsba is

Az utca forgatagából csak a forgatag hiányzott

A villanyautónak most is megvolt a varázsa

Mintha az irsai gyerekek nem szeretnék a légvárat…

… és a körhintába se nagyon akarnak beülni….

… de egy kis biztonságos ugrálás nagy magasságba azért belefér!

Nem egyszerű feladat kötött pályán mozogni…

… a felnőtteknek sem,

pedig buzdították őket síppal, dobbal, nádi hegedűvel…. Ja, nem, csak dobbal!

A nagy játék után éhséget-szomjúságot volt mivel csillapítani.

A későbbi programok (amiken már nem tudtunk részt venni) színhelyéül szolgáló színpad.

 

Kedves Olvasónk!

Legyen a szerkesztőnk!
Mivel nem tudtunk minden programon részt venni, küldjön be nekünk saját maga által készített fotókat a délutáni és az  esti rendezvényekről!
Bár honoráriumot nem tudunk felajánlani, de természetesen a képeket a beküldő nevével ellátva tesszük közzé!
A fotókat küldhetik a harminckettes_kukac_harminckettes.hu e-mail címre.
A beküldött képeket feltesszük a Facebook-ra, és ott szavazást hirdetünk. A legtöbb szavazatot kapó kép beküldője egy jelképes ajándékkal lesz gazdagabb!

-cser-

Időjárás

Városunk adataiért
kattintson a képre!HőtérképAdatszolgáltató: Időkép.hu

Archívum