Kicsit talán messziről indulunk, ám fontosnak tartom elmondani, hogy a nemzet alapja a család, a család alapja az egészség. Városunkban ezt a két nagyon fontos alapkövét ismerték fel, és a család, mint mikroközösség kohéziójának erősítése érdekében Családi és egészségnapot rendeztek a strand területén.

Mesejáték az albertirsai Családi és egészségnapon.Az egész napos programsorozat részeként remek szórakozási lehetőségeket biztosítottak a gyermekek számára részben színpadi műsorokkal, részben játék lehetőséggel, lufi hajtogatással, arcfestéssel.
A szervezők nem feledkeztek meg a felnőttekről sem, őket operett és nóta énekesek szórakoztatták.

Az egészség megőrzése érdekében csontkovács és különféle masszázs lehetőségek várták a kalandos kedvűeket, és mindenkit, aki ismerte, vagy nem ismerte, de szívesen kipróbálta ezt a fajta felfrissülési lehetőséget.

Mindehhez a strand rendezett, szép környezete igazán csodás keretet nyújtott!Ballance-X táncegyüttes

A reggeli eső után az égiek megkönyörültek a rendezvény szervezőin, és már dél környékén meleg napfény simogatta a résztvevőket!
Ilyen csodás időben került sor a délutáni kultúr-programokra, amiben festőművészek, és amatőr festők, képíró és képző- és iparművész mutatta be alkotásait, amik akár azonnal megvásárolhatók is voltak. (Az albertirsai festőművészet jelenlegi helyzetéről, és az alkotókról külön cikksorozatot tervezünk.) Az ötlet nagyszerű volt, hiszen a szervezők rájöttek arra, hogy ha a város lakossága nem nagyon jár be a művelődési házba kiállításra, akkor a művészeti alkotásokat viszik ki a polgárok látogatta rendezvényre!
Mi ezzel a néhány fényképpel visszük el azok otthonába is a művészek üzenetét, akik nem tudtak ott lenni ezen a vasárnap délutánon.

Jóga Éva amatőr festőművész Motyovszkiné Szegvári Erzsébet festőművész  Tímár Ibolya festőművész

A délután csúcspontját Gérné Mezősi Aranka szobrászművész – Békakirály, valamint Várhelyi György szobrászművész – Teknős című alkotásainak felavatása és átadása volt.
A két alkotás specialitása, ami a művészek elmondása szerint jelentősen nehezítette a feladatot az volt, hogy az „alapanyag” nem csupán fa, hanem még a talajba is kapaszkodik: egy-egy tuskó. Az alkotások témáját a helyszín, és a rendelkezésre álló „munkadarab” mérete határozta meg. Külön köszönet illeti művészeinket azért, mert a legnagyobb hőségben is kitartóan dolgoztak, hogy a hüllők mihamarabb a fürdőzők kedvenceivé válhassanak!

A művészek alkotásaikat térítésmentesen bocsátották a város részére!

Polgármesteri avató Alkotók és ünneplők Gérné Mezősi Aranka köszöntése Várhelyi György köszöntése
 Mezősi Aranka: Békakirály A művésznő és alkotása Várhelyi György: Teknős A lokálpatrióta

A remek kezdeményezést remélem jövőre folytatás követi! Bízom benne, hogy akkor már lesznek valódi családi programok, ahol az apróságok a szülőkkel közösen vesznek részt ügyességi játékokban, sport- és játékos vetélkedőkben. Ha már egészségnap, akkor üdvös lenne ingyenes vérnyomás- és vércukor mérés, életviteli- és étkezési tanácsadás. Érdemes lenne kihasználni a programok szervezése során, hogy a strand területén van, tehát adott lehet némi vizes családi játék is!

- cser -

– cser –

Hozzászólások

hozzaszolasok

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Időjárás

Városunk adataiért
kattintson a képre!HőtérképAdatszolgáltató: Időkép.hu

Archívum